A magyar női kézilabda-válogatott kedden délután 17.30-kor Lille-ben játssza Svédország ellen az olimpia negyeddöntőjét. A csapatnak – a többi továbbjutóval együtt – költöznie kell.

A magyar női kézilabda-válogatott továbbjutott a negyeddöntőbe, azaz a legjobb nyolc közé a párizsi olimpián. A magyarok augusztus 6-án, kedden 17.30-kor Svédország ellen lépnek pályára Lille-ben, ahol a helyi focistadionban alakítottak ki egy csarnokot. Eddig a kosárlabdázók játszottak az észak-francia városban, most ők jönnek be Párizsba, a Bercy Arénába, ahol eddig a tornaversenyeket rendezték.

IMG_7863
A női kéziválogatott a svédek ellen folytatja az olimpiát
Fotó:  Csudai Sándor – Origo  /  Csudai Sándor – Origo 

Klujber Katrinéknak tehát most el kell hagyniuk Párizst és egy teljesen új helyszínt kell megszokniuk. Ez persze az összes többi csapatra is vonatkozik. 

A svédekről pedig csak annyit, hogy idén áprilisban épp az ellenük játszott és megnyert mérkőzés jelentette azt, hogy a magyar női kézilabda-válogatott itt lehet az olimpián.

Azon a 28-25-re megnyert meccsen a magyar lányok nagyszerűen játszottak, ebben bízunk most is, azaz abban, hogy ez a teljesítmény megismételhető lesz Lille-ben.

A csapat vasárnap átköltözik Lille-be, azaz ők már biztosan nem lesznek az olimpiai falu lakói. Amennyiben a svédek ellen győznénk, akkor a a francia-német negyeddöntő továbbjutójával játszhatunk az elődöntőben.

Forrás

Hirmagazin.eu