A Ferencváros 3–1-re verte a Ludogorecet az Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában, s ezzel a harmadik helyre előrelépett a tabellán.
Robbie Keane az alábbi tizenegyet választotta: Dibusz – I. Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Kanikovszki – Makreckis, N. Keita, Zachariassen, Cadu – Pesics, Yusuf. Az utóbbi időben megszokottnál kevesebb a magyar mezőnyjátékos, egyedül Szalai Gábor játszik.
A bolgárok névsora: Padt – Son, Verdon, D. Almeida, Nedjalkov – Naressi, Sztanics, D. Duarte – Marcus, Kaloc, Caio Vidal.
A Ferencváros hét pontot gyűjtött az első három mérkőzésén, a Viktoria Plzen elleni hazai döntetlen után idegenben legyőzte a Genket és a Salzburgot is.
Az első tíz perc enyhe ferencvárosi fölénnyel telt, de ez csak három szögletben mutatkozott meg.
Hasonlóan alakult a játék képe. A Fradi ívelésekkel próbálkozik. Raemaekers jó helyről lőtt, de Verdon blokkolt.
Eltelt az első félóra, kaput eltaláló lövés még egyik oldalon sem volt. A Ferencvárosnál többet van a labda, de helyzet nincs.
Most már mindkettő van, sőt, gól is. Makreckis beadása után Yusuf lefejelte a labdát Kanikovszki elé, aki hat méterről behúzta a felső sarokba, 1-0.
Cadu, a balhátvéd kihasználta, hogy pepecselnek a védők, de a labdája a tizenhatoson belül nem jutott el Pesicsig.
Makreckis távoli lövése után Padt vetődve kiütötte a labdát.
Egy szinte vaktában előrevágott labdát Yusuf meg tudott szelídíteni, jól vette át, úgy, hogy azzal helyzetbe kerüljön, s aztán a hálóba lőtt. Sajnos, a VAR szerint lesen vette át a labdát, maradt az 1–0.
Vége az első félidőnek.
A második félidőre Tóth Alex állt be Keita helyére.
Raemaekers kicsit ügyetlenkedett az újrakezdés után, szerencsére nem lett baj belőle, a szögletet mentették a védők.
Az 51. percben Cadu nagyon önzetlenül tette le a labdát Yusufnak, de nem elég pontosan.
Viszont utána gólt lőtt, éppen elé került a labda, s nyolc méterről a hálóba kanyarította, 2–0.
Yusuf fejese után a kapusról szögletre pattant a labda.
Feljöttek a bolgárok, három-négy percen át a Fradi térfelén tartották a labdát. Dibusz két látványos vetődést is bemutatott.
Lenny Joseph váltotta Yusufot. Néhány perccel később Zachariassen lement, Júlio Romao pedig beállt.
Son a jobbösszekötő helyéről szépen felcsavarta a labdát a felső sarokba, szépített a Ludogorec, 2–1.
Pesics és Kanikovszki lement, Varga Barnabás és Ötvös állt be.
Egy magyar szöglet után kontráztak a vendégek, Bille lövésébe Makreckis bele tudott lépni.
Utána éppen ő ment végig egy kontrával, szemben állt a kapussal, de belelőtte a labdát. Lezárhatta volna a meccset.
A 86. percben Tóth Alex passzából Lenny Joseph kiugrott, s úgy lőtt a hálóba, hogy a labda a kapufáról pattant a túlsó oldalra. A VAR megnézte, 3–1.
Lefolytak a hátralévő percek, sorozatban a harmadik nemzetközi kupameccsét is megnyerte a Ferencváros.

