Meghalt Ebrahim Raiszi iráni elnök, miután a helikopter, amelyen utazott, lezuhant egy hegyvidéki területen Irán északnyugati részén – erősítette meg egy tisztviselő a Reutersnek. Vasárnap a heves esőzés és a viharos szél miatt „kemény leszállást” (hard landing) hajthatott végre a helikopter, amelyen az iráni elnökkel utazott Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter és más tisztviselők is. A legfrissebb beszámolók szerint egyetlen túlélőt sem találtak a helikopter roncsai között.

Ebrahim Raiszi iráni elnök és külügyminisztere meghalt, amikor helikopterük lezuhant, miközben hegyvidéki terepen, sűrű ködben haladtak át – közölte egy iráni tisztviselő hétfőn a Reuters hírügynökséggel.

„Raiszi elnök, a külügyminiszter és a helikopter összes utasa meghalt a balesetben” – mondta a magas rangú iráni tisztviselő, aki az ügy érzékenysége miatt neve elhallgatását kérte.

Az iráni Mehr hírügynökség megerősítette a haláleseteket, és arról számolt be, hogy „az iráni elnököt és külügyminisztert szállító helikopter minden utasa mártírhalált halt”.

Egy iráni tisztviselő korábban a Reutersnek azt mondta, hogy a Raiszit és Hoszein Amirabdollahian külügyminisztert szállító helikopter teljesen kiégett a vasárnapi balesetben.

Az állami televízió arról számolt be, hogy a helyszínről készült felvételeken látszik, hogy a repülőgép egy hegycsúcsnak csapódott, bár a baleset okáról hivatalosan nem közöltek semmit.

Az IRNA állami hírügynökség szerint Raiszi egy amerikai gyártmányú Bell 212-es helikopterrel repült.

Mint megírtuk, a heves esőzés és a viharos szél miatt „kemény leszállást” (hard landing) hajthatott végre vasárnap az iráni elnök helikoptere. Egy meg nem nevezett tisztviselő szerint a helikopter lezuhant, a fedélzeten tartózkodott Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter is. Az iráni hadsereg vezérkari főnöke közölte, hogy minden erőforrást felhasználnak, hogy megtalálják az elnököt és kíséretét, még a gárdistákat is bevetik.

A mentőcsapatok egész éjjel küzdöttek, hogy hétfőn kora reggelre elérjék a roncsokat.

„A baleset helyszínének felfedezésével a helikopter utasai között nem észleltek életjelet” – mondta az iráni Vörös Félhold vezetője, Pir-Hossein Kolivand az állami televíziónak.

Összeült a kormány
A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en. Az iráni törvények értelmében az átmeneti elnök az addigi első alelnök, Mohszen Mokber lesz. Az elnök halálhírét követően az iráni kabinet hétfő délelőtt rendkívüli ülést tartott.

A szék, amelyben Raiszi szokott ülni, üresen állt, és az elnök emlékére fekete kendőt terítettek rá – derült ki az állami hírügynökség által megosztott fotóból. A gyászmenet időpontját és részleteit a későbbiekben jelentik be.

Ebrahim Raiszi 1960. december 14-én született Irán második legnagyobb városában, Mashadban. Miután egy iráni kisfaluban kezdte meg a tanulást, egy Hawzában folytatta tanulmányait, ami egy olyan oktatási központ az iszlám világban, mely hasonló a nyugati egyetemekhez, és hagyományosan elismert ajatollahok végzik az oktatást. 1975-ben a „Boroujerdi ajatollah iskolában” folytatta tanulmányait, hogy Qom-i Szemináriumban tanulhasson. Azt állította, hogy magánjogból doktorált a Motahari Egyetemen, de ezt azóta is vitatják.

Ügyészként kezdett karrier
Karrierjét 1981-ben ügyészként kezdte. Először Karadzs városában töltötte be a pozíciót, majd miután Hamadanban is ügyész lett, a két hivatalt egyszerre töltötte be. Négy hónappal később már Hamadan tartomány ügyészévé lépett elő. 1985-től Teheránban folytatta pályafutását, miután a főváros helyettes ügyészévé nevezték ki. 1988 elején a hatalmas Ruholláh Homeini figyelmébe ajánlották, majd különleges rendelkezéseket kapott tőle bizonyos tartományok – például Lorestan, Semnan és Kermanshah – jogi kérdéseinek kezelésére.

Kép
Forrás
#EbrahimRaiszi , #helikopterbaleset , #tragedia , #miavéleményed , #monddmegte , #tiktok , #hirmagazin