Jövő hét elején nyitnak az első szabadtéri szamócaföldek

Budapest közelében, megkönnyítve ezáltal sok családnak az olcsó és kiváló minőségű gyümölcs beszerzését. A legtöbb helyre gépkocsival lehet eljutni, de van olyan Szedd magad! hely, ahová még a BKK-járattal is elbuszozhatnak az érdeklődők. Minden, amit az eperszedésről tudni kell.

Itt vannak a térképek és a GPS-koordináták is!

Indulnak a Szedd magad! akciók a jövő héten a Budapest tőszomszédságában fekvő szamócaföldeken.

Május 6-án, hétfőn a budakalászi Lupa-szigeten nyit az első föld,

ami már évek óta hagyománynak tekinthető, mert a legkorábban ezen a szabadföldön értek meg annyira a finom gyümölcsök, hogy elsőként tették hozzáférhetővé a szedőknek.

Egy nappal később, azaz május 7-én, kedden pedig a solymári, a szentendrei, a pilisvörösvári és a pomázi föld is megnyitja kapuit.

Hogyan lehet eljutni a földekre?

A földekre a legkönnyebben autóval lehet eljutni, de annak sem kell csüggednie, aki csak tömegközlekedéssel tud érkezni.

Ebből a szempontból a legjobb adottságai a solymári epresnek vannak, ugyanis az Árpád-hídtól több Volánbusz-járattal, valamint a Szentlélek térről induló 218-as „kék busszal” is könnyen elérhető, a Kövesbérci úti megállónál leszállva csupán egy rövid sétát kell tenni az eperföld bejáratáig.

A szentendrei szamócás könnyen megközelíthető kerékpárral, hiszen a 11-es út mellett jól kiépített bicikliút fut, amelyhez a Szedd magad! föld nagyon közel terül el, így a gyümölcsért hajolgatást a sportos földieper-rajongók egy kis tekeréssel is megfűszerezhetik.

Ládába és vödörbe is szedhető az ízletes szamóca (Fotó: Somogyi Hírlap/Lang Róbert)

Mire figyeljünk indulás előtt?

A szedés előkészületeként arra érdemes figyelni, hogy vigyünk magukkal valamilyen tárolóeszközt, vödröt, ládát vagy kosarat, de ha ez elmarad, akkor sincs gond, mert a helyszínen be lehet szerezni. Ezenkívül javasolt még ivóvizet is vinni, attól függően, hogy mekkora mennyiséget és mennyi idő alatt tervezünk leszedni. Tíz kiló összeszedése a szezon elején még sok időbe telhet, ami alatt könnyen megszomjazik az ember. A napsütés és az UV-sugárzás függvényében javasolt még magas faktorszámú napvédő krém használata, ugyanis rövid idő alatt könnyen le lehet égni szedés közben a tűző napon.

A szedés során vigyázzunk a gyümölcsökre. Sajnos sokan letapossák a palántákat, és a szépen kialakított sorok között ugrálnak, ha meglátnak szép, nagy, érett szemeket egy másik sorban.

Sokszor érdemes nagyon óvatosan elsimítani a megnőtt zöld eperleveleket, mivel alattuk rengeteg gyönyörű, érett szem lapul, melyeket elsőre nem látni, hiszen takarásban vannak.

A szezon elején még kevesebb az érett gyümölcs, viszont nagyobb méretűek, ezeket inkább enni érdemes, mintsem eltenni. Nagyjából a második-harmadik héten jutnak a szamócák az érettségnek olyan állapotába, amikor lekvár vagy dzsem készítésére igazán alkalmassá válnak.

Olcsó, jóízű és magyar

Ami még igazán meggyőzővé teszi a saját kezű földieper-szedést, az a gyümölcs ára.

Az említett Budapest-közeli helyeken 960, illetve Pomázon 980 forintot kérnek a leszedett eper kilójáért,

melyet pontos, hitelesített mérlegekkel mérnek a göngyöleg súlyának levonásával. Fizetni készpénzzel lehet. Így olcsó és kiváló minőségű, friss magyar áruhoz juthatunk, amivel a hazai termelőket segítjük.

Az eperföldekre javasolt minél korábban érkezni, különösen a szezon elején, amikor még kevesebb az érett gyümölcs, mert sokszor, különösen szombaton, órák alatt leszedik a tűzpiros gyümölcsöket, és csak éretlen vagy félérett eprek maradnak, ez a gyümölcs pedig nem utóérő.

A nyitás a legtöbb helyen reggel nyolc órakor van, és este 7-kor, vagy az érett szemek elfogyásakor zárnak. A szezon három-négy hétig tart.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKellemetlen repülőjárat: hetven utas kapott brutális gyomorrontást az út közben
KövetkezőA közgazdász az új katona?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza