A Floridában élő 50 éves olimpiai bajnok tornász Ónodi Henrietta még március végén lett rosszul, az állapota súlyos, jelenleg is kórházban van, a családja a kezelésére gyűjt.

A döbbenetes hírt Ónodi Henrietta testvére, Ónodi Barbara tudatta az interneten, és a tornász korábbi csapattársa, Molnár Andrea osztotta meg ma a Facebookon.

Facebook-post

Kétségbeesetten kérek segítséget, hogy pénzt gyűjtsek nővéremnek, az ötvenéves Ónodi Henriettának, aki súlyos szívinfarktust kapott. Mint azt sokan tudjátok, Heni magyar nemzeti hős, olimpiai arany- és ezüstérmes, aki mindig az elsők között nyújtott kezet és támogatta a rászorulókat.

 Március 28-án egy floridai élelmiszerboltban volt, abban a városban, ahol él, és a három kisgyermekének vásárolt, amikor hirtelen összeesett. Henit azonnal kórházba szállították, útközben többször is leállt a szíve. Stabilizálták, és kórházba szállították, ahol szinte teljes artériás elzáródást diagnosztizáltak nála. Azonnal megműtötték, hogy megmentsék az életét. Jelenleg is kórházban van kezelés alatt. Ez a váratlan esemény hihetetlen kihívást jelent Heni és családja számára mind érzelmileg, mind anyagilag.

 Jelenlegi állapota hosszú távú gondozást és kiterjedt rehabilitációt igényel, hogy visszanyerje egészségét. A jelenlegi biztosítása nem fedezi a gyógyuláshoz szükséges ellátást” – írta Ónodi Barbara, aki gyűjtést szervez, hogy testvére kezelését, ellátását biztosítani tudják.

Instagram-post

Hogy mindez sajnos nem internetes átverés, a szomorú hír igaz, és a gyűjtés is valós,  Ónodi Henrietta korábbi csapattársa, Csisztu Zsuzsa, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) alelnöke erősítette meg a Magyar Nemzet érdeklődésére.

Isteni szerencse, hogy egy boltban történt ez a lányommal, és nem az autóban ülve, vagy egyedül otthon, mert akkor vélhetően tragédia lett volna a szívmegállás vége 

– mondta el a Nemzeti Sportnak Ónodiné Kati, Henrietta Békéscsabán élő édesanyja.

Hozzátette: lánya olimpiai járadékát minden hónapban átutalják neki, abból a nővére állja a költségeket. A kórházi rehabilitáció azonban valóban hatalmas teher a tornász számára, ugyanis Henrietta hosszú ideig nem fog tudni dolgozni. Egyelőre a felépülése a cél, és hiába van biztosítása, az csak korlátozottan fedezi a költségeket.

Rövid életrajza:

Ónodi Henrietta (Békéscsaba1974május 22. –) olimpiai bajnok magyar tornásznő. 1988-tól 1996-ig szerepelt a magyar válogatottban. Nemzetközi versenyeken lóugrásban volt a legeredményesebb, de más szereken, illetve összetettben is ért el jelentős eredményeket.

Öt éves korától a Békéscsabai Előre Spartacus tornásza volt. 1986-ban a junior Európa-bajnokságon negyedik lett gerendán. 1988-ban mesterfokú magyar bajnok lett négy versenyszámban. Az ifjúsági Eb-n felemás korláton harmadik helyezést szerzett. 1989-ben a brüsszeli Európa-bajnokságon felemás korláton aranyérmet nyert, és ezzel ő lett a magyar női tornasport első Európa-bajnoka. Ugyanitt harmadik volt talajon, ötödik egyéni összetettben és gerendán, nyolcadik ugrásban. A világbajnokságon ötödik lett gerendán, kilencedik csapatban, 19. egyéni összetettben.

1990-ben az Európa-bajnokságon összetettben és talajon bronzérmes volt, felemás korláton és gerendán nyolcadik helyezést ért el. Ebben az évben részt vett a jóakarat játékokon. 1991-ben világbajnoki ezüstérmes volt ugrásban, felemás korláton negyedik, gerendán hetedik, talajon és csapatban nyolcadik, egyéniben 31. lett. A magyar küldöttség tagja volt az 1992. évi barcelonai és az 1996. évi atlantai olimpián. Barcelonában lóugrásban – a román Lavinia Miloșovici mellett holtversenyben – olimpiai bajnoki címet szerzett. Talajon ezüstérmes, csapatban hatodik, egyéni összetettben nyolcadik lett. A világbajnokságon lóugrásban első, talajon második helyen végzett.

1993-ban nem indult a világbajnokságon. A mesterfokú bajnokságon sérülést szenvedett, így ki kellett hagyni az Universiadét. 1995-ben csapatban hetedik lett az Universiadén. Az 1996-os olimpián csapatban kilencedik lett. 1997-ben az Universiade-csapatban hetedik volt. Ezt követően befejezte a versenysportot.

Visszavonulása óta az Egyesült Államokban él. A San Antoniói Incarnate Word Egyetem elvégzése (1993-) után Miamiban az Olimpikonok Világszövetsége regionális irodájának munkatársa lett. Jelenleg Miami mellett él, férje, Jimbo orvosként dolgozik, és Henrietta segédkezik neki a rendelőjében. Három gyermekük van, Annabella, Sebastian és Christian

Sporteredmények:

  • olimpiai bajnok (1992: lóugrás)
  • olimpiai 2. helyezett (1992: talaj)
  • olimpiai 6. helyezett (1992: összetett csapat)
  • világbajnok (1992: lóugrás)
  • kétszeres világbajnoki 2. helyezett (1991: lóugrás ; 1992: talaj)
  • világbajnoki 4. helyezett (1991: felemás korlát)
  • világbajnoki 5. helyezett (1989: gerenda)
  • Európa-bajnok (1989: felemás korlát)
  • háromszoros Európa-bajnoki 3. helyezett (1989: talaj ; 1990: összetett egyéni, talaj)
  • Világkupa-győztes (1990: lóugrás)
  • Világkupa 2. helyezett (1990: talaj)
  • kétszeres Világkupa 3. helyezett (1990: összetett egyéni, felemás korlát)

Díjak:

  • Kiváló ifjúsági sportoló (1988)
  • Az év magyar tornásza (1989, 1990, 1991, 1992)
  • Az év magyar női sportolója választás, második helyezett (1989, 1992)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1992)
  • Az év Békés megyei sportolója (1992)
  • Magyar köztársasági elnöki aranyérem (1994)
  • magyar Fair Play-díj (életmű) (1995)
  • Békéscsaba díszpolgára (2007)
  • A magyar tornasport halhatatlanja (2009)
  • A tornasport halhatatlanja (International Gymnastics Hall of Fame) (2010)
  • Békéscsaba halhatatlan sportcsillaga (2017)

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu