Hirmagazin
Image default
Háború

Izrael ezúttal az Arab-félsziget túlsó felét támadta..

Az Al-Masirah jemeni tévécsatorna közlése szerint a kikötői olaj- és dízelraktárakat és a helyi áramszolgáltató vállalatot ért csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is voltak.

Intenzív légicsapások érték a jemeni Hudajda kikötővárost – közölték szombaton a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött médiumok. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy az Izrael elleni támadásokat követően hajtották végre a válaszcsapást.

Az Al-Masirah jemeni tévécsatorna közlése szerint a kikötői olaj- és dízelraktárakat és a helyi áramszolgáltató vállalatot ért csapásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is voltak.

Pénteken a húszi lázadók által végrehajtott dróntámadásban egy ember életét vesztette és legkevesebb tízen megsebesültek Tel-Aviv központjában, az Egyesült Államok nagykövetségének közelében.

Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy az izraeli harci repülőgépek az elmúlt hónapokban Izrael ellen végrehajtott több száz támadásra válaszul mértek csapást Hudajdában található huszi katonai célpontokra.

A szaúd-arábiai al-Arabija hírcsatorna szerint tizenkét izraeli vadászrepülőgép vett részt a támadásban, köztük F-35-ös vadászgépek is.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A müncheni biztonsági konferencia első napján, február 14-én, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Európa bevonása nélkül nem lehet béketárgyalásokról beszélni.

Géza

Az ukrán hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy egy orosz drón csapódott be a csernobili atomerőmű 4. blokkjának védőszarkofágjába, amely az 1986-os katasztrófa során megsérült reaktort fedi.

Géza
Megszakítás