A román újságírók hiába kérdezték Marcel Ciolacu román miniszterelnököt, hogy mit gondol Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédéről, a kormányfő nem volt hajlandó véleményt mondani. Szerinte a magyar miniszterelnök csak azt mondta el, amit Budapesten és Brüsszelben is elmond.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök nem kívánta kommentálni magyar kollégája, Orbán Viktor Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elmondott beszédét – írta a News román hírportál. A cikket az Index idézi.

Románia kormányfője elhárította az Orbán Viktor beszédét firtató kérdéseket, és védelmébe vette Magyarországot, kiemelve a két ország szoros gazdasági kapcsolatait.

A román kormányfő visszakérdezett: Orbán Viktor mondott valamit Romániáról? Azt akarták, hogy tiltsam meg neki, hogy Romániába jöjjön. Szerintem ugyanazt mondta, amit Brüsszelben és Budapesten is. Ez nem az én dolgom – fogalmazott Marcel Ciolacu.

A román kormányfő elmondta, hogy konkrét gazdasági kérdésekről tárgyalt magyar kollégájával, majd hangsúlyozta, hogy Magyarország Románia harmadik legfontosabb partnere az Európai Unióban.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőMilák Kristóf harcba száll 200 pillangón – a magyarok keddi programja
KövetkezőVívós-labdás-vizes nap Párizsban – az olimpia hétfői eseményei percről percre
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza