Az alapcélkitűzést a csapat teljesítette, de a körülményeket figyelembe véve, maradt bennünk hiányérzet – értékelte a női kézilabda-válogatott olimpiai teljesítményét Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója.

A magyar női kézilabda-válogatott hosszabbítás után elveszítette a Svédország elleni negyeddöntőt a párizsi olimpián. A drámai csatában a rendes játékidő lejárta előtt öt másodperccel tudott egyenlíteni az északi csapat, amely utána négy góllal megnyerte a ráadást.

„Nagyon nehéz most, szerintem napok kellenek, míg a játékosokban, szakvezetőkben ezek a dolgok helyreállnak. De ilyen a sport, óriási küzdelem volt, tudtuk, hogy a legjobb nyolc között az egyenes kieséses szakaszban mindig új torna kezdődik. Nekünk most ennyi jutott, derekasan küzdöttek a lányok, öt másodpercen múlott a dicsőség, a legjobb négy közé jutás, és akkor éremért játszottunk volna” – értékelt Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója, de hozzátette, tovább kell dolgozni, és erőt meríteni a pozitívumokból, a negatívumokból pedig levonni a konzekvenciát.

A szakember úgy látta, a rendes játékidőben partnerei voltak a magyarok a svéd válogatottnak, a hosszabbításban viszont „elfogytak”, nagyon elfáradt a csapat, a kezdősor sokat volt pályán, és a hosszabbításra nem volt már kellően friss.

16276789323830308311
16276789323830308311

Egy másik tényező a svéd kapus, Bundsen teljesítménye volt, aki 22 lövést védett, míg a szintén remeklő Böde-Bíró Blanka 12-t. Juhász István szerint ilyen különbség mellett már a rendes játékidőben el kellett volna dőlnie a mérkőzésnek, és azt mutatja a magyar válogatott erejét, hogy mégsem tudták a svédek a kapusok között teljesítménykülönbségből adódó előnyt kihasználni.

A magyar válogatott így a hatodik helyen végzett – kézilabdában nem játszanak az 5-8. helyért, hanem a csoportban elért eredmények alapján készül rangsor –, amely ezzel teljesítette az eredeti célkitűzést. „Egy sportoló egy világeseményre úgy megy, hogy meg szeretné nyerni. Láttuk, hogy a négy közé jutás minimális különbségen múlott. Az alapcélkitűzést a csapat teljesítette, de a körülményeket figyelembe véve, maradt bennünk hiányérzet. Azért savanyú a szőlő egy picikét, mert ez az öt másodperces faktor benne volt” – mondta Juhász István.

A csoportjában az ötödik helyen végző, így a negyeddöntőről lemaradó férfi válogatott teljesítményét a szakmai igazgató úgy látta, hogy a két kulcsmérkőzésből az egyiket, Egyiptom ellen elveszítette, és onnantól kezdve kellett volna egy extra győzelem, és ez nem jött össze. Norvégia ellen pár másodpercre voltak a győzelemhez, a franciák ellen pedig az utolsó, sorsdöntő mérkőzésen az utolsó negyedórára maradt a döntés, és akkor az olimpiai és világbajnok védekezésben és támadásban is felülmúlta a mieinket.

A jövőről elmondta, most új olimpiai ciklus kezdődik, és a női válogatott az olimpia legfiatalabb csapata volt. „Ebben a válogatottban van potenciál, látva a junior korosztályt, amelyik most világbajnoki ezüstérmes volt, építeni kell tovább ezt a csapatot, és nagyon remélem, hogy négy év múlva már jóval nagyobb tapasztalattal és tudással felvértezve meg tudják valósítani az álmaikat” – mondta, míg a férfiaknál is van egy fiatal mag, amelyre lehet építeni a következő négy évben, hogy Los Angelesben is ismét mindkét válogatott játszhasson az olimpiai tornán.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNemzetközi Macskanap: Nagyszerű ötletek az ünnepléshez a macskák szerelmeseinek
KövetkezőAz orosz hatóságok vadásznak Alekszej Navalnij özvegyére
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza