Több tucat ingyenes programmal – köztük koncertekkel, bábszínházi előadásokkal, kreatív foglalkozásokkal és mozielőadásokkal is – várja a családokat a pécsi Szamárfül Fesztivál augusztus 23. és 25. között – írja az MTI.

Az „ország egyik legnagyobb ingyenes gyerekfesztiváljának” zenei programjai között szerepel az idén 18. születésnapját ünneplő, kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar.

A Rutkai Bori Banda interaktív gyerekkoncertjén sok játékkal és színpompás horgolt bábokkal várják a közönséget, emellett fellép az Iszkiri, a Veronaki, a Buborék, a Csurgó és a Hahó is.

A bábszínházi előadások keretében olyan klasszikusokon szórakozhatnak a kicsik és szüleik, mint a Lúdas Matyi, a Vackor, a Jancsi és Juliska édes álma vagy éppen a Nagyotmondó-nagyot lépő Háry Projekt című darab.

Központi szerepet kapnak a fesztiválon a mesék: így archaikus jurtákban hallgathatnak népmeséket a gyerekek, míg a Pom Pom Meséi című tematikus játéktérben a Pom Pomból ismert bábfigurák kelnek életre. Bogárdi Alíz a Zsolna és az Eozin-gyár című mesekönyvből mesél, ezzel a Zsolnay-gyár életébe is betekintést kaphatnak az érdeklődők, majd a Zsolnay-negyedben kalandtúra indul a Zsolna-mese helyszíneinek felkutatására is.

Ellátogat a fesztiválra Varró Dániel József Attila-díjas költő is, aki különlegességként három versét a Kaláka együttesből ismert Radványi Balázzsal közösen énekli majd el.

Az aktív kikapcsolódásra vágyók kipróbálhatják a gyerekeknek szóló vívást, a jógakalandot, a robotika foglalkozást, a buborékbűvölő workshopot és találkozhatnak terápiás állatokkal, míg a kreatív elmék művészkedhetnek az Artistkids programon, részt vehetnek játékos angol órákon és a Mosolyország programjain, valamint diavetítéssel és kertmozival is várják az érdeklődőket. Az idei rendezvény részletes programja a www.szamarfulfesztival.hu oldalon olvasható.

Hirmagazin.eu

ElőzőIdőszakos korlátozások a Sziget Fesztivál miatt
KövetkezőMagyar filmek 2 hónapban.. – A berni követ – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza