Két japán és egy brazil cég összeállt. Beletellett pár évbe, de mostanra kifejlesztették a világ talán legjobb energiatároló megoldását. Zseniális akkumulátor született, amely elhozhatja végre az elektromos járművek forradalmát.

Mindössze tíz perc alatt 80 százalékra tölthető fel egy új akkumulátor – írta meg az Interesting Engineering című szaklap.

Ev,Battery,Pack,Automated,Production,Line,Equipped,With,Orange,Robot
Annyira sok akkumulátorgyár épül a világban, hogy hiába nő a kereslet akksikra, azt a gyártókapacitás bőven meghaladja jövőre
Új akkumulátort fejlesztettek ki: ez lehet az áttörés az elektromos járműveknél – jövőre már árulják / Fotó: Shutterstock

A könnyen áttörést jelentő – az átlagos töltési idő jelenleg inkább 40-50 perc – fejlesztés mögött a japán multi, a Toshiba Corporation és két másik kisebb cég áll: a brazil CBMM (Companhia Brasileira de Metalurgia e Mineraçao) és a szintén japán Sojitz.

Forradalmi akkumulátor: ezt kell tudni róla

Ők hárman még 2018-ban álltak össze, hogy egy újfajta akkumulátort hozzanak létre. Ez lett a következő generációs SCiB akkumulátor, amely elsőként egy már működő elektromos busz prototípusába került bele. Ez természetesen nem jelent kizárólagosságot: az új akkumulátor

  • alkalmas teljesen elektromos,
  • hibrid,
  • könnyű és nehéz járművekbe.
  • az akkumulátor csökkentheti a beruházási kiadásokat és az üzemeltetési költségeket.

Számos előnnyel rendelkezik, így például minimalizálja a tűz- és robbanásveszélyt, rendkívüli az élettartama, egyúttal nagyobb energiát ad le a gyorsulás során. A titok, hogy a Toshiba SCiB cellái többféle hőmérsékleti tartományban működhetnek. Az energiasűrűsége nagyjából 50 százalékkal növekedett az előző generációhoz képest, így már 350 Wh/l-es mutatóval bír.

Ami talán a legjobb hír, hogy nem valamiféle távoli jövő csodájáról van szó: a Toshiba szerint 2025-re debütálhat a piacon az új SCiB akkumulátor.

Ez olyannyira reális, hogy június 20-án a Toshiba, a Sojitz és a CBMM bemutatta az ultragyors töltésű elektromos busz prototípusát, amelyet már az új generációs lítiumion-akkumulátorokkal és NTO anódokkal működik a CBMM ipari üzemében Araxában, Brazíliában. Ez a világ első ilyen e-járműve, fontos mérföldkőnek számít az új akkumulátor kereskedelmi forgalomba hozatalában.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőNagy baj és súlyos bírság lehet a vége, ha itt támad kedve fürdőzni
KövetkezőAz őshonosak halfajok valóban hasznosak és az invazív fajok valóban kártékonyak? – Véleménycikk
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza