Nincs megállás, a hétfői párizsi eseményeket egyben itt lehet megtalálni.

2024.07.29. 22:48

A hongkongi Cseung Ka Long megvédte tokiói aranyát

A férfi tőrözőknél a hongkongi Cseung Ka Long címét megvédve bizonyult a legjobbnak. A tokiói játékok bajnoka kiélezett, egy tuson eldőlő fináléban 15-14-re kerekedett az olasz Filippo Macchi fölé. Harmadik az amerikai Nick Itkin lett. A szakág egyetlen magyar indulója, Dósa Dániel a legjobb 32 között kikapott.

2024.07.29. 22:42

Apithy-Brunet nyerte a női kardozók francia házidöntőjét

A francia Manon Apithy-Brunet nyakába került a női kardozók egyéni versenyének aranyérme. A magyarok közül Szűcs Luca és Márton Anna a negyeddöntőig jutott, Pusztai Liza pedig egy fordulóval hamarabb esett ki – éppen Márton Annától kapott ki. Apithy-Brunet a honfitársa, a négy közé jutásért Szűcsöt felülmúló Sara Balzer ellen lépett pástra az esti fináléban, akivel három éve a tokiói játékokon együtt nyertek ezüstérmet csapatban. A döntőben Apithy-Brunet három tussal bizonyult jobbnak, majd egy ölelés után egymás kezét a magasba emelve ünnepelték a kettős francia sikert. A nyolc között Mártont búcsúztató, négyszeres egyéni világbajnok ukrán Olga Harlan a bronzmedált érdemelte ki, ezzel ötödször állhatott dobogóra olimpián.

2024.07.29. 22:37

Popovici és MacIntosh is megszerezte az első olimpiai aranyát

A sportág két ifjú csillaga, a kanadai Summer McIntosh és a román David Popovici is begyűjtötte karrierje első olimpiai aranyát. Az este a női 400 vegyes fináléjával kezdődött, amelyből a 15 éves Jackl Vivien hiányzott, miután a délelőtti előfutamból nem jutott tovább, ott volt viszont McIntosh, a szám 17 éves világcsúcstartója (4:24.38 perc). A kanadai tini a döntőben rekordjától ugyan elmaradt (4:27.71 perc), de így is a papírformának megfelelően óriási, közel hat másodperces előnnyel győzött. Az ezüstérmet az amerikaiak 18 éves tehetsége, Katie Grimes, a bronzot pedig honfitársa, Emma Weyant gyűjtötte be.

Rögtön újabb finálé, a férfi 200 méter gyors aranycsatája következett, amely óriási izgalmakat tartogatott. A kiélezett csatát végül David Popovici nyerte meg, mindössze két századdal megelőzve a brit Matthew Richardsot és héttel az amerikai Luke Hobsont. A 19 éves román klasszis ezzel McIntosh-hoz hasonlóan élete első ötkarikás diadalának örülhetett, ráadásul hazája történetének első férfi olimpiai bajnoka lett úszásban.

A női 400 vegyeshez hasonlóan férfi 100 háton is a világcsúcstartó győzött. Az olasz Thomas Ceccon ha nem is óriási fölénnyel, de összességében magabiztosan, több mint három tizeddel nyert. Mögötte óriási harc volt a dobogóért és végül a kínai Hszü Csia-jü öt századdal megelőzte a riói játékok bajnokát, az amerikai Ryan Murphyt, aki két századdal bizonyult jobbnak az éremről így lecsúszó görög Aposztolosz Hrisztunál, a szám idei Európa-bajnokánál.

Női 100 méter mellen a Tokióban 200-on győztes dél-afrikai Tatjana Smith győzött a kínai Tang Csien-ting és az ír Mona Mc Sharry előtt, majd az utolsó hétfői számban, a 200 méter gyors döntőjében az ausztrál Ariarne Titmus kikapott honfitársától, Molly O’Callaghantől, így nem tudta megvédeni címét, ahogyan két napja 400-on tette. A bronzérmet az idei világbajnok hongkongi Siobhan Bernadette Haughey szerezte meg.

2024.07.29. 21:16

Japán aranyérem a férfi tornászok csapatversenyében

A japán válogatott nyerte a férfi tornászok csapatversenyének döntőjét. A második helyen – alig több mint fél pont lemaradással – Kína, a harmadikon pedig az Egyesült Államok végzett. A kínaiak gyűrűn és korláton remekül teljesítettek, de a nyújtóról Hsziao Zso-teng térdre érkezett a leugrásnál, Szu Vej-tö pedig kétszer is leesett a szerről. A japánoknál az előző olimpián egyéni összetettben aranyérmes Hasimoto Daiki lecsúszott a lóról, de a nyújtón bemutatott nagyszerű gyakorlatával biztosította csapata számára a győzelmet.

2024.07.29. 21:01

Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Csak az eleje volt szoros, aztán a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos sikert aratott második csoportmeccsén a párizsi olimpián.

2024.07.29. 20:20

Ötgólos győzelmet aratott a női vízilabda-válogatott a kanadaiak ellen

A magyar női vízilabda-válogatott, a papírformának megfelelően, 12-7-re legyőzte a kanadai csapatot. A csoportban a hollandok (6 pont) és az ausztrálok (3 pont) még százszázalékosok, a magyar csapatnak három pontja van (egy győzelem, egy vereség), a kanadaiak és a kínaiak még pont nélkül állnak. A következő fordulóban, két nap múlva, a magyar csapat lesz szabadnapos.

2024.07.29. 18:55

Azerbajdzsánnak is van már aranya

A cselgáncsozók férfi 73 kilós kategóriájában a világ- és négyszeres Európa-bajnok Hidayat Heydarov tízperces döntőben múlta felül a hazai kedvenc Joan-Benjamin Gabát, ezzel ő nyerte Azerbajdzsán első érmét Párizsban. A két bronzérmes a moldovai Adil Osmanov és a japán Hasimoto Szojcsi.

2024.07.29. 18:53

A franciák már négy aranynál járnak, kajakszlalomban is jók

Nicolas Gestin szerezte a házigazda franciák negyedik aranyérmét a párizsi olimpián, miután diadalmaskodott férfi kajak egyesben a szlalom kajak-kenu hétfői versenynapján a párizsi olimpián. A 24 éves hazai sportoló 1:31.36 perc alatt, hibátlanul menetelt végig a 23 kapun, és több mint öt másodperces előnnyel ért célba. A második helyen a brit Adam Burgess, a harmadikon pedig a szlovák Matej Benus zárt.

2024.07.29. 18:51

A gördeszka a japánok felségterülete

Akárcsak a női, úgy a férfi gördeszkások utcai versenyét is japán sportoló nyerte. A szombatról a rossz idő miatt hétfőre halasztott viadalon a 25 éves, címvédő Horigome Juto az utolsó, szinte tökéletes trükkjével került két amerikai, Jagger Eaton és Nyjah Huston elé. Az utcai szakágban tereptárgyakat (korlát, lépcső) használhatnak a versenyzők a trükkök bemutatására. Vasárnap a 14 éves Josizava Coco nyerte a nők viadalát.

2024.07.29. 18:20

Nadal méltó búcsúja: amikor a vesztest jobban éltetik, mint a győztest

A tenisz két legendája csapott össze a tenisz ikonikus helyszínén, a Roland Garroson. Rafael Nadal majdnem csodát tett, de Novak Djokovics menetelhet tovább a még hiányzó olimpiai bajnoki cím felé.

2024.07.29. 18:19

Muhari Eszter: megmutathattam a magyaroknak és a világnak is, hogy mit tudok

Szeretnék kicsit megnyugodni és ismerkedni a ténnyel, hogy van egy olimpiai bronzérmem, ami még mindig egy kicsit hihetetlen – mondta az InforRádióban a 21 éves párbajtőrvívó, Muhari Eszter, aki az előzetes esélyeknél lényegesen jobban szerepelt, és bronzérmével a magyar küldöttség első érmét szerezte.

2024.07.29. 18:18

Nincs szüksége műtétre a tornász Kovács Zsófiának

Nincs szüksége műtétre a női tornászok olimpiai pódiumedzésén ismét megsérült Kovács Zsófia háromszoros Európa-bajnoknak, aki részleges térdszalag-szakadás miatt maradt le az ötkarikás játékokról. Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak elmondta: nem olyan nagy a dunaújvárosi sportoló sérülése, mint amire számítottak. Tudomásuk szerint húzódás és részleges szakadás a diagnózis.

„Ez mindenféleképpen jó, tehát jelenleg nem szükséges az operáció. Rehabilitációra és nyugodt felkészülésre van szüksége, és a következő ciklusban is itt a helye” – mondta Draskóczy. A 24 éves tornásznak a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde a versenyt megelőző, csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően sérült meg.

2024.07.29. 18:13

Kanadai arany női cselgáncsban

A cselgáncsozók női 57 kg-os kategóriájában kanadai győztest arattak. A kétszeres világbajnok, apai ágon japán, 2017 előtt japán színekben versenyző Christie Deguchi a döntőben a dél-koreai Huh Mi Mit győzte le, nagyon feszült mérkőzésen. Harmadik lett a japán Funakubo Haruka és a francia Sarah-Léonie Cysique, előbbit éppen utóbbi ütötte el az egyenes ágon a továbbjutástól.

2024.07.29. 17:39

A férfi csapatversenyt is megnyerték a dél-koreaiak

Dél-Korea, Kína, Törökország és Franciaország került a legjobb négy közé az íjászok férfi csapatversenyében. Az elődöntőben a két ázsiai gárda találkozóján simán, 5-1-re nyertek a címvédő dél-koreaiak, ellenben a két európai óriási csatát vívott egymással, a franciák elképesztő csatában nyertek, azzal, hogy az utolsó szétlövésben a nyilvesszőjük közelebb volt a cél közepéhez, mint a törököké. A harmadik helyére a törökök nekidurálták magukat, hogy legalább a bronz meglegyen, 6-2-re megverték a kínaiakat. Az aranycsatában 5-1-re győztek. A dél-koreai férfi válogatott a 2000-es években eddig csupán egyszer, 2012-ben, Londonban nem nyerte meg a számot. A mostani bajnokok közül Kim Dzse Dok és Kim Vu Dzsin is a harmadik, Ri Vu Szok ellenben az első olimpiai aranyát szerezte meg.

2024.07.29. 17:26

A Sportdöntőbírósághoz fordultak a kanadaiak a drónügy miatt kapott levonás miatt

A kanadai női labdarúgó-válogatott fellebbezett a párizsi olimpián ülésező Sportdöntőbíróságnál (CAS) annak érdekében, hogy semmisítsék meg a drónos kémkedés miatt kiszabott hatpontos levonást. A sportág nemzetközi szövetsége (FIFA) szombaton megbüntette a címvédőt, miután a csapat drónokkal térképezte fel a csoportrivális új-zélandiakat. Az eset után a hazaküldött, majd leváltott Bev Priestman szövetségi kapitány, valamint két segítője, Joseph Lombardi és Jasmine Mander edző, illetve elemző egy-egyéves eltiltást kapott. Kanada két győzelemmel is csak nullapontos, és a Kolumbia elleni szerdai zárómeccsét is meg kell nyernie, hogy a negyeddöntőbe jusson. Számára kedvező ítélet esetében erre nincs szüksége. A CAS-döntés még a szerdai mérkőzés előtt esedékes.

2024.07.29. 17:02

Faragó Tamás: a férfi pólósokról most derül ki, hol is tartanak valójában

Határozott véleménye van az olimpiai vízilabdatornák eddigi történéseiről és további esélyeiről a Nemzet Sportolójának. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó Faragó Tamás szerint a férfiak keddi, spanyolok elleni mérkőzése már megmutatja, hol állunk.

2024.07.29. 16:58

Nyolc év után nyert ismét a német legenda

A német Michael Jung nyerte a lovastusázók egyéni versenyét. Chipmunk FRH nyergében 21,80 hibapontot lovagolt, és magabiztosan előzte meg a második helyen záró ausztrál Christopher Burtont (Shadow Man). Jungnak ez volt a negyedik olimpiai aranya, egyben a harmadik egyéni sikere (2012, London és 2016, Rio de Janeiro után), míg Burton Rióban csapatban volt bronzérmes, és most első egyéni érmét szerezte ötkarikás játékokon. A harmadik helyen Laura Collett (London 52) zárt, aki Párizsban a csapatversenyben diadalmaskodott a brit együttes tagjaként. Kaizinger Balázs – Herr Cooles Classico nyergében – nem jutott a 25-ös éremcsatába, és összesítésben a 41. lett.

2024.07.29. 16:56

Márton Anna: „Taktikailag nagyon behintáztatott”

A kardvívó Márton Anna így értékelte az Olha Harlan ellen 15-7-re elve elveszített negyeddöntőjét: „Mivel egész nap úgy éreztem, hogy jó formában vívtam, úgy gondoltam, hogy nyerhetek ebben az asszóban, de az volt a baj, hogy taktikailag nagyon behintáztatott és nagyon megfogott. Az első pár tus után éreztem, hogy taktikailag előttem van egy lépéssel, én meg csak próbáltam utána menni, és ez végig megmaradt. Voltak azért ma jó asszóim és ha a csapattal érmet tudunk majd nyerni, akkor nagyon elégedett leszek ezzel az olimpiával.”

Szűcs Luca 15-12-re kapott ki Sara Balzertől. Így nyilatkozott az MTI-nek: „Fizikailag elfáradtam, ő pedig annyira rutinos és jó, hogy ha az adott pillanatban nem a legjobb döntést hozod, akkor kihasználja.” Vívásban az azonos szakaszban kiesők között (kivéve a harmadik-negyedik helyet, hiszen ott külön bronzmeccset rendeznek) a világranglista-helyezés rangsorol. Ennek alapján Szűcs Luca hetedik, Márton Anna nyolcadik lett az olimpián. Ami, persze azt is jelzi, bravúrokkal jutottak el a negyeddöntőig.

2024.07.29. 16:48

Kikaptak az amerikai női pólósok – nem lesznek csoportelsők?

A női vízilabdázók tornáján, a B-csoportban a két veretlen találkozóján, a spanyol válogatott 13-11-re legyőzte az amerikaiakat. Az első negyedet nyerték az amerikaiak 3-2-re, a második után viszont már a spanyolok vezettek, 6-5-re. Sőt, a harmadik negyedben nőtt az előnyük, 11-9-cel mentek az utolsó nyolc percre. Abban mindkét csapat hibázott. Az amerikaiak 12-10-nél, 51 másodperccel a mérkőzés vége előtt ötméterest lőhettek, de Meddie Musselman a bal sarokra tartó lövését a spanyol kapus, Laura Ester Ramos kivédte. A spanyolok a következő akcióból gólt lőttek, eldöntötték a mérkőzést, így már csak látványosság számba ment, hogy az akciójukhoz előreúszó amerikai kapus, Ashleigh Johnson hét méterről nagy gólt lőtt. A spanyolok vezetik a csoportot, az amerikaiakkal így – nagy valószínűség szerint – nem a magyarok csoportjának negyedik, hanem harmadik helyezettje játsziki majd. Ha csak nem borul fel újra a papírforma. Ugyanebben a csoportban a franciák meglepetésre 9-8-ra legyőzték az olaszokat.

2024.07.29. 16:32

Nem történt csoda: Márton Anna és Szűcs Luca búcsúzott

A női kard egyéni negyeddöntőjében Márton Anna sima asszóban, 15-7-re kikapott az ukrán Olha Harlantól. Szűcs Luca nagy csatára kényszerítette a világranglista-vezető Sara Balzert, 8-6-ra, aztán 11-10-re vezetett, ám utána a francia egymás után négy tust adott, s eldöntötte az asszót. Az elődöntőben Harlan és Balzer egymással vív majd, a másik párban pedig a francia Apithy-Brunet és a dél-koreai Csoj Sze Bin találkozik.

2024.07.29. 16:31

Bár defektet kapott, megvédte olimpiai elsőségét a brit Tom Pidcock

A brit Tom Pidcock nagy hátrányt ledolgozva, drámai csatában védte meg címét a hegyikerékpárosok férfi versenyében a párizsi olimpián. A nők vasárnapi versenye után – ahol Vas Blanka tizedik helyet szerzett – hétfőn a férfiak szálltak harcba az ötkarikás érmekért az Elancourt-i Dombon kialakított pályán. A mezőnyben ott volt az aktuális vb-aranyérmes és ötkarikás címvédő Pidcock, illetve az olimpiai távon tíz vb-elsőséggel rendelkező riói bajnok, a 38 esztendős svájci Nino Schurter.

A nyolckörös távnak 36 fős mezőny vágott neki, a napos, száraz időben az előző napihoz hasonlóan bukások, technikai hibák színesítették a versenyt, a román színekben szereplő, sepsiszentgyörgyi Molnár Ede Károly kerékpárján például összetört a hátsó kerék. Sokáig nagy egybefüggő csoport haladt elöl, ezt – az egyébként nem túl jó rajtja után felkapaszkodó – Pidcock megindulása robbantotta szét a harmadik körben. A címvédő a hazai közönség által űzött-hajtott Victor Koretzkyvel elszakadt riválisaitól, ám első defekt miatt félperces hátrányba került, a francia pedig így egyedül tekert az élen. Pidcock ezután hatalmas felzárkózásba kezdett, sorra érte utol azokat, akik a technikai hiba miatt megelőzték, két körrel a vége előtt pedig már csak Koretzky volt előtte, majd a dél-afrikai Alan Hatherlyvel a kerekén utol is érte az addigi éllovas franciát.

Pidcock többször megpróbált elszakadni, Koretzky is megindult egyszer, az utolsó szó pedig egy erdős részen végrehajtott kockázatos előzés eredményeként a brité volt: a két bringás egy fás részt két oldalról kerülve kis híján összeért, az eltempózó Pidcock pedig a francia közönség pfujolásától kísérve védte meg címét. Koretzky egy ezüstöt szerzett Franciaországnak, Hatherly pedig az első Európán kívüli férfi érmes lett hegyikerékpárban.

2024.07.29. 15:52

A dán férfi kézilabdázók legyőzték az egyiptomiakat

A magyar férfi válogatott csoportjában a végső győzelemre is esélyes dán csapat 19-9-es félidő után, a vártnál szorosabb eredménnyel bár, de 30-27-re legyőzte az első meccsét a magyarok ellen megnyerő egyiptomi legénységet. A mieink este kilenc órától játszanak az argentinokkal, előtte rendezik 19.00 órától a Franciaország–Norvégia-mérkőzést.

2024.07.29. 15:49

Novak Djokovics nyerte a titánok csatáját, Rafael Nadal búcsúzott egyesben

Igazi klasszikust játszott a tenisz férfi egyes második fordulójában Novak Djokovics és Rafael Nadal. A szerb 6:1, 6:4-re nyert.

2024.07.29. 15:19

A hercegnő és az infánsnő is figyelte Márton Annát

Mint kiderült, Asztúria hercegnője, a trónörökös és Szófia infánsnő is figyelte délelőtt Márton ANna mérkőzését a női kard egyéniben, a legjobb 16 közé jutásért vívott asszóban. „Panka”, azaz Márton Anna a spanyol Lúcia Martín-Portuguést verte meg. Az előzetesen esélyesebbnek vélt spanyol azt ismételgette a vereség után: „Micsoda szégyen! Éemért jöttem, erre az első asszóban kikapok.”

Twitter-post/képek

2024.07.29. 14:57

Márton Anna nyerte a magyarok párharcát, Szűcs Luca is a legjobb nyolc között

Márton Anna 15-7-re verte Pusztai Lizát, Szűcs Luca 15-10-re a világbajnoki harmadik, bolgár Joana Ilievát, két magyar jutott a legjobb nyolc közé a női kardvívók egyéni versenyében. A folytatásban Márton Anna Olha Harlannal, Szűcs Luca Sara Balzerrel vív majd.

2024.07.29. 14:15

A budapesti olimpia ügyéről is tárgyalt Karácsony Gergely a NOB elnökével

A párizsi olimpia megnyitójának apropóján Karácsony Gergely Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével találkozott

2024.07.29. 14:10

Megszületett a britek első aranyérme

A lovastusa csapatversenyében a britek már ünneplik aranyérmes csapatukat. Ebben a számban a legutóbbi hét olimpiából haton dobogóra állhattak, viszont 1972 óta először tudták megvédeni a címüket. Laura Collett, Ros Canter, Tom McEwen volt a csapat tagja, Yasmin Ingham a tartalék. Laura Collettet csodálhatjuk: 2013-ban súlyosan leesett a lováról, ötször kellett újraéleszteni, és a mentőknek sürgősségi gégemetszést kellett végrehajtaniuk, miután eltört a válla, eltört a bordája, kilyukadt a tüdeje, megsérült a mája és megsérült a veséje. Ezenkívül a vállcsontjának egy töredéke levált, és a véráramán keresztül a jobb szemébe került, és megsértette a látóidegét. Hat napra mesterségeskómába helyezték. Most pedig már kétszeres olimpiai bajnok, Tom McEwennel együtt 2021-ben, Tokióban is tagja volt az aranyérmes csapatnak.

2024.07.29. 13:31

Egy tussal kapott ki, kiesett Dósa Dániel

A párizsi olimpia egyetlen magyar tőrvívója, Dósa Dániel egy tussal kikapott, s búcsúzott a legjobb 16 közé jutásért vívott asszóban. A 17 éves Abdelrahman Husszein Tolba adta az első tust, ám 1-2-től végig Dósa vezetett, 9-5-ös, 13-10-as előnyben is volt, 14-13-re is vezetett. Az utolsó két találatot azonban Tolba vitte be. Dósa Dániel csalódottan nyilatkozott az M4 Sportnak, úgy érezte, nyerhetett volna, ha az utolsó tusoknál jól vívott volna.

2024.07.29. 13:06

Seng Li-hao már a második aranyérmét nyerte a 2024-es olimpián

A kínai Seng Li-hao nyerte a sportlövők férfi légpuska számát. Már a második aranyérmét szerezte az idei olimpián, a vegyes csapatversenyben is diadalmaskodott. mindössze 19 éves, de három éve Tokióban egyéniben ezüstérmes volt már.

Ezúttal (is) végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a döntőben, mindössze két lövése volt 10 kör alatt, és olimpiai rekordot jelentő 252,2 körös teljesítménnyel nyert. Mögötte a szintén remekül lövő, tavaly világbajnok svéd Victor Lindgren lett a második (251,4), így ő és a bronzérmes horvát Miran Maričić (230,0) is pályafutása során először állhat olimpiai dobogóra.

A magyarok közül a vasárnapi alapversenyben Pekler Zalán 17., Péni István pedig 18. lett. Sportlövészetben öt aranyérmet osztottak eddig, három a kínaiaké, kettő a dél-koreaiaké lett.

2024.07.29. 12:56

Kaizinger Balázs tíz hibapontos díjugratással zárta az olimpiát

Kaizinger Balázs tíz hibaponttal zárta a lovastusa hétfői zárószámát, a díjugratást, így 71,80 hibaponttal fejezte be a párizsi olimpián a Versailles-i kastély kertjében rendezett viadalt.

2024.07.29. 12:55

Póta Georgina belehúzott a sorsoláson, ázsiai szupersztáron keresztül kellene nyolcaddöntőbe jutnia

Póta Georgina a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubinnel csap majd össze a női egyes második fordulójában a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján.

2024.07.29. 12:27

Sárkány Zalán egyéni csúccsal 14. helyen zárt 800 gyorson

Nincs már több magyar úszó a hétfői programban, este sem. A 20 éves Sárkány mindkét számában egyéni csúcsot ért el.

2024.07.29. 12:18

Egyszerre – kínai arany

A kínai Lien Csün-csie és Jang Hao nyert férfi szinkrontoronyugrásban hétfőn a párizsi olimpián. Az ötszörös világbajnok, 23 éves Lien, valamint 26 éves, hatszoros vb-aranyérmes partnere végig vezetve, magabiztosan győzött, ezzel mindketten pályafutásuk első ötkarikás elsőségét gyűjtötték be. Második helyen a britek duója zárt, közülük a kétszeres vb-ezüstérmes Noah Williams először állhatott olimpiai dobogóra, míg 30 éves társa, az ötödik olimpiáján szereplő, Tokióban szinkronban aranyérmes Thomas Daley ötödik ötkarikás medálját nyerte. A bronzérem a Rylan Wiens, Nathan Zsombor-Murray kanadai páros nyakába került.

Eredmények: Műugrás, férfi szinkrontoronyugrás, olimpiai bajnok:

Lien Csün-csie, Jang Hao (Kína) 490,35 pont

2. Thomas Daley, Noah Williams (Nagy-Britannia) 463,44

3. Rylan Wiens, Nathan Zsombor-Murray (Kanada) 422,13

2024.07.29. 11:59

Mindkét magyar kardvívónő legyőzte olasz ellenfelét

Mind a két magyar kardvívónő legyőzte olasz ellenfelét a legjobb 16 közé jutásért a párizsi olimpián, a fegyvernem női egyéni versenyében, a párizsi olimpián. Szűcs Luca 15-10-re verte Martina Crisciót, Pusztai Liza 15-12-re Michela Battistont.

2024.07.29. 11:24

Jackl Vivien „beragadt”, 14. helyen zárt 400 m vegyesen

A még csak 15 éves úszótehetség jelentősen alulmúlta az országos bajnokságon úszott időeredményét, így készülhet inkább 1500 m gyorsra.

2024.07.29. 10:31

A lehető legkisebb különbség

A mindössze 16 éves dél-koreai Ban Hjodzsin nyerte az aranyérmet a sportlövők női légpuska számában hétfőn a párizsi olimpián. A tinédzser a vasárnapi alapversenyben 634,5 körrel új ötkarikás rekordot állított fel, így esélyesként várta a finálét. Ebben aztán egészen az utolsó pillanatig vezetett, ám az utolsó két lövését elrontotta, „csak” 9,9, illetve 9,6 kört ért el, amit a 17 éves kínai Huang Jü-ting kihasznált és egy 10,3-as, illetve 10,5-ös találattal egyenlített. A szétlövést aztán ennek ellenére is a dél-koreai bírta jobban, 10,4-et lőtt a kínai 10,3-as kísérletével szemben, így olimpiai bajnok lett. A bronzérmet a svájci Audrey Gogniat szerezte meg. Mészáros Eszter a vasárnapi alapversenyben a 15. helyen végzett.

Eredmények: sportlövészet, női légpuska, olimpiai bajnok:

Ban Hjodzsin (Koreai Köztársaság) 251,8 kör – szétlövés: 10,4
2. Huang Jü-ting (Kína) 251,8 kör – szétlövés: 10,3
3. Audrey Gogniat (Svájc) 230,3

…15. Mészáros Eszter 628,6 (alapversenyben)

2024.07.29. 10:28

Karácsony Gergely egy esetleges budapesti olimpiáról

„A párizsi olimpia megnyitójának apropóján találkoztam Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével” – írja hétfői Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely.

A poszt alapján egyetértettek abban, hogy Budapest már most is rendelkezik szinte az összes olyan sportlétesítménnyel, ami egy nyári olimpia megrendezéséhez szükséges. „Azt azonban személyesen is tapasztaltam, hogy még az összehasonlíthatatlanul fejlettebb infrastruktúrával rendelkező Párizsnak is rendkívüli kihívás egy ekkora sportesemény megrendezése” – teszi hozzá a főpolgármester.

Karácsony Gergely/Facebook
Karácsony Gergely/Facebook

„Ha valaha komolyan felvetődik egy budapesti olimpia terve, akkor az a közösségi közlekedés masszív fejlesztése mellett azt is kell jelentse, hogy ledolgozzuk a meglévő utak, hidak, közterületek állapotában felgyülemlett évtizedes lemaradást. Egy ilyen fenntartható, új sportlétesítmények építése helyett a város zöld fejlesztését jelentő olimpiai koncepció lehetne az alapja egy olyan széleskörű társadalmi konszenzusnak, amely nélkül eleve reménytelen bármilyen olimpiai álmot dédelgetni” – fogalmaz Karácsony Gergely.

2024.07.29. 10:10

Két nappal a verseny előtt belázasodott Kapás Boglárka

Betegséggel küzd az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

2024.07.29. 10:01

Fokozódik a hangulat Párizsban, a magyar vívókban bőven van hiányérzet – helyszíni tudósítónk jelenti

Túl vagyunk az ötkarikás játékok első hétvégéjén, rengeteg szurkoló érkezett meg Párizsba, és gyorsan olimpiai üzemmódba váltott a francia főváros, ahol egyre inkább fokozódik a hangulat – mondta Kaposi Dávid, az InfoRádió helyszíni tudósítója. A legtöbb magyar szurkolóval a kézilabda-mérkőzéseken, illetve a vívóversenyeknek otthont adó Grand Palais-ban lehet találkozni. Leginkább a Szajna hídjain és a Champs-Élysées-n sétálva kaphatja el az embert az olimpiai hangulat, ha Párizsban jár. Utóbbi helyszínen minden este felengedik azt a léggömböt, ami az olimpiai lángot tartja. A tömegközlekedésben ugyanakkor adódnak fennakadások, lezárások, késések, és eléggé távol vannak a helyszínek egymástól Párizson belül, így viszonylag sokat is kell gyalogolni. Az utazóközönség tájékoztatása sem mindig kielégítő, a vendégeknek biztosan szükségük lesz egy-két napra, amíg alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz.

A magyar versenyzők eddig vegyes eredményeket tudnak felmutatni. Tudósítónk hozzátette: Muhari Eszter személyében nem az a vívó szerezte az eddigi egyetlen magyar érmet, akitől a legtöbben várták. Előzetesen ugyanis a férfi kardozóktól és párbajtőrözőktől sokan jóval jobb eredményekre számítottak. A csapatversenyeken azonban lesz lehetőség a javításra, és az érintettek nagyon fogadkoznak. Kaposi Dávid elmondta: a több mint 120 éves Grand Palais egy nagyon egyedi, fantasztikusan szép helyszín, ugyanakkor nem a legmodernebb, és csak nagyon ritkán rendeznek itt vívóversenyeket, ami meglátszik a szervezésen: sokat kell vonulniuk a vívóknak két asszó között, valamint a nézők kiszolgálása sem ideális.

A magyar női kézilabda-válogatott tagjain a Brazília elleni egygólos győzelem után azt lehetett látni, hogy nagy löketet adott nekik ez az utolsó másodpercekben elért siker. A győztes gólt szerző 19 éves Simon Petra pedig a korát meghazudtolva, nagyon higgadtan értékesítette a helyzetét. Kaposi Dávid hozzátette: Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a meccs értékelése során elismerte, bár két lehetőséget is felvázolt az utolsó időkérésnél, a játékosai nem feltétlenül azt valósították meg a pályán, amit kért tőlük, ugyanakkor ez azt mutatja, hogy jól tudnak improvizálni.

2024.07.29. 09:36

Márton Anna könnyű győzelemmel melegített be

Az előző olimpián negyedik Márton Anna magabiztos sikerrel kezdte szereplését a női kard egyéniben. A venezuelai Paredes Torres ellen 15-10-re nyert.

2024.07.29. 09:09

Érik a hatalmas égés a Szajnával kapcsolatban

A verseny előtt egy nappal sem tudtak benne edzeni a triatlonisták, annyira mocskos.

2024.07.29. 09:08

„Ez a kudarc segít, megpofozták magukat” – Szilágyi Áronék a csapatversenyre készülnek

A férfi kardozók egyéni versenyében megtapasztalt csalódások feltüzelhetik a magyarokat a szerdai csapatversenyre – mondta a csapat edzője, Navarrete József, aki elárulta, hogyan folytatódik a felkészülés, és mi lesz most a legfontosabb teendő szerdáig.

2024.07.29. 09:07

Andrásfi Tibor: Volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy megnyertem

Az olimpiai negyedik magyar párbajtőröző csalódott, hogy érem nélkül zárt egyéniben, de reméli, hogy a csapatversenyben teljesül a vágya.

2024.07.29. 09:06

Andrásfi Tibor negyedik, Pupp Réka ötödik – összefoglaló a magyarok vasárnapjáról

Andrásfi Tibor párbajtőrvívó a negyedik, Pupp Réka cselgáncsozó az ötödik helyen végzett az olimpia második napján. Mind a két csapatunk, a női kézilabda és a férfi vízilabda is egygólos győzelmet aratott. Major Veronika nyolcadikként zárta a légpisztolyos női döntőt.

Forrás

Hirmagazin.eu