Hirmagazin
Image default
Háború

Luxusbunkert találtak az izraeliek a gázai kórház alatt – videó

Igencsak meglepődtek az izraeli katonák, amikor bejutottak az al-Sifa kórház alatti Hamász-rejtekhelyre.

Az izraeli titkosszolgálat már régóta gyanította, hogy a szélsőséges iszlamista szervezet egyik központja a Gázai övezet legnagyobb kórháza alatt lehet. Ezért is támadta a légierő az intézmény közvetlen környezetét, mert szét akarták rombolni a bunkerrendszerhez vezető lejáratokat. A bombázás azonban rengeteg civil áldozatot követelt. Az izraeliek ezzel szemben jó ideig nem tudtak érdemi bizonyítékokkal szolgálni a titkos alagútrendszer létezéséről, így idővel egyre többen kérdőjelezték meg, hogy egyáltalán létezik-e az a bizonyos földalatti Hamász-központ.

Végül pár napja az izraeli hadseregnek (IDF) sikerült elfoglalnia az al-Sifa kórházat és az épületekből aztán lejutottak a mesterien álcázott alagútrendszerbe. Kiderült, hogy a Hamász már korábban kiürítette a mintegy 300 méter hosszú alagúthálózatot, és lezárta, majd szét is rombolta a felszínre vezető aknákat, nehogy az izraeliek azokon keresztül tudjanak támadni. Ellenben a kórházon belül lévő lejáratok egy részét sértetlenül hagyták.

Értékelések szerint egészen elképesztő, amit az izraeliek találtak. Egyelőre az alagútrendszer 170 méterét tárták fel.

Az alábbi videón Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője vezeti körbe a nézőket a Hamász korábbi központjában. Van itt minden, ami lehetővé tette, hogy hosszú ideig kitartsanak a szélsőséges iszlamista harcosok. Légkondicionált pihenő szoba, vízöblítéses vécé, konyha és persze mindenütt világítás, hiszen az alagúthálózatot a kórház energiarendszerére kötötték.

Volt olyan lejárat, amit úgy fedezték fel az izraeliek, hogy követték az al-Sifa egyik légkondicionáló egységéből induló csöveket.

Videó

Daniel Hagari ellentengernagy a videóban arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hamász milyen profi módon építette meg a járatokat. Egyszerű, téglalap alakú, vasbeton lapok alkotják a falakat, a mennyezet pedig ugyancsak betonból öntött, ívelt elemekből áll. A nagyjából két méteres belmagasság elegendő ahhoz, hogy a harcosok kényelmesen és gyorsan közlekedjenek az alagutakban. Az IDF szóvivője szerint ezt az építési technológiát a Hamász az elmúlt 15 évben fejlesztette ki. Mint mondta, a szélsőséges szervezet azért kórházak alá építkezett, mert így az egész intézmény, a benne lévő páciensekkel, orvosokkal, ápolókkal együtt hatalmas, élő pajzsként borult a bunkerhálózatra.

Az alagútrendszernek egyébként számos kijárata volt a kórház környékén.

Akadt olyan, amelyik közvetlenül egy utcára vezetett, mások házakba vagy udvarokba nyíltak. Persze a bejáratokat nemcsak gondosan álcázták, hanem gyakran robbanócsapdákkal vagy házilagos készítésű bombákkal védték a behatolók ellen. Daniel Hagari ellentengernagy külön kiemelte, milyen nehéz és veszélyes feladat volt az izraeli hadsereg különleges egységeinek átjutni ezeken az akadályokon.

A szóvivő a bunkerrendszer egyik titkos lejáratát is megmutatta.

A kórházzal párhuzamos utcában áll az a családi ház, amelyben egy iskola is működött. Ennek egyik szobájában, a padlóba rejtve találták meg az egyik, mélybe vezető aknát.

Videó

Innen kétfelé ágazik az alagút, vagy a kórház alatti járatokba, vagy egy másik rejtekhelyhez lehet eljutni – olyan helyről kiindulva, ahol naponta gyerekek tanultak.

Forrás

HIRMAGAZIN ONLINE MÉDIA

Kapcsolódó hírek

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A müncheni biztonsági konferencia első napján, február 14-én, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Európa bevonása nélkül nem lehet béketárgyalásokról beszélni.

Géza

Az ukrán hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy egy orosz drón csapódott be a csernobili atomerőmű 4. blokkjának védőszarkofágjába, amely az 1986-os katasztrófa során megsérült reaktort fedi.

Géza
Megszakítás