További négy rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásában már 33 gyanúsított van, köztük 30 rendőr.

Mint a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a regionális nyomozó ügyészség a korábbi több, nagyszabású, összehangolt eljárási cselekményéhez hasonlóan, csütörtökön is több személyt érintően végzett elfogásokat, kutatásokat és gyanúsítotti kihallgatásokat 40 ügyész és rendőr közreműködésével. A bűnügyi akcióban az ügyészség felkérésére részt vett a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség több egysége és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság is – jelezték.

A regionális nyomozó ügyészség a négy rendőr szolgálati helyén, valamint az érintettek lakóhelyén tartott kutatásokat, amelyek során „készpénz, személygépkocsi és motorkerékpár, valamint bankszámla zárolásával és lefoglalásával több, mint 6 millió forint értékben biztosított igazolatlan eredetű vagyont”.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vagyon-visszaszerzési hivatala közreműködésével az eddigi eljárásban összesen közel 300 millió forint értékű vagyon elvonása történt meg a vagyonelkobzás biztosítása érdekében – ismertették.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2021 márciusától a biharkeresztesi határrendészeti kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket, amelyek megvalósításában civil személyek is segítségükre voltak.

A regionális nyomozó ügyészség által az eljárásba most bevont négy gyanúsított szabadlábon védekezik. A gyanúsítottak egyike sem ismerte el a bűncselekmények elkövetését, valamennyien panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Vezető beosztású, vagy tiszti rendfokozatú határrendész nincs a gyanúsítottak között – tájékoztatott a főügyészség.

Forrás

Hirmagazin.eu