Annyira haragszom magamra, mikor újra megszegem a magamnak tett esküt, miszerint csak arra mondok igent, amihez valóban kedvem van és, ami boldoggá tesz. Kisarkítva, mert persze nem csak ilyen dolgokat kell megtennünk az életben, viszont az már rajtam múlik, hogy a szabadidőmet olyan dolgoknak szentelem, melyek töltenek és nem lehúznak.

1/4 – Mi olyan nehéz egy NEM-ben?

ujbol igen t mondtam nem helyett igy lesznek a lelki megprobaltatasokbol testi betegsegek 1140x1425.jpg
Igen vagy nem.. Hirmagazin.eu (Fotó: Bien.hu)

Gyerekként olyan könnyen rávágjuk a NEM-et azokra a dolgokra, melyekhez semmi kedvünk, hogy sokszor példát vehetnénk fiatalkori önmagunkról. Persze a felnőttlét velejárója a felelősségvállalás, ami sokszor olyan dolgokat is követel, melyekhez semmi kedvünk. Éppen ezért a világ legnagyobb badarsága ezen felül is másoknak megfelelni, magunkról lemondva. Aki súlyos megfelelési kényszerrel küzd, annál ez fokozottabban igaz, hiszen esetükben többről szól egy IGEN, vagy NEM.

Pszichológusok szerint amikor nemet mondunk valakinek, egyúttal igent mondunk magunknak, szóval ez mindenképpen nagy fejlődés az önfejlesztés útján. Sokszor viszont egy igen is lehet nagyon kártékony számunkra. Jellemzően akkor, amikor olyan dolgokba megyünk bele, melyekhez semmi kedvünk, mégis félve az elutasítástól, belemegyünk.

Ezzel lehet, hogy ideig-óráig mások kedvére tudunk tenni, hosszútávon viszont magunktól vesszük el az energiát. Fogalmazd meg magadban, hogy szerinted miért olyan nehéz néha nemet mondanunk mások számára? Nyilván él számos szakvélemény erről, de mi a tiédre vagyunk kíváncsiak!

2/4 – Lehetséges okok az IGEN mögött

ujbol igen t mondtam nem helyett igy lesznek a lelki megprobaltatasokbol testi betegsegek 1 1140x1709.jpg
Igen vagy nem.. Hirmagazin.eu (Fotó: Bien.hu)

Most pedig fejtsük meg együtt, hogy vajon milyen mögöttes okok lehetnek. Elsősorban mindenképpen a félelmet említenénk meg, mely talán a test legveszélyesebb vírusa. Észrevétlenül terjed és képes minden egyes sejtet megbetegíteni. A félelem aztán tovább gyűrűzik megfelelési kényszerré, ami már csak egy tünete a kiindulási pontnak. Azonban mindig az okot kell megtalálni és ez bizony ebben az esetben a félelem. Félelem attól, hogy egy NEM kimondása miatt valaki megvonja a szeretetét, már kevésbé leszünk szerethetők a másik szemében, esetleg elveszíthetünk valakit, akihez ragaszkodunk.

Nos, ha egy nem kimondása ilyenhez vezethet, akkor a lehető legjobb, ha ez a szó minél előbb elhangzik. Kizárólag olyan kapcsolatokat kellene ápolnunk, melyekben senki nem fél bátran beszélni és kinyilvánítania véleményét. Máskülönben ezek nem őszinte kapcsolatok, kellő tisztelettel és szeretettel.

3/4 – A test mindent érez

ujbol igen t mondtam nem helyett igy lesznek a lelki megprobaltatasokbol testi betegsegek 2 1140x1520.jpg
Igen vagy nem.. Hirmagazin.eu (Fotó: Bien.hu)

Testünk, lelkünk legnagyobb tükörképe, megjelenít mindent, ami odabent zajlik. Egy egészséges, ép lélek szintén ilyen testet eredményez, máskülönben viszont jön a sok testi baj. Ezek jelzések, miszerint rossz úton járunk és valami nagyon nincs rendben lelkileg. Megfigyelheted, hogy egy érzelmileg túlterhelt időszakban előjönnek a mozgásszervi bajok, jelentkezhetnek megfázásos tünetet, fáradtság és enerváltság. Ezek mind figyelmeztető jelek és legjobb ezeket időben észlelni, hogy ne legyen még nagyobb a baj.

Mindig is érdekeltek a betegségek lelki okainak feltárásai és meglepően hallgatom, mikor emberek arról számolnak be, miként betegítették meg őket a gondolatok, vagy éppen a ki nem mondott szavak. Idáig senkinek nem kellene eljutni, legyen ez számodra is egy visszatartó erő, ha legközelebb nehezedre esne NEM-et mondani.

4/4 – Gyakorolj és megkönnyebbülsz!

ujbol igen t mondtam nem helyett igy lesznek a lelki megprobaltatasokbol testi betegsegek 3 1140x1710.jpg
Igen vagy nem.. Hirmagazin.eu (Fotó: Bien.hu)

Ez is, mint minden az életünkben, gyakorlás kérdése. Kellő tapasztalattal már képes leszel határozottan, de nagyon finoman nemet mondani. Általában él a fejünkben egy kártékony gondolat, miszerint nemet mondani udvariatlan, bántó, sok esetben sértő is lehet. Pedig, ha kellő szeretettel és odafigyeléssel mondjuk, akkor semmi rossz nem lehet benne. Biztosítva a másikat, hogy ez nem ellene zajló folyamat, már meg is tettük a kellő lépést annak érdekében, hogy szeretetteljesen álljunk ki önmagunk mellett. Aki pedig ezt nem érti meg, annak legjobb, ha egy egész életre mondunk NEM-et.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőA jövő építkezése: Bumpa cserépfelvonó forradalmasítja a tetőfedést
KövetkezőBetlehem Dávid országos csúccsal 4. lett 1500 gyorson az olimpián
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza