Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt.

A BSZ társelnöke, Hebling Zsolt – Alsóörs független polgármestere – elmondta: hétfőn elküldték a levelüket Nagy István miniszternek a szervezet önkormányzatai és a tapolcai járás csatlakozott települései nevében.

Kifejtette: évtizedek óta komoly problémát okoz a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, ami a mezőgazdasági termelés átalakulásával párhuzamosan jelentkezett. A művelés alól kivett területeken ugyanis bokros-fás növénytársulások jelentek meg, sokszor a lakóövezetek közvetlen közelében, amelyek kiváló búvóhelyet nyújtanak a nagyvadállománynak.

A lakókörnyezetben élő nagyvadak helyben táplálkoznak, főként mezőgazdaság terményeket fogyasztanak. A gazdák, lakosok számára csak drága, stabil és magas kerítés jelent biztos védelmet ellenük.

Sokan ezért hagynak fel a kiskerti mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, ami tovább rontja a balatoni települések tájgazdálkodását, sokszínűségét

– emelte ki Hebling Zsolt.

Mindemellett a túlszaporodott nagyvadak rengeteg kisebb-nagyobb közlekedési balesetet is okoznak. Elmondása szerint ráadásul a casco biztosítással nem rendelkező autósoknak arra sincs esélye, hogy a biztosító megtérítse a kárukat, sőt, a jogszabályi változások miatt az elhullott vad, illetve trófea értékének megtérítésére is kötelezhető egy vétlen sofőr.

Hebling Zsolt elmondta, mivel a településvezetők kezében nincs semmilyen jogi eszköz a helyzet kezelésére, legtöbben a helyileg illetékes vadászatra jogosultakhoz fordulnak, akik azonban többnyire kapacitáshiányra hivatkozva nem lépnek. Nehezítik a helyzet megoldását a Balaton-parti területek adottságai, hiszen a nádasban megbújó nagyvadak levadászása komoly technikai és logisztikai kihívás – tette hozzá.

A varjak túlszaporodása is egyre több települést érint az üdülőövezetben:

az énekesmadak fészkeinek kifosztásával, a turistaútvonalak bepiszkításával, a szemét széthordásával, a kiskertek tönkretételével okoznak gondokat

– mondta a BSZ társelnöke.

A balatoni önkormányzatok azt kérik az agrárminisztertől, hogy első lépésként induljon el a probléma felmérése, majd a megoldások kidolgozása, amiben partnerek lesznek – közölte Hebling Zsolt.

(A nyitókép illusztráció.)

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

ElőzőÜzemszünetre figyelmeztet a NAV
KövetkezőEgyre hidegebb lett, végül beköszönt a havas tél, … intenzív havazás érkezik, figyelmeztetést adtak ki!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza