A színművész halála az egész országot megrázta. Benedek Miklóst a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában búcsúztatták el.

Január elején érkezett a megrázó hír: 77 éves korában elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig játszott, ugyanakkor az utolsó két évben súlyos betegséggel küzdött: ezen időszak jó részét kórházban töltötte. COPD betegséggel, azaz a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó kórral küzdött. Az utolsó pillanatig reménykedett benne, hogy még színpadra állhat, miután egész 2023-ban betegeskedett, sajnos azonban legutóbbi, novemberre tervezett Hárman a padon című előadását is le kellett mondania – idén januárban pedig elragadta a halál. 

Benedek Miklós
Benedek Miklós január elején hunyt el  Fotó: Czimbal Gyula

Egyik kollégája, Nagy Sanyi, akivel két darabban is együtt játszott korábban, így beszélt az elvesztéséről még januárban a Borsnak:

– Egészségi állapota miatt már rég nem találkoztam vele, szerepeit is mások vették át, de tartottuk a kapcsolatot. Írtunk egymásnak folyton, amikor csak tehettük. 

Sajnos látszott, hogy miután fiát elvesztette, valami eltört benne, ami az egészségére is ráment.

A színművészről a tragikus hír érkezése után a Kulturális és Innovációs Minisztérium bejelentette: a saját halottjuknak tekintik

Így búcsúznak Benedek Miklóstól

Egy hónappal a halála után helyezték örök nyugalomra a színészlegendát, február 6-án, a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában. A szertartást kora délutánra időzítették. 

benedek temetés
Megkezdődött Benedek Miklós temetése Fotó: Bors

A szertartás délután két órakor kezdődött. A gyászolók már jó fél órával a ceremónia kezdete előtt özönlöttek, a pályatársak közül a teljesség igénye nélkül megjelent Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Molnár Piroska, Szacsvay László, Jordán Tamás, Pogány Judit, Cserhalmi György, Gáspár Sándor, Lukács Sándor, Németh Kristóf, Rudolf Péter, Schnell Ádám. A művész családja – az özvegye, a menye, az elhunyt fia, Benedek Tibor özvegye, és annak gyermekei – a ravatalozóban fogadják a részvétnyilvánításokat.

benedek temetés
Rengetegen érkeztek Fotó: Bors

Az eseményről összeállított galériánkat az alábbi képre kattintva lehet végignézni:

Rengetegen érkeztek Benedek Miklós temetésére

Rengetegen érkeztek Benedek Miklós temetésére

GALÉRIA

Forrás

Hirmagazin.eu