Egy nemzetközi kutatás a magyar forintot hozta elsőnek a világ legszebb- és legtörténelmibb papírpénzének!

A magyar pénz története – I. rész: A XX. században Magyarország három pénznemet is használt, de vajon mi történt előtte, hogyan néztek ki a magyar pénzek az államalapítás óta eltelt ezer évben? És mikor bocsátották ki az első bankjegyet Magyarországon? 

Az első évszázadok

Nemrég megnéztük, melyik a világ legrégebbi, folyamatosan használatban lévő valutája, most arra vagyunk kíváncsiak, hogyan alakult a magyarországi pénztörténet. Annak ellenére, hogy Magyarország majdnem olyan régi ország, mint Anglia, történelmünkben nem tudott kialakulni tartós valuta, igaz, az elmúlt ezer év összességében is zűrösebb volt, mint a szigetországban, amit a normann hódításon kívül sosem szálltak meg ellenséges idegen hatalmak.

A magyar államalapításkor István király ezüstérméket veretett, majd különböző érmék kerültek forgalomba az egyes királyok idején, általában dénár megnevezéssel.Ebben az időben azonban még nem volt igazán nagy jelentősége a pénzforgalomnak: a kereskedelem a heti vásárokon zajlott, legtöbbször cserekereskedelmi formában. Az adószedéshez ugyanakkor már szükség volt az érmékre, aztán természetesen a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan értékmérő, pénzforgalmi szerepe is növekedni kezdett.

Az aranykor

A 14. századra Magyarország aranynagyhatalom lett évi egy tonna arany előállításával, így nem sokkal azután, hogy Firenzében megindult az aranypénzek verése, Károly Róbert is aranypénzt vezetett be,mégpedig a firenzei változat mintájára és nevével, ez lett az első forintunk, az aranyforint (fiorino di oro). Ez azonban nagy értékű érme volt, ezért szükség lett váltópénzre, ez lett a garas (mára csak mondásokban, kifejezésekben maradt meg az emléke: garasoskodik, fogához veri a garast).

Pénzromlás

Ezt követően egyszerre rendszerint többféle érme (arany, ezüst, réz) került forgalomba különböző nevekkel, és gyakran előfordult, hogy a külföldi érmék, pénznemek is bekerültek az országba, és azokat előszeretettel használták. A középkorban használatos érmék nem hasonlítanak a maiakra: nem volt rajtuk sem összeg, sem a kibocsátás évszáma, ellenben a legtöbb esetben a királyt ábrázolta, akinek uralkodása alatt sor került a kibocsátásra.

A pénzrontás, inflálás már ebben az időben is létezett, annak ellenére, hogy az érmék nemesfémből készültek.Az egyik módszer az volt, hogy csökkenteni kezdték az ezüst-, esetleg aranytartalmat, a másik az ezüstérmék esetében az, hogy egyszerűen levágták a peremét. Ezüst-, és aranypénzek egyidejű forgalomban tartása esetén a két nemesfém egymáshoz képesti arányváltozása is problémákat okozott.

Mátyás reformja és a török hódoltság

Komoly pénzügyi reformra került sor Mátyás király idején: 1467-ben az aranyforint értékét 100 ezüstdénárban határozta meg.1526 után a török hódoltság, az ország három részre szakadása idején a pénzrendszer is meglehetősen kusza lett: más pénzek jelentek meg a török által meghódított területeken, mások Erdélyben és megint mások a Habsburg uralom alá kerülő maradék országrészeken.

Magyar pénzek: arany forint Mátyás király idejéből.

Arany forint Mátyás király idejéből. Forrás: wikimedia commons

A török hódoltság megszűnése után az egységesen Habsburg-uralom alá kerülő országban I. Lipót egységesítette a pénzrendszert, bevezetve a krajcárt, amelynek immár nominális értéke is volt, bár a ma megszokotthoz képest szokatlan számokkal: 1, 2, 3, 6 és 15 krajcárosok kerültek forgalomba, közülük a 3 krajcáros lett egyenértékű a garassal.

Rákóczi idején

A Rákóczi-szabadságharc önálló pénzt is hozott: a fejedelem ezüstből és aranyból egyaránt vert érméket, de egy idő után kénytelen volt rezet is használni erre a célra, miután a nemesfémet fegyvervásárlásra kellett fordítania.Rákóczi a királyokkal szemben nem vésette rá arcképét az érmékre, ugyanakkor némelyikre a latin pro libertate, a szabadságért felirat került. A szabadságharc bukása után visszaálltak a Habsburg-birodalom pénzei, majd Mária Terézia uralkodása alatt került sor újabb pénzreformokra, a használatban lévő sokféle érme egy részének kivonásával, és az ezüstforint 1750-es bevezetésével.

régi magyar pénzek: Rákóczi-érme

Rákóczi-érme. Forrás: wikipedia.org

Az első bankjegyek és a jegybank

Az első bankjegyeket is Mária Terézia uralkodása alatt bocsátották ki 1762-ben, mégpedig 5, 10, 25, 50 és 100 forintos címletekben. A bankjegykibocsátást a Wiener Stadt Banco, az osztrák jegybank elődjének tekinthető intézmény intézte. A bankjegy akkor még egy tényleges belső értékű nemesfém alapú pénzre, érmére szóló ígéret volt, a kibocsátó bank elvileg bármikor kifizette érte azt.

A napóleoni háborúk idején azonban komoly pénzromlás következett be: akadozott a beváltás, megindult a bankjegyek elértéktelenedése, ráadásul újabb és újabb bankjegyeket bocsátottak ki, majd értéktelenítettek el,sőt, teljesen fedezetlen bankjegyeket is kibocsátották. A napóleoni háborúk lezárulása után eljött a stabilizáció ideje: 1816-ban tényleges jegybankot hoztak létre, Osztrák Nemzeti Bank néven, tulajdonképpen ekkortól tekinthető a maihoz hasonlónak a pénzrendszer.

magyar pénzek: 500 forintos bankjegy 1806-ból, a német mellett négy nyelven kiírt számmal

500 forintos bankjegy 1806-ból, a német mellett négy nyelven kiírt számmal

Szabadságharc, kiegyezés

Az 1848-49-es szabadságharc alatt Kossuth önálló pénzt hozott létre, a történelemben először magyar felirattal. Ekkor is kényszerűvé vált a fedezet nélküli bankjegyek kibocsátása az egyre nehezebb katonai és gazdasági helyzet miatt, majd a szabadságharc leverése után ezeket a pénzeket kivonták a forgalomból, és a használatba kerülő pénzekre újra német és latin feliratok kerültek. A pénz azonban továbbra sem volt stabil:Ausztria gyakran háborúba keveredett, és ez a pénz folyamatos elértéktelenedését, az arany-, és ezüsttartalékok apadását hozta.

Kossuth-bankó magyar pénzek, pénznemek

Kossuth-bankó (Forrás: wikipedia.org)

Végül Ausztria háborús veszteségei vezettek a kiegyezéshez, ami új valutát is hozott: az ezüstalapú osztrák-magyar forintot, a Magyarországon vert érméken ismét magyar felirattal. 1878-ban megalakult az Osztrák-Magyar Bank, mint a duális állam jegybankja, amely már papírpénzt is kibocsátott, melynek egyik oldalára német, másik oldalára magyar nyelven került a felirat.

Forinttól forintig

Ez a pénznem sem volt hosszú életű, mivel Európában az országok egymás után átálltak az aranyfedezetre, és végül a Monarchia is rákényszerült erre.1892-ben került sor a korona bevezetésére, azonban a korábbi forint bankjegyek és ezüstérmék még egy darabig forgalomban maradtak, csak évekkel később vonták ki őket.

Száz korona - magyar pénzek, pénznemek

Színes, esztétikus bankjegy, ércpénzt (aranyat) ígértek érte (Forrás: wikipedia.org)

A koronát természetesen megviselte az első világháború, majd az ország felbomlása. A pénznem teljesen el is inflálódott, ezért 1927-ben bevezették a pengőt. Ez a pénznem a második világháború után, 1945-46-ban ugyanerre a sorsra jutott, azzal a különbséggel, hogy tudatosan előidéztek a világ legnagyobb, gyakorlatilag felülmúlhatatlan inflációját, melynek célja az volt, hogy a teljes forgalomban lévő pengőmennyiség kevesebbet érjen, mint az új valuta, az 1946-ban bevezetett, máig is használatos forint egy egysége.

Neked mi a véleményed erről: .. Írd meg kommenteben!

Kép és forrás

#magyarforint#legszebbpénz#papírpénz#miavéleményed#monddmegte#tiktok#magyartiktok#hirmagazin

Hirmagazin.eu

ElőzőLépett a rendőrség Magyar Péter ATV-s ügyében..
KövetkezőEgy ócskavas hozta a frászt Amerikára? .. Csoda, hogy eljutott addig – mondják az USA-ban..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza