A peches egyéni szereplés után mindenképpen éremmel akart hazatérni a párizsi olimpiáról Gémesi Csanád, aki a kardcsapattal végül felállhatott a dobogóra, ezüstérmes lett. Az olimpiai dobogó mellett világ- és Európa-bajnok kardvívót kérdezte az InfoRádió.
Nagy érzelmi hullámvasút volt az a tíz nap, amelyet Párizsban töltöttek a magyar kardvívók. „Volt benne csalódás, volt benne nagy öröm, és összességében azért boldogan jöttem haza ezzel az ezüstéremmel” – fogalmazott Gémesi Csanád az InfoRádióban.
Az egyéni versenyben nagyon készült a világbajnoki címvédő amerikai vívó ellen, és végül egészen magabiztosan sikerült őt az első körben megvernie. „Ezzel azt éreztem, hogy megnyílt az út előrefelé, és pont ezért volt aztán nagyon nagy csalódás, hogy egy paraszthajszállal, de lemaradtam a további küzdelmekről, arról, hogy bejussak a nyolc közé” – tette hozzá.
Kellett is hozzá egy kis idő, amíg feldolgozta, de tudta, hogy hátra van még a csapatverseny, és azt is: nem fog érem nélkül hazatérni. Szombattól szerdáig volt ideje dolgozni a történteken.
„Egymást segítettük, egymást húztuk ki ebből a kisebb gödörből, amibe kerültünk.
Talán a gödör abból a szempontból segített, hogy mind a hárman benne voltunk. Tudtuk, hogy a másik más-más szituációban, de ugyanazt élte át, ettől tudtuk egymást még jobban segíteni, biztatni.
Az első 24 óra nagyjából a szobában telt el, ott voltunk bent a sötétben, nyalogattuk a sebeinket, és próbáltuk lezárni azt az egyéni versenyt, a csalódást, és már elkezdeni átalakítani pozitív energiává” – vázolta az egyéni kudarcélmények miatt kialakult helyzetet.
Amely aztán négy nap múlva csapatezüsthöz vezetett el. A versenynap első felében rá kulcsszerep hárult, de nem vívott végig.
„A legfontosabb mérkőzésünk a nap folyamán az olaszok elleni volt, arra készültünk a legtöbbet. Ott dőlt el, hogy a csapat mérkőzhet-e az éremért, vagy maradnak a helyosztók hátul. Az olasz férfi kardcsapat ellen mindig nagyon nehéz volt vívnunk, és most is egy nagyon kemény mérkőzés volt. Nagyon boldog vagyok, hogy végül is ilyen magabiztosan sikerült megverni az olaszokat. Az én szerepem addig tartott nagyjából” – idézte fel, önkritikusan hozzátéve, a meglepetéscsapat irániak elleni első asszója nem sikerült igazán, de Rabb Krisztián jól szállt be helyette, kulcsszerepet vállalva abban, hogy az irániak ellen végül nyertek.
Szatmári András: nem sikerült berúgni az ajtót
Maradt hiányérzet a világbajnok kardvívó Szatmári Andrásban a párizsi olimpiai szereplése után, de a csapatban megszerzett ezüstérem és a kiegyensúlyozott teljesítménye miatt nem tért haza elégedetlenül a francia fővárosból. Hónapokra visszavetette a tavaszi sérülése és műtétje, és nagy szónak tartja, hogy a válogatott hosszú évek óta rendszeresen a dobogóra állhat a kiemelt eseményeken.
„Az egyéni verseny sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztem, bár ez sok összetevős volt, szerintem meg az edzőm szerint is jól vívtam, valahogy nem jött ki a lépés” – értékelt a világbajnok, és ugyanarról beszélt, mint Gémesi Csanád: egy sötét szobában emésztették a történteket, és utána együtt próbáltak kimászni a gödörből.
A csapatversenyben már stabil teljesítményt tudott végig nyújtani, de egy kicsit haragos volt magára, hogy nem tudta folytatni a sorozatát az Irán és a Dél-Korea elleni meccseken. „Büszkének kell lenni magunkra, a belerakott tízéves teljesítményre. Az, hogy az olimpián az olaszokat kellett megverni a négy közé jutásért, az egyik legnagyobb vívóhatalmat, már borzasztó nagy dolog volt. Iránra nem is készültünk, egy százalékot adtam arra, hogy megverik az amerikaiakat. A kellemetlen csapatokat nagy küzdéssel sikerült megfordítani. Örültünk, hogy döntőben vagyunk, viszont nagyon meg akartuk nyerni, nagyon meg akartuk mutatni, hogy nem véletlenül vertük meg tavaly a koreai csapatot. Közel voltunk, ezért esik még egy picit rosszul, és van egy kis hiányérzet bennem, hogy nem sikerült megnyerni, mert ott voltunk, majdnem a kapujában voltunk, de nem sikerült berúgni az ajtót” – mondta Szatmári András.
