Csütörtökön már a döntőben áll rajthoz a magyar női kajaknégyes a párizsi olimpián és a férfi négyesek középfutamait és döntőjét, valamint a férfi kenu kettesek 500 méteres középfutamait és fináléját is ezen a versenynapon rendezik. Elkezdődik az öttusa is négy magyarral a mezőnyben.

Pupp NoémiFojt Sára, Csipes TamaraGazsó Alida Dóra összeállítású, júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység a keddi előfutamban másodikként végzett, így a középfutamos szereplést megspórolva jutott a fináléba, ahol – mint mindig – a dobogós eredmény lesz a célja, de ennek elérése nagyon nehéz feladat lesz.

Nádas Bence, Csizmadia KolosKuli IstvánTótka Sándor összeállítású férfi négyes szintén második volt kedden az előfutamban, ugyanakkor erre az egységre csütörtökön előbb középfutam vár, ahol ki lehet harcolni a döntőbe jutást.

A fináléban a női négyeshez hasonlóan az éremszerzés lehet a cél, de a férfiaknak is komoly ellenfeleket kell legyőzniük ehhez.

Az Adolf BalázsHajdu Jonatán kenupáros kedden negyedik lett az előfutamában, így a kora délutáni reményfutamban újra vízre kellett szállnia, itt viszont másodikként ért célba, és ezzel bejutott a középfutamba. Innen már a csütörtök kora délután sorra kerülő fináléba vezet az út, de ahogyan a kajaknégyeseknek, úgy Adolféknak sem lesz könnyű dolguk. Délelőtt a Vaires-sur-Marne-i pályán a női kenu egyesek 200 méteres előfutamait is megrendezik, ezekben Kiss Ágnes, valamint Takács Kincső lesz érdekelt magyar részről.

A versenynap programja kora reggel, már 7.30-kor megkezdődik a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyével, ha a Szajna vízminősége ezt lehetővé teszi.

Bár az első edzést nem tartották meg – a magyarok egyébként is medencében készülnek –, a szervezők szerda délután azt mondták, hogy várhatóan nem lesz akadálya a viadal megrendezésének. A mezőnyben egyetlen magyar indulóként Fábián Bettina próbál majd szerencsét.

A birkózásnak helyt adó Mars-mező Arénában a 87 kilogrammban vb-címvédő Losonczi Dávid a bronzért mérkőzik majd a dán Turpal Ali Bisultanov és a georgiai Lasha Gobadze vigaszági meccs győztesével

Megkezdik párizsi szereplésüket az öttusázók, a férfiak és a nők számára is a körvívást rendezik csütörtökön, így Bőhm Csabának és Szép Balázsnak, valamint Gulyás Michelle-nek és Guzi Blankának lehet majd szurkolni.

Szintén a csütörtöki versenynapon mutatkozik be az egyetlen magyar ritmikus gimnasztikázó párizsi olimpikon, a karikával vb-bronzérmes Pigniczki Fanni, aki az egyéni összetett selejtezőjében lesz érdekelt a Porte de la Chapelle Arénában.

A taekwondósok küzdelmeiben 68 kilogrammban a 21 esztendős, Eb-bronzérmes Józsa Levente lép szőnyegre, míg atlétikában a hétpróbázó Nemes Rita és Krizsán Xénia mellett a szerdán reményfutamba jutott Kozák Luca és Kerekes Gréta indul majd 100 méter gáton.

A női vízilabda-válogatott az Egyesült Államoktól kedden elszenvedett fájdalmas, egygólos vereség után a görögök ellen ugrik medencébe a helyosztó első körében, és ha győz, akkor szombaton az ötödik pozícióért játszhat majd.

11283938533897401991
Magyarország Kormánya

A magyar csapat részletes programja, a párizsi nyári olimpián, augsuztus 8-án, csütörtökön:

7:00


7:30
ÚSZÁS
 – Női – Egyéni – 10km nyíltvizi – Döntő – FÁBIÁN BETTINA

10:00


10:00
RITMIKUS GIMNASZTIKA
 – Női – Egyéni – Összetett – Selejtező – PIGNICZKI FANNI

10:05
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – Hétpróba – 100m gátfutás – KRIZSÁN XÉNIA

10:10
TAEKWONDO
 – Férfi – Egyéni – -68kg – Nyolcaddöntő – JÓZSA LEVENTE

10:13
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – Hétpróba – 100m gátfutás – NEMES RITA

10:35
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – 100m gátfutás – Reményfutam – KEREKES GRÉTA

10:51
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – 100m gátfutás – Reményfutam – KOZÁK LUCA

11:00


11:00
KAJAK-KENU
 – Női – Egyes – C1 200m – Előfutam – KISS ÁGNES

11:00
ÖTTUSA
 – Férfi – Egyéni – Vívás – Rangsoroló – BŐHM CSABASZÉP BALÁZS

11:05
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – Hétpróba – Magasugrás – KRIZSÁN XÉNIANEMES RITA

11:10
KAJAK-KENU
 – Női – Egyes – C1 200m – Előfutam – TAKÁCS KINCSŐ

11:20
KAJAK-KENU
 – Férfi – Kettes – C2 500m – Elődöntő – ADOLF BALÁZSHAJDU JONATÁN

12:00


12:00
KAJAK-KENU
 – Férfi – Négyes – K4 500m – Elődöntő – CSIZMADIA KOLOSKULI ISTVÁNNÁDAS BENCETÓTKA SÁNDOR

H12:40 – Korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU
 – Női – Egyes – C1 200m – Negyeddöntő – KISS ÁGNESTAKÁCS KINCSŐ

13:00


13:20 – Korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU
 – Férfi – Kettes – C2 500m – B döntő – ADOLF BALÁZS, HAJDU JONATÁN

13:30 – Korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU
 – Férfi – Kettes – C2 500m – Döntő – ADOLF BALÁZS, HAJDU JONATÁN

13:40
KAJAK-KENU
 – Női – Négyes – K4 500m – Döntő – CSIPES TAMARA, FOJT SÁRA, GAZSÓ ALIDA DÓRA, PUPP NOÉMI

13:50 – Korábbi eredményektől függően
KAJAK-KENU
 – Férfi – Négyes – K4 500m – Döntő – CSIZMADIA KOLOS, KULI ISTVÁN, NÁDAS BENCE, TÓTKA SÁNDOR

14:00


14:30
ÖTTUSA
 – Női – Egyéni – Vívás – Rangsoroló – GULYÁS MICHELLEGUZI BLANKA

14:30 – Korábbi eredményektől függően
TAEKWONDO
 – Férfi – Egyéni – -68kg – Negyeddöntő – JÓZSA LEVENTE

15:00


15:00
TORNA – RITMIKUS GIMNASZTIKA
 – Női – Egyéni – Összetett – Selejtező – PIGNICZKI FANNI

16:00


16:11 – Korábbi eredményektől függően
TAEKWONDO
 – Férfi – Egyéni – -68kg – Elődöntő – JÓZSA LEVENTE

18:00


18:00
VÍZILABDA
 – Női – Csapat – GÖRÖGORSZÁG – MAGYARORSZÁG – Helyosztó – 5.-8. hely

18:15
BIRKÓZÁS
 – Férfi – Egyéni – Kötöttfogás – 87kg – Bronzmérkőzés – LOSONCZI DÁVID

19:00


19:30 – Korábbi eredményektől függően
TAEKWONDO
 – Férfi – Egyéni – -68kg – Vigaszág – JÓZSA LEVENTE

19:35
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – Hétpróba – Súlylökés – KRIZSÁN XÉNIANEMES RITA

20:00


20:19 – Korábbi eredményektől függően
TAEKWONDO
 – Férfi – Egyéni – -68kg – Bronzmérkőzés – JÓZSA LEVENTE

20:55
ATLÉTIKA
 – Női – Egyéni – Hétpróba – 200m síkfutás – KRIZSÁN XÉNIANEMES RITA

21:00


21:19 – Korábbi eredményektől függően
TAEKWONDO
 – Férfi – Egyéni – -68kg – Döntő – JÓZSA LEVENTE

Forrás

Hirmagazin.eu