Szombaton lett volna az esküvőjük, az Árpád hídi ámokfutó megölte őket.

Rengetegen gyászolják Mónikát és Ervint, azt a fiatal párt, akik szerda este haltak meg az Árpád hídi balesetben. A szerelmeseknek szombaton lett volna az esküvőjük. Csupán néhány utcányira voltak a lakásuktól, amikor megtörtént a tragédia.

Kedves Barátaim reggel vinnénk Nektek a szeretetcsomagot, ahogy megbeszéltük tegnap késő délután, és gratulálnánk előre a szombati polgári esküvőtökhöz. Ezekkel a megrendítő sorokkal búcsúzott Ervintől és Mónikától – a szerda esti Árpád hídon történt baleset áldozataitól – egyik közeli barátjuk – számol be a TV2.

Mónika Szlovákiából, Kéménd településéről származott, nívódíjas mesemondó volt és néptáncolt. Volt tanára megrendülve nyilatkozott a Tényeknek.

„Ezt nem lehet szavakba önteni, hogy mit éreztem, amikor ezt megtudtam. Azért egy jóérzés, egy büszkeség is a szomorúságban eltölti a szívem, hogy részese lehettem a Mónika életének, hogy mellettem nőtt. A nagymamájával együtt mi voltunk az elsők, akiknek a meséit elmondta – mondta Branyai Anna Ilona.

Ervin, Mónika 34 éves párja Gyergyószentmiklóson született, végrehajtó-helyettesként dolgozott. Mindketten aktívan tevékenykedtek kulturális és közösségszervezőként. A Rákóczi Szövetség munkatársai voltak, ahol a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok közötti kapcsolatokat erősítették.

Szerda este frontálisan ütközött az Árpád hídon egy, a forgalommal szemben haladó lopott taxi. A balesetben három ember halt meg.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőJó éjszakát minden kedves olvasónknak! – videó
KövetkezőRobert Fico méltatta Orbán Viktor moszkvai útját
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza