Ungár Péter szerint Márki-Zaynak távoznia kell a közéletből emiatt.

Az ATV Voks című adásának vendége volt Márki-Zay Péter. A beszélgetés egy pontján szóba került Szentkirályi Alexandra visszalépése Vitézy Dávid javára, amiről Márki-Zay így nyilatkozott:

Nézzük azt a történelmi különlegességet, hogy a Fidesz visszatalált liberális gyökereihez, ünnepeljük meg azt, hogy most először a Fidesz egy nyíltan meleg főpolgármester-jelöltet támogat. Azt hiszem, a liberális kezdetek óta nem volt ilyen.

Márki-Zay ezután arról beszélt, Orbán Viktor miniszterelnök Soros-támogatott volt, zsidó névvel látta el minden gyermekét, és Iványi Gábor adta őket össze, illetve keresztelte meg a gyerekeket.

Ungár Péter a beszélgetésre Facebookon reagált. Mint írta:

Ungár Péter szerint Márki-Zaynak távoznia kell a közéletből emiatt.

Az ATV Voks című adásának vendége volt Márki-Zay Péter. A beszélgetés egy pontján szóba került Szentkirályi Alexandra visszalépése Vitézy Dávid javára, amiről Márki-Zay úgy nyilatkozott (a linkelt videón 1:29-től kezdődik – a szerk.):

Nézzük azt a történelmi különlegességet, hogy a Fidesz visszatalált liberális gyökereihez, ünnepeljük meg azt, hogy most először a Fidesz egy nyíltan meleg főpolgármester-jelöltet támogat. Azt hiszem, a liberális kezdetek óta nem volt ilyen.

Márki-Zay ezután arról beszélt, Orbán Viktor miniszterelnök Soros-támogatott volt, zsidó névvel látta el minden gyermekét, és Iványi Gábor adta őket össze, illetve keresztelte meg a gyerekeket.

Ungár Péter a beszélgetésre Facebookon reagált. Mint írta:

Márki-Zay Péter tegnap az ATV Voksban Vitézy Dávid magánéletéről vállalhatatlan állításokat tett, majd Orbán Viktor gyermekeinek szerinte zsidó neveiről kezdett értekezni.

Vitézy Dávid nem a Fidesz jelöltje, a magánélethez senkinek semmi köze nincs, Márki-Zay Péter pedig egy futóbolond, és felszólítom, hogy távozzon a közéletből!

Arra pedig Márki-Zay Péter minden ámokfutásánál érdemes emlékezni, hogy belőle Karácsony Gergely csinált miniszterelnök-jelöltet. Azért, hogy ne az a Dobrev Klára legyen, akivel most közös plakáton szerepel.

A politika pedig akkor lesz jobb Magyarországon, amikor az ennyire rossz döntéseknek következménye van.

Márki-Zay Pétert Karácsony Gergely szabadította az országra, ezért kell főpolgármestert is váltanunk holnap – írta bejegyzésében Ungár Péter június 8-án.

Kép és forrás

#belföld#közélet#markizaypeter#orbánviktor#bitézydávid#miavéleményed#monddmegte#tiktok#hirmagazin,

Hirmagazin.eu

ElőzőYellowstone Volcano Observatory – photos
KövetkezőUSA: Fegyvereket az Azov ezrednek!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza