Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel. A hét közepétől ismét melegedés kezdődik: a hőmérséklet csúcsértéke a hét végére ismét 30 Celsius-fok felett alakul, de a hajnalok frissítőek lesznek – írja az MTI.

Hétfőn a vastagabb frontális felhőzet délkelet felé halad, emellett gomolyfelhők is képződnek, ennek ellenére az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap. Szórványosan – nagyobb eséllyel és számban az északkeleti, valamint a délnyugati, nyugati tájakon – valószínű zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél, zivatarok környezetében átmeneti viharos széllökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26-31 fok között alakul, a tartósabban felhős vidékeken ennél akár több fokkal hűvösebb is lehet.

Kedden a napsütést főként a Dunától keletre zavarhatják gomolyfelhők. Általában száraz idő lesz, legfeljebb keleten alakulhat ki egy-egy zápor. Az északi szél néhol időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 8-17, délután nagyrészt 25-30 fok között valószínű.

Szerdán napos időre lehet készülni kevés gomoly- és fátyolfelhővel; csapadék nem valószínű, és a légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A minimum 10-18, a maximum-hőmérséklet 27-33 fok között alakul.

Csütörtökön gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják a napsütést és helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hajnali 12-21 fokról délutánra 29-36 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken napos időre lehet számítani gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel, legfeljebb egy-egy zápor fordul elő. Sokfelé megélénkül az északnyugati, északi szél. Hajnalban 13-22, a délutáni órákban 29-36 fok valószínű.

Szombaton nagyrészt derült, illetve gyengén felhős, napos, száraz időre van kilátás, és többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 13-22 fokról 31-37 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap derült vagy gyengén felhős idő ígérkezik csapadék nélkül, többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban 13-22, délután 32-38 fok valószínű.

Hirmagazin.eu

ElőzőTizenhét gólt dobtak a férfi pólósok a szerbeknek – a magyarok hétfője az olimpián
Következő„Észreveszem, ha nincs szükség rám” – Elköszönt edzője Milák Kristóftól
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza