Hirmagazin
Image default
GazdaságKormány

A kormány komoly döntést hozott az üzemanyagpiacon, százezreket érinthet a lépés

Orbán Viktor miniszterelnök meglépte azt, amit régóta vártak tőle, hozzányúlt az üzemanyagok adókörnyezetéhez.

Magyar Közlönyben megjelent az a 1101/2024. (IV. 11.) számú kormányhatározat, amelyben a miniszterelnök a  gabonaágazat helyzetének javítását szolgáló intézkedésként felhívja a  pénzügyminisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával készítsen előterjesztést a gázolaj jövedéki adó visszaigénylés 2024. május 1. napjával 90 százalék mértékre történő növeléséről.

Azaz, úgy avatkozik be a kormányzat az üzemanyagok árába, hogy nem hatósági árat vezet be, hanem az adóterheken csökkent, módosít. 

letoltes
Kép: Economx.hu

tegnapi Kormányinfón Nagy István agrárminiszter már bejelentette, hogy

a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után évente befizetett adó visszaigényelhető részét a kormány 90 százalékra emeli, ami újabb egymilliárd forintnyi éves többlettámogatást jelenthet az ágazatnak.

Ugyanakkor Varga Mihály pénzügyminiszter néhány perccel később arról beszélt, hogy a térségben a magyar üzemanyagok nettó ára a középmezőnyben van.

Nem az adókkal kell foglalkozni, hanem a termelői költségeket kell csökkenteni ahhoz, hogy lejjebb lehessen vinni az árat

– jelentette ki.

A jövedéki adó csökkentésére vonatkozó kérdésre azt mondta, az adótörvények módosítása nincs napirenden;

a kormány mérlegelni fog minden körülményt, az adószabályok fő struktúráján nem kíván változtatni.

Kép: Economx.hu

De nemcsak Varga Mihály, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sem az adócsökkentés pártján áll. A Kormányinfó után nemsokkal egyeztetettek a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) és a Mol képviselőivel a belföldi piacon kialakult magas üzemanyagárak miatt. A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb. 

Az NGM az MTI-hez eljutatott közleményében felidézte, jelenleg a benzin 644 forintba, a gázolaj 658 forintba kerül literenként, vagyis a régiós átlagnál mintegy 7-9 százalékkal drágább mindkettő.

A miniszter felhívta a figyelmet arra a korábbi megállapodásra is, miszerint az üzemanyagáraknak a régiós középmezőnyben kell lenniük. Ennek alapján figyelmeztette az ágazati szereplőket arra, hogy nem tartják be a vállalásaikat.

Nagy Márton hangsúlyozta továbbá: határozott elvárás, hogy az üzemanyagáraknak – teljesítve a megállapodást – a lehető leghamarabb a régiós középmezőnybe kell kerülniük. 

Megtörténhet, hogy üzemanyag-árstopot rendel el a kormány

Az Economxnak nyilatkozó energiapolitikai szakértő szerint a kormányzat akár most is alkalmazhatja a legkeményebb eszközét. Itt olvashatja Hortay Olivér meglátásait.

A MÁSZ főtitkára, Grád Ottó az Economxnak korábban ugyanakkor leszögezte,

az üzemanyagokra rakodó a direkt és indirekt adók, nagyon jelentős mértékben befolyásolják a hazai árszintet,

ez a bázisa az áraknak, és csak utána jön az egyéb árképző, mint például az alapanyagár.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Kormány: A magyar kormány a közelmúltban mesterlövészpuskák beszerzését jelentette be az Egyesült Arab Emírségekben működő EDGE Grouptól.

Géza

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza
Megszakítás