A kormányfő szerint a háborúban mindig vannak, akik jól járnak, néhányan nagyon meg is gazdagodnak, de a többség minden háborúban szenved.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A 2010 óta az országban és Nyíregyházán végrehajtott fejlesztéseket felidézve a kormányfő elmondta: 

a baloldal ígérget, mi viszont dolgozni szoktunk, ők beszélnek, mi pedig teljesítünk. 

Ráadásul a baloldalra szavazni ma egyet jelent a háború támogatásával – fejtette ki. Orbán Viktor rámutatott: a háborúban mindig vannak, akik jól járnak, néhányan nagyon meg is gazdagodnak. Ez ma is így lenne, ezért van az, hogy Brüsszel támogatja a háborút. De a többség minden háborúban szenved. És ha ez a többség most Európa-szerte felemeli a szavát, akkor még elkerülhető a legrosszabb. Ez június 9-e tétje. Ez a választás döntő hatással lesz a háború vagy béke kérdésére – foglalta össze Orbán Viktor.

MTI

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőLeonardo DiCaprio, Tom Hardy: The Revenant – A visszatérő – videó
KövetkezőRendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza