Megjelent a döntés a Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat megépítésének kivitelezőjéről.

Mint arról az Infostart is többször beszámolt, az új átkelő és a hozzá csatlakozó utak kapcsolatot teremtenek az 51. számú főút és az M6-os autópálya között. Jelenleg itt csak komppal lehet itt átkelni a Dunán. A különösen nagy horderejű beruházást 2023-ban kis híján felfüggesztették, de végül zöld utat kapott.

A kivitelezésre a tendert az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) írta ki, a nyílt uniós eljárás 2023 szeptember elején indult el. A végső ajánlattételi határidő 2023. november 23. volt, de addig már zajlottak a területszerzések.

A kivitelezési pályázatok között érdemi verseny alakult ki és hárman is ajánlatot tettek az új mohácsi Duna-híd megépítésére, de

a nyertes a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. lett, amely a legolcsóbb ajánlatot tette: tartalékkeret nélkül nettó 294,96 milliárd forintért vállalja az új mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó feladatok kivitelezését

– vette észre a vg.hu.

A szerződéskötésre még várni kell, egyelőre a csütörtökön kezdődött és május 6-ig tartó moratórium van életben, ez idő alatt lehet megtámadni a közbeszerzési eljárás eredményét.

Az ÉKM a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó, az 51 sz. másodrendű főút és az M6 autópálya közötti úthálózat kivitelezési feladatainak megvalósítását rendelte meg, amit három különálló, de párhuzamosan futó szakaszra bontottak.

Elsőként összesen 28,8 kilométernyi út fog elkészülni 2×1, illetve 2×2 sávon. Ennek része egy körforgalmú csomópont, három közúti híd, valamint kerékpárút levezetése az új Duna-hídról.

Ezt követően épül meg az országos közút részeként a Dunát keresztező új híd összesen 756 méter felszerkezeti hosszal.

Három eleme lesz, két ártéri híd és egy mederhíd. A hidak szerkezeti rendszerét kéttámaszú alsópályás acél ívhidak, zárt szekrény keresztmetszetű merevítőtartók és ívek adják ortotróp, vagyis egyenes állású acél pályalemezzel és kétoldali hálós elrendezésű felfüggesztéssel. A teljes szerkezeti magasság (tehát a híd pályaszine és a szerkezet alsó éle közé eső magassági méret) 2,75 méter és ami még fontos, hogy az új mohácsi Duna-hidat is 2×2 sávos osztott pályás keresztmetszettel építik meg, ráadásul kerékpárút-átvezetéssel.

Forrás: beruhazas.gov.hu/
Forrás: beruhazas.gov.hu/

Az utolsó beruházási rész során az előbb említett ártéri hídhoz csatlakozva egybefüggően 8,5 kilométer hosszban 2×2 sávos osztott pályás országos közút (főút) épül az M6 autópályáig. Ezen belül lesz együttesen öt darab új turbó körforgalom, egy iparvágányok és közút feletti műtárgy, egy iparvágány feletti háromnyílású műtárgy, egy iparterületi út feletti kéttámaszú műtárgy és egy 3,9 méter széles kerékpáros aluljáró-keretelem. Továbbá másik három kéttámaszú műtárgy és egy kéttámaszú kerékpáros műtárgy is.

A mohácsi lesz a 21. híd a Duna magyarországi szakaszán. A 20. a 92 milliárd forintos kalocsai Duna-híd, amely lényegében elkészült, várhatóan idén nyáron adják át.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKapitális fogás, megdőlt a rekord a Balatonon – képek
KövetkezőVigyázat, már támadnak a pénzkicserélős csalók is – erre kell figyelni
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza