Libanon eddig kétmillió szíriai menekültet fogadott be. Ám amióta az ország súlyos gazdasági válságba süllyedt, egyre növekszik azoknak a száma, akik csónakokkal kelnek át Ciprusra. A szigetország most jelezte: elég volt.

Nikosz Hrisztodoulidisz ciprusi elnök bejelentette: folyamatban van egy Libanonnal kötendő uniós megállapodás kidolgozása annak érdekében, hogy a nemkívánatos szíriai menekültek ne juthassanak be az EU-ba. 

„Segíteni akarunk Libanonnak a menekültek kezelésében, hogy ne jöjjön több Ciprusra” – mondta az uniós szigetország államfője egy német interjúban. Országa aktuális helyzetéről az elnök úgy fogalmazott: „Itt a legegyértelműbb szavakat kell használnom: elég volt. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy több szíriai menekültet fogadjunk be.”

Az év eleje óta mintegy 4000 migráns kötött ki a Földközi-tenger keleti részén fekvő szigeten, míg az előző év első negyedévében mindössze 78. Ez a szám viszonylag alacsonynak tűnhet, de a kis szigetországra óriási terhet ró. Lakosságarányosan az EU-ban sehol máshol nem érkezik annyi menedékkérelem, mint Cipruson. 4000 új kérelem 340 ezer németországi kérelemnek felelne meg – írja a Welt.

A ciprusi menekülttáborok túlzsúfoltak, a hatóságok egyelőre leállították a szíriaiak menedékkérelmének feldolgozását. Hrisztodoulidisz elnök néhány hete már uniós segítséget kért az ismét megerősödő illegális bevándorlási hullám miatt.

Akkor a libanoni belügyminisztérium elutasította a menedékkérők „visszafogadását”, mivel az ország „már így is több mint kétmillió szíriai bevándorlóval küzd a saját határain belül”. Korábban Ciprusnak és Libanonnak volt egy informális megállapodása az illegális migrációs kérdésekről.

A Ciprustól mintegy 160 kilométerre fekvő Libanon történetének legsúlyosabb gazdasági válságát éli át – a Világbank szerint ez a világ egyik legsúlyosabb válsága a 19. század közepe óta. A Ciprusra érkezők többsége szíriai menekült, akik eddig Libanonban éltek.

Ezt hallottad? … Ciprus uniós segítséget kér az illegális bevándorlók miatt

Uniós segítséget kér ciprus az ismét megerősödő illegális bevándorlási hullám miatt. Nikosz Hrisztodulasz ciprusi elnök vasárnap Athénban találkozik Ursula von der Leyennel, hogy megvitassák „a rendkívül nehéz helyzetet”.

A ciprusi bevándorlási hivatal adatai szerint kevesebb mint egy hét alatt (március 31. és április 5. között) több mint 800 ember érkezett, többségük Libanonból. Pénteken a libanoni belügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben elutasította a menedékkérők „visszafogadását”, mivel az ország „már így is több mint kétmillió szíriai bevándorlóval küzd a saját határain belül”. Korábban Ciprusnak és Libanonnak volt egy informális megállapodása az illegális migrációs kérdésekről.

Hasonló a helyzet Olaszországban is. A kedvező időjárás miatt másfél nap alatt több mint 1500 ember érkezett Lampedusa szigetére, csak péntek reggel 333-an.

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu

ElőzőFUCSOVICS MÁRTON PÁRIZS KAPUJÁBA KERÜLT BUKARESTBEN
KövetkezőLuc Besson: Vérmesék – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza