„Indulok, és újra győzni fogok” – mondta pénteken a hivatalban lévő amerikai elnök.

Joe Biden amerikai elnök pénteken választási gyűlésen erősítette meg, hogy nem áll szándékában visszalépni a jelöltségtől az elnökjelölti vitán mutatott gyenge szereplése, valamint az erre vonatkozó felhívások ellenére sem. A Demokrata Párt elnökjelöltje a Wisconsin állambeli Madisonban azt mondta, hogy indulok, és újra győzni fogok – írja az RTL.

Újra elismert elismerte, hogy június 27-én nem szerepelt jól az elnökjelölti vitában Donald Trumppal szemben, de azt hangoztatta, nem hagyja, hogy egy 90 perces vita kitörölje három és fél év munkáját, amelyet elnökként végzett. Joe Biden élesen bírálta Donald Trumpot, akiről azt állította, hogy ha őt választják elnöknek az amerikaiak, akkor diktatúrát épít. Joe Biden elítélt bűnözőként emlegette hivatali elődjét.

Az elnökkel helyi idő szerint péntek este főműsoridőben egy Wiconsinban előre felvett interjút sugárzott az ABC News. A CNN összefoglalója szerint Biden az ABC-nek adott interjújában is leszögezte, hogy nem száll ki az elnökválasztási versenyből. Az interjúban Biden egyebek mellett arról beszélt, hogy a vita estéjén egyszerűen rossz passzban volt, csúnya megfázással küzdött, ami szerinte nem akkora ügy, mint amekkorát csináltak belőle.

A gyenge tévés szereplésért vállalja a felelősséget, ugyanakkor bírálta Donald Trumpot, amiért az akkor is folytatta a beszédet, amikor már ki volt kapcsolva a mikrofonja, ezzel megzavarva az ő beszédidejét.

Szeinte tévednek azok a közvéleménykutatások, amelyek szerint Trump fölényesen vezet, és úgy vélte, hogy a választás egyértelmű lesz: egy beteges hazudozó ellen helyt fog állni.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőRobert Fico méltatta Orbán Viktor moszkvai útját
KövetkezőOrbán Viktor: a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pilléreként tekintünk a Türk Államok Szervezetére
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza