A havi 20 milliós gázsi után.

Ha Varga Márkon, azaz G.w.M-en múlna, Kulcsár Edinával közös családja még jó néhányszor bővülne a jövőben. Az egykori szépségkirálynő legalábbis erre utalt a QueensTalk című podcastműsorban, melyben annak apropójából vendégeskedett, hogy idén immár tíz éve van annak, hogy megnyerte a Miss World Hungary szépségversenyt.

A modell-üzletasszony, aki a negyedik gyermekével várandós, a podcastban többek között arról is említést tesz, hogy úgy érzi: a rapperben élete párját találta meg, aki mellett maximálisan ki tud teljesülni. Külön kitért arra, hogy semmit sem bánt meg az elmúlt évekből, az anyaság jelenti számára az elsődleges feladatot.

Sokszor rám néz a Márk, felkel, néz, gyönyörködik bennem, majd azt mondja, hogy fú, én még 20 gyereket szeretnék tőled

– idézte férjét Kulcsár Edina, majd hozzátette:

Mindig azt mondja, hát azért legyen még egy.

Az is kiderült, hogy közös kisfiuk nevét majd G.w.M jelenti be, s hogy jelenleg két név között vacillálnak, írja a Blikk. A teljes beszélgetés itt érhető el:

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőBorsodban is megkezdődnek a szivattyús energiatározó létesítésének lehetőségét vizsgáló kutatófúrások
KövetkezőBohóc-gate: közlemény, bocsánatkérés, interjú
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza