Az ember általában rohan, szalad, és azt veszi észre, hogy eltelt a nap. Ez a modern világunk problémája: a túlhajszoltság. Fiatalon még elbírja a szervezet, ám ahogy telnek az évek, egyre több probléma jelentkezik. Éppen ezért kell időben kapcsolni, és odafigyelni magunkra. Mutatunk három dolgot, amit pillanatok alatt megtehetünk minden nap, ezzel segítünk a szervezetünknek az egészség megőrzésében.

1. Kezdd egy pohár langyos citromos vízzel a napot!

Ez a tipp igazából összetett, hiszen az is hatalmas előny, ha az ember egy pohár sima vízzel indít reggel. A csapvíz, ott, ahol a minősége megfelelő, igazi csodaszer a test számára – éppen ezért butaság cukros löttyökkel helyettesíteni. Ha a reggeli pohár víz langyos, illetve egy kis citromlevet is teszünk bele, azzal pedig csak növeljük a pozitív hatásait. A citrom igazoltan lúgosító hatású, a meleg víz pedig az emésztőrendszerre hat kedvezően, így a méregtelenítést már ébredést követően, azonnal megkezdhetjük. Persze nem azonnal kell csodát várni ettől a tipptől, de egy hónap rendszeres reggeli vízivásnak már érezhetjük majd a hatásait.

2. Mozogj minden nap!

Ez a tanács sokak életében visszatérő elem, ám általában az a válasz rá, hogy nem jut erre elég idő. Ez igaz lehet! Az, hogy az ember minden nap elmenjen egy edzőteremben, anyagi és időbeli ráfordításban is jelentős terhet jelenthet. Ám nem csak a teremben lehet mozogni! A munkába utazásnál le lehet szállni egy megállóval hamarabb, hogy egy kis sétával induljon a nap. Ha valaki a negyediken, ötödiken dolgozik, néha fel- és lesétálhat, átmozgatva a testét. De már az is sokat számít egy ülőmunkát végző embernél, ha óránként tíz percre feláll a géptől, kinyújtóztatja a testét, szív egy kis friss levegőt. Ez feltölti a testet a folytatásra.

3. Maradjon a telefon a hálószobán kívül!

Az okostelefonok világában ezt nehéz lehet betartani, hiszen függővé válik az ember. Ha nincs bent a telefon, mi ébreszt majd reggel? Mi van, ha valakinek gondja támad, és épp éjszaka hívna? Ezek jogos érvek, ám minden megoldható. A telefon kék fénye zavarja az ember alvását, nyugtalanabbul telik majd az éjszaka. Éppen ezért lefekvés előtt maradjon a hálószobán kívül – ha csörög, mert például vészhelyzet van, azt így is meghalljuk majd. Az ébresztéshez pedig bárhol beszerezhetünk egy egyszerű csörgőórát.

Hirmagazin.eu

ElőzőAz elmúlt évek legőrültebb F1-es futamát hozta a Kanadai Nagydíj
KövetkezőOrbán Viktor: Az emberek világosan megüzenték, békét akarnak!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza