Hétfő hajnali négy órára dolgozták fel a főpolgármester-választás szavazatait. Vitézy Dávid szerint újraszámlálás lesz.

Karácsony Gergely, a DK-MSZP-Párbeszéd és a Momentum jelöltje nyerte a főpolgármester-választást 324 szavazattal, 47,53 százalékos arányban Vitézy Dávid 47,49 százalékos eredményével szemben. Az LMP-Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelöltje azonban már a végeredmény előtti értékelő beszédében közölte, a szoros eredmény és a sok érvénytelen szavazat (24 589) miatt újraszámolás lesz.

A Budapest vezetésért folytatott küzdelem a szavazatszámlálás során végig nagyon szoros volt, öt százalék körül volt a legnagyobb különbség a két jelölt között. Sokáig Vitézy Dávid vezetett, de aztán olvadni kezdett az előnye és hajnali kettő előtt Karácsony Gergely megelőzte.

A végletekig kiélezett harcban többször volt 400 voks alatti különbség a két jelölt között.

Grundtner András, a Mi Hazánk jelöltje sokáig 5,5 százalékos támogatottsággal állt a harmadik helyen, végül 4,98 százaléknyi szavazatot tudhat magáénak.

Mint ismert, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP jelöltje pénteken, az utolsó lehetséges napon visszalépett, azzal, hogy támogatói Vitézy Dávidra szavazzanak, hogy leválthassák Karácsony Gergelyt.

Vitézy Dávid hajnalban arról beszélt, hogy „egy nagyon színes választói közösség” az, amely bizalmat szavazott neki, ezt akkor is kijelenthette, ha még nem volt végleges eredmény, hiszen a szoros küzdelem önmagában is nagy teljesítmény tőle. Azt is mondta, hogy ha nyer, ha veszít, partner az újraszámlálásban.

Karácsony Gergely a végeredmény kihirdetése előtt az ATV-ben lényegében győzelmi beszédet mondott, igaz, anélkül, hogy első helyét konkrétan megemlítette volna. Megfogalmazása szerint Budapest „büszke és szabad, nem adta meg magát az ostromlóinak”.

Frissítve: Ami a kerületi polgármester-választást illeti, mindenhol 100 százalékos a feldolgozottság. Legtovább az I. kerületben tartott a számlálás, ahol hajnali negyed ötre lett eredmény, ugyanis az adatok frissülése kora hajnalban megállt 93,75 százaléknál, és órákig nem változott.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKovács Gergely szerint „tök jól szerepelt” a Kutya Párt
KövetkezőÚjraszámlálás lesz a főpolgármester-választásban – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza