Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál. A vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána – közölte a rendőrség.

Ez már bűnügy, mert a kozúti veszélyeztetés okozója menekül, akár segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt is indulhat bűntetőeéjárás a jármű vezetőjével szemben!

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A rendelkezésre álló adatok szerint egy, a város irányába haladó, bolgár rendszámú autó ütközött egy szemben közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen meghalt, a külföldi rendszámú jármű vezetője és utasai elmenekültek.

e4b2992a4b8646e6a898daa6b3fd635e
baleset, FerihegyAz ütközésben összeroncsolódott autó
MTI/Mihádák Zoltán

 A mögöttük érkező autóban ketten könnyebben sérültek meg. A katasztrófavédelem azt írta, a két utast feszítővágókkal kellett kimenteni a kocsiból. 

0a38837a00b5404b965adfc3e809e034
Ferihegy, balesetHalálos baleset történt a ferihegyi repülőtérre vezető úton
MTI/Mihádák Zoltán

balesetet okozó sofőr és utasai után hajtóvadászatot indítottak – írja a rendőrség honlapján.

Nézzük, mit ír erről a jogalkotó:

Cserbenhagyás Btk. 239. 

A törvény kimondja, hogy a cserbenhagyás vétségében az elkövető csak akkor marasztalható, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg. A segítségnyújtás elmulasztása bűntettét a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, míg a cserbenhagyás vétségét 1 évig terjedő szabadságvesztéssel.

Forrás1

Forrás2

Hirmagazin.eu