A Bajnokok Parkja az egyik legjobb újítás az olimpiák történetében.
A párizsi olimpiai szervező sok újdonsággal készültek, és ezek közül szinte mindegyik meghódította a szurkolókat és a versenyzőket – a Szajnában rendezett úszóversenyekről most inkább ne beszéljünk… Nyári olimpián először hozták létre a Bajnokok Parkját, impozáns környezetben, a Trocaderón, az Eiffel-torony tőszomszédságában, hogy méltó módon ünnepelhessék az érmeseket.
A park múlt csütörtök óta nem nyitott ki – mivel itt tartották az országúti kerékpárversenyek befutóját is -, így hétfőn délután még inkább kiéhezett drukkerek várták a dobogósokat. Már nyitás előtt tömött sorokban várakoztak a bejutásra, olyan sokan voltak, hogy a metróállomásokról nehéz volt kijönni. A lelátókon és a színpad mellett nagyjából 15 ezren gyűltek össze, és amíg megérkeztek a főszereplők, vagyis maguk a sportolók, egy órán keresztül táncosok, látványos előadások és DJ szórakoztatta a közönséget. A nagy hőség ellenére kitartóak voltak a szurkolók – a kánikula miatt párakapukkal készültek a szervezők, bár így is néhányan rosszul lettek a tömegben.
Hétfőn ráadásul több nap versenyszámainak érmeseit lehetett ünnepelni, akik között igazi sztárok is feltűntek. A beszólítottak közül az egyik első Novak Djokovic volt, aki előző nap megnyerte a teniszdöntőt, a Grand Slamek után már olimpiai bajnoki címet is szerezve. A 37 éves szerb sztárt óriási ováció fogadta – némi kontrasztban azzal, hogy egy hete még inkább ellene, és Rafael Nadalnak drukkolt a Roland Garros közönsége.
„Ez valószínűleg minden sportoló számára a csúcspont. Amikor fiatal vagy, arra vágysz, hogy képviselhesd az országodat az olimpián. Sok nagy torna van, a Roland Garros az egyik ilyen, de Szerbiát képviselni az olimpián nagy megtiszteltetés és kiváltság. Egyértelműen ez a legnagyobb eredmény, amit valaha elértem, mert olyan érzelmeket éltem át, amilyeneket még soha életemben nem éreztem a teniszpályán. 37 évesen jobb voltam, mint a fiatalabbak, és sikerült aranyat nyernem, ami egy valóra vált álom. Ennél nagyobbat nem is álmodhattam volna” – mondta a közönség előtt. És tényleg, 24 GS-siker után is látszott Djokovicon, hogy mit jelent neki az, amit Párizsban elért és átélt, erre valóban csak egy olimpia képes.
A francia többségű szurkolósereg mindenkit megtapsolt, kijutott az éljenzésből a tollaslabdázóknak, íjászoknak, evezősöknek is, de természetesen a legnagyobb őrjöngés akkor következett, amikor a hazai dzsúdósokat szólították a színpadra. Az immár ötszörös bajnok, Párizsban duplázó Teddy Riner vezette a show-t, de valamennyien hosszasan ropták. Jó volt látni, hogy az előttük a színpadra hívott brazilokkal is mekkora a barátság, és akik még esetleg egy napja egymással küzdöttek a tatamin, most mosolyogva közös képet készítettek. Ez persze a többi sportág dobogósairól is elmondható volt: a buli mellett ünnepi és baráti pillanatok voltak ezek több mint két órán keresztül, megmutatva a sport erejét és szerepét, valamint megadva nekik a lehetőséget, hogy a kiélvezzék a siker pillanatait a kemény munka és versengés után.
A színpad végén a sportolókról sorra készültek a fotók, kezükben az éremmel, háttérben az Eiffel-toronnyal. A franciák arra számítottak, hogy a négyszeres bajnok Leon Marchand is feltűnik, de őt végül nem itt, hanem a házigazdák főhadiszállásán, a Francia Házban köszönthették.
Az úszók közül Kós Hubert és Milák Kristóf is élvezte a hangulatot, integettek a drukkereknek, közös képeket is készítettek. Kós lazának tűnt, Milák pedig rengeteget mosolygott és még mozgott is a zenére egy kicsit – jó volt így is látni az immár kétszeres bajnokot. Utolsóként szólították a vívókat, köztük az aranyérmes magyar párbajtőrözőket, akik szintén megadták a módját az ünneplésnek.
A Bajnokok Parkja a következő napokban is várja a szurkolókat, és ne lepődjünk meg, ha a következő játékokon is meghonosodik és visszatér a kezdeményezés.
