Aranyport lövell ki magából egy vulkán az Antarktiszon.

Egy 2017-ben végzett kutatás során összesen 138 vulkánt azonosítottak az Antarktiszon, melyek közül a legtöbb szunnyad, azonban 8–9 ma is aktívan működik.

A sok közül az egyik a különleges Mt. Erebus, amely viselkedése még a tapasztalt vulkánkutatókat is megdöbbentette.

Ez a vulkán, amely 3794 méteres tengerszint feletti magasságával az egész déli félteke legmagasabb tűzhányója, rendszeresen gáz és gőzfelhőket lövell ki magából, amelyben apró, 20 mikrométernél nem nagyobb fémes aranykristályok találhatók.

A tudósok szerint egy nap alatt átlagosan 80 gramm aranyat lövell ki, amelynek értéke 6000 dollár, ami megközelítőleg 2,2 millió forint.

Az aranyat tartalmazó füstöt a hegytől ezer kilométeres távolságra is kimutatták a kutatók.

Az Erbus 1972 óta egy aktívan működő vulkán, amely rendszeresen kitör.

A vulkán arról is ismert, hogy az egyik csúcs kráterében egy lávató található, amelyet a felszínen lévő olvadt anyag tölt meg.

Ez a jelenség nagyon ritka, hiszen rengeteg feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a felület soha ne „fagyjon” be.

Azonban még mindig sok mindent nem értenek a tudósok az Antarktiszon található vulkánokról, és arról, hogy vajon mitől, illetve mire van szükség ahhoz, hogy aktiválódjon a többi, egyelőre szunnyadó tűzhányó.

A kutatók időről időre egyre kiterjedtebb műszerhálózatokat telepítenek, hogy alaposabb vizsgálatokat tudjanak végezni a vulkánokon. Ezeknek a telepítése a körülmények miatt sok logisztikai hibával járó, embert próbáló feladat.

Alapcikk forrása: New York Post;
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/EPA);
Jelen cikk: Hirado.hu;
Forrás

#arany#vulkán#működő#miavéleményed#monddmegte#tiktok#hirmagazin

Hirmagazin.eu