Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a labdarúgó világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így a harmadik helyről várja a folytatást a csoportban. Már a mérkőzés előtt nagy pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo kezet fogott. A Liverpool sztárja ugyanis gyerekkora óta rajong a portugál világklasszisért.
Szoboszlai Dominik pályafutásában nagy mérföldkő volt a keddi, portugálok elleni meccs, ugyanis a magyar válogatott csapatkapitánya először lépett pályára a gyerekkori kedvence, Cristiano Ronaldo ellen.

Fotó: Csudai Sándor
Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo nagy találkozása
Ami a meccset illeti, a hazaiak Varga Barnabás fejesével vezetést szereztek a 21. percben, de Bernardo Silva révén még a szünet előtt egyenlítettek a végig fölényben futballozó vendégek. A második félidőben a portugálok előbb Cristiano Ronaldo büntetőjével kerültek előnybe, majd az ismét fejjel eredményes Varga ugyan egyenlített a 84. percben, de a meccset két perccel később Joao Cancelo találata döntötte el. A 61. születésnapját így vereséggel ünneplő Marco Rossi szövetségi kapitány a csereként beküldött Lukács Dániel és Vitális Milán személyében két újoncot avatott.
A vereség ellenére Szoboszlai Dominik valószínűleg sokáig nem felejti el a mérkőzést, ugyanis amellett, hogy először játszott Cristiano Ronaldo ellen, csapatkapitányként a mérkőzés előtt a nagy pillanat: a kézfogás a gyerekkori bálvánnyal.
Szoboszlai és Ronaldo kézfogása a magyar–portugál előtt ide kattintva tekinthető meg.
A nemzeti együttes a 15. meccsén is nyeretlen maradt a nyáron Nemzetek Ligája-győztes Portugáliával szemben: négy döntetlen mellett ez volt a 11. veresége. A magyarok legközelebb október 11-én a kvartett második helyén álló örményeket fogadják.

