Az Eurostat kendőzetlenül bemutatta a magyar fizetések vásárlóerejét. Lássuk, milyen életszínvonalon élnek a magyar dolgozók!

A 2023-as béradatok alapján a magyarok átlagkeresete a 4. legalacsonyabbnak minősült az Európai Unióban. Míg az uniós nettó átlagfizetés tavaly évi 28 217 eurót tett ki, addig hazánkban kevesebb mint feleannyi, 12 456 euró volt a nettó átlagkereset. Ezzel mindössze Bulgáriát, Romániát és Horvátországot sikerült megelőznünk.

Közel 900 ezer forint volt az átlagkereset az EU-ban

Az Eurostat friss adatbázisából megtudhatjuk, hogy 2023-ban mennyi pénzt vittek haza az egyes tagállamok átlagbért kereső munkavállalói. Az uniós statisztikai hivatal eredetileg euróban, illetve a helyi devizanemben tüntette fel az értékeket, de a könnyebb értelmezés érdekében ezeket érdemes forintra átszámítani. Az első ábrán az így kapott eredményeket szemléltetjük.

Havi nettó átlagkereset az Unió országaiban, forintra átszámítva (2023.)

Látható, hogy az Unió legjobban fizetett dolgozói a luxemburgiak, ebben az országban az átlagos havi nettó kereset elérte az 1,56 millió forintot! Második helyen a hollandok szerepeltek, 1,44 millió forintnak megfelelő átlagfizetéssel, míg a dobogó harmadik fokát 1,37 millió forintos átlagbérrel Írország foglalta el.

Az uniós nettó átlagkereset hajszál híján havi 900 ezer forint volt, de ennél csak 10 országban vittek haza többet a munkavállalók, míg 17 országban elmaradt ettől a helyi átlagfizetés.

Magyarország a nem túl előkelő 24. helyet szerezte meg: hazánkban tavaly 396 ezer forintra rúgott a nettó átlagbér. Ha egyelőre eltekintünk az árakban lévő különbségektől, akkor azt mondhatjuk, hogy az uniós átlagbér kb. 44%-át kapták kézhez a magyarok. Ezzel a teljesítménnyel csupán Horvátországot, Romániát és Bulgáriát sikerült magunk mögé utasítani.

Az uniós életszínvonal 65%-án élnek a magyarok

A nominális béradatokból nem feltétlenül szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az egyes országokban nem csak a keresetek, hanem a fogyasztói árak is különböznek. Ha például egy országban az uniós átlagnál 50%-kal nagyobb a fizetés, de az uniós átlagárakhoz képest 50%-kal magasabbak a helyi fogyasztói árak, akkor az emberek ott teljesen átlagos életszínvonalon élnek.

Éppen ezért az életszínvonal korrekt összehasonlítása érdekében nem csupán a nominális béreket, hanem az árakhoz viszonyított béreket érdemes megvizsgálni. Ezt a „vásárlóerő-standardban” (purchasing power standard, PPS) kifejezett béradatok segítségével tehetjük meg, melyet tekinthetünk egyfajta életszínvonal-mérő mutatónak. Az alábbi ábrán ezt a mutatót szemléltetjük.

Havi nettó átlagkereset az Unió országaiban vásárlóerő-paritáson (2023., EU27 = 100%)

Azonnal szembeötlik, hogy vásárlóerő szempontjából lényegesen kisebbek a különbségek az uniós tagállamok bérei között, mint nominális értelemben. Forintban kifejezve az aranyérmes Luxemburg és a sereghajtó Bulgária átlagbére között több mint 5-szörös különbség mutatkozott. Ezzel szemben vásárlóerő szerint a dobogó tetején elhelyezkedő Hollandiában (141,1%) kevesebb mint 3-szor annyit ér a helyi átlagbér, mint a sor végén kullogó Szlovákiában (53,6%).

Magyarország 2 helyet javított a rangsorban, a 22. helyre kerültünk a magunk 65,2%-os értékével. Ezt az adatot úgy értelmezhetjük, hogy hazánkban az átlagkereset alig a kétharmadára elegendő annak a fogyasztási szintnek, amelyet az uniós átlagpolgár megengedhet magának. (Ez arra vezethető vissza, hogy bár az átlagbérünk nominálisan csak 44%-a az uniós átlagnak, de a fogyasztói áraink is jóval alacsonyabbak az unióban jellemzőnél.)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÉjszakára pelenkát kel használnia Balázs Klárikának. Nem szégyelli, bevallotta, hogy miért
KövetkezőVízparti hangulatot árasztanak a Casio legújabb órái
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza