Hatvan éve, 1963. november 22-én minden idők egyik legnépszerűbb amerikai elnöke, John Fitzgerald Kennedy gyilkos merénylet áldozatául esett Dallasban.
Lyndon B. Johnson alelnök, akit Kennedy halála után – még a merénylet napján -, az Egyesült Államok 36-ik elnökeként iktattak hivatalába, egyik legelső intézkedésével vizsgálóbizottságot állított fel a gyilkosság körülményeinek feltárására. A Warren-bizottság óriási érdeklődéssel várt jelentése arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy Kennedyvel egy magányos merénylő, a zavarodott pszichéjű kommunista-szimpatizáns Lee Harvey Oswald végzett, akinek nem voltak sem megbízói, sem pedig tettestársai. A Warren-jelentést számos kritika érte, ami miatt 1976-ban a szenátus új vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálóbizottság a Warren-jelentéssel szemben már arra a konklúzióra jutott, hogy az elnökkel nem egyetlen merénylő végzett, és Kennedy egy „valószínűsíthető összeesküvés” áldozata lett.
Az amerikai történelem első celebelnöke igazi hidegháborús politikus volt
Az 1963. november 22-én Dallasban történt elnökgyilkosság híre mélyen megrázta az amerikai közvéleményt. Az Egyesült Államok 35-ik elnöke, a mindössze 43 évesen a Fehér Házba jutott John F. Kennedy az elődeitől jelentősen eltérő új stílust honosított meg az amerikai és a nemzetközi politikában. Kennedy volt ugyanis az első olyan amerikai államfő, aki a televízió és a modern tömegkommunikáció jelentőségét felismerve szakított a hagyományos, zárt ajtók mögötti politizálással. A női választók körében különösen népszerű, sármos Kennedy imádta a nyilvánosságot, de szívesen vette a bulvársajtó érdeklődését is, aminek köszönhetően rövid időn belül ő lett az Egyesült Államok történelmének első valódi „celebelnöke”.
Új és populáris stílusa ellenére Kennedy azonban valódi hidegháborús elnök volt, aki minden külpolitikai kérdést szigorúan az amerikai érdekeknek alárendelve, valamint a kelet-nyugati szembenállás tükrében vizsgált meg. Körültekintő, de roppant határozott fellépésének köszönhetően sikerült megoldania az atomháború rémképével fenyegető 1962-es kubai rakétaválságot, majd 1963 októberében tető alá hoznia a szovjet-amerikai feszültséget csökkentő első atomcsendegyezményt. A roppant népszerű elnök erőszakos halála éppen ezért valósággal sokkolta az amerikai társadalmat.
Mivel Kennedy kemény harcot hirdetett meg az amerikai szervezett bűnözés legnagyobb szindikátusa, a Cosa Nostra ellen, és abból sem csinált titkot, hogy mindent megtesz a kubai kommunista diktatúra, a Castro-rezsim megdöntéséért, valamint a Truman-doktrína szellemében a szovjet nagyhatalmi befolyás visszaszorításáért, már közvetlenül a dallasi merénylet után számtalan konspirációs elmélet született arról, hogy az elnököt a maffia vagy Fidel Castro tetethette el láb alól, vagy pedig a szovjet titkosszolgálat, a KGB szervezte gyilkosság áldozatául esett.
Magányos merénylő, magányos gyilkos, felbujtók és támogatók nélkül
Az amerikai alkotmányos rendelkezések értelmében a meggyilkolt elnököt az alelnöke, Lyndon B. Johnson követte a hivatalában. Johnson még a merénylet napján, 1963. november 22-én a Washingtonba visszatartó elnöki különgépen, az Air Force One fedélzetén letette az elnöki esküt. Az új elnök egyik első intézkedésével a Kennedy-gyilkosság körülményeit felderítő vizsgálóbizottságot állított fel, amelynek vezetésével Earl Warren főbírót, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának elnökét bízta meg. A bizottság amely mind a képviselőháztól, mind pedig a szenátustól megkapta a felhatalmazást arra, hogy tanúkat idézhessen maga elé és hallgathasson ki, valamit bizonyítékokat szerezhessen be, már november 29-én munkához látott.
Érdemes szemügyre venni a bizottság összetételét is, amelybe többek között egy „sértett ember”, az az Allan W. Dulles, a CIA korábbi főnöke is helyet kaphatott, akinek korábban komoly összetűzései voltak Kennedyvel, és akit az elnök mozdított el a hivatalából, így aligha lehetett pártatlan vizsgálónak tekinteni. De John J. McCloy bankár, Johnson befolyásos texasi köre, az úgynevezett 8-F egyik tagja is a Warren-bizottság tagja lehetett. Az üléseit zárt ajtók mögött tartó bizottság összesen 552 személyt hallgatott ki a dallasi merénylet ügyében, a 889 oldalas zárójelentést pedig a bizottsági elnök, Earl Warren főbíró adta át Johnson elnöknek az Ovális Irodában, 1964. szeptember 24-én.
A bizottság végkövetkeztetése szerint a merénylő, Lee Harvey Oswald három lövéssel egymaga ölte meg Kennedyt, illetve sebesítette meg az elnöki autóban utazó John Conolly texasi kormányzót. A testület az elnök feltételezett merénylőjét, Oswaldot az 1964. november 24-én a dallasi kerületi rendőrség alagsorában pisztolylövéssel meggyilkoló Jack Ruby esetében is a magányos gyilkos teóriáját osztotta, és arra a következtetésre jutott, hogy Rubynak sem lehettek cinkosai. A Warren-bizottság így kategorikusan kizárta annak lehetőségét, hogy a dallasi merénylet hátterében akár hazai, vagy külföldi összeesküvők álltak volna.
A magányos elkövető teóriáját, továbbá a konspirációt kizáró végkövetkeztetést már a zárójelentés 1964. szeptember 27-i nyilvánosságra kerülése után is sokan kétségbe vonták. A Warren-bizottságnak csak a zárójelentése kapott nyilvánosságot, a 24 vaskos kötetet kitevő vizsgálati anyagot ezzel szemben 75 évre titkosították. Noha a Clinton-adminisztráció idején, majd Donald Trump elnöksége alatt 2017-ben a Warren-bizottság dokumentációjának mintegy 90 százalékát hozzáférhetővé tették, de négyezer oldal még ma is államtitoknak számít.
Profi mesterlövészek sem tudták megismételni azt, amit a gyenge céllövő Oswald állítólag megcsinált
A Warren-jelentés ellentmondásai miatt a képviselőház kezdeményezésére 1976-ban új bizottságot állítottak fel a dallasi merénylet körülményeinek kivizsgálására. Az 1979-ben lezárt vizsgálat kategorikusan megkérdőjelezte a Warren-jelentés végkövetkeztetését, miszerint magányos merénylő végzett az elnökkel, és a képviselőházi bizottság – ugyancsak cáfolva a Warren-bizottság második konklúzióját is – megállapította, hogy Kennedy elnök „a legnagyobb valószínűség szerint” összeesküvés áldozata lett.
Arra azonban már nem adtak választ, hogy ki, vagy kik állhattak a „valószínűsíthető” összeesküvés hátterében. Viszont számos olyan elgondolkodtató tényt feltártak, amelyek erősen megkérdőjelezik a magányos elkövető teóriáját, illetve feltárják a Warren-jelentés súlyos hiányosságait. A merénylet helyszínén, a dallasi Elm és a Houston Street sarkán bámészkodó Howard Bronnan tanúvallomása szerint amikor az elnöki konvoj jelentősen lelassítva bekanyarodott az Elm Street-re, az elnök nyitott limuzinjához képest az utca jobb oldalán álló tankönyvraktár ötödik emeletéről adták le az első lövéseket. Bronnan elmondása szerint az első dörrenés után egy férfit látott az ötödik emelet legszélső ablakában, ugyanazt a személyt, aki néhány pillanattal korábban kitekintett onnan.
Bronnan erről azonnal tájékoztatta az egyik rendőrt, mire a nyomozók felrohantak az ötödik emeletre, de már senkit sem találtak ott. A kartondobozok mögé elrejtve viszont rábukkantak egy puskára, amiről Seymour Weitzman fegyverszakértő azonnal megállapította, hogy német gyártmányú 7,65-ös Mauser.
A MÁSNAPI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN AZONBAN KÜLÖNÖS MÓDON NEM EZT,
hanem egy másik puskát, egy első világháborús ósdi olasz Manlicher Carcanót mutattak be az elnök életét kioltó gyilkos fegyverként, amelyen viszont Oswald egyetlen ujjlenyomatát sem sikerült rögzíteni. A bizottság a Warren-jelentés három lövésre vonatkozó megállapítását sem találta meggyőzőnek, mint ahogyan azt sem, hogy csak és kizárólag a tankönyvraktárból lőhettek rá az elnökre.
Számos tanú azt állította ugyanis, hogy az első lövés nem a raktár emeletéről, hanem szemből, az ottani felüljáró irányából dörrent el. Az a megállapítás szintén erősen sántít, – amit a képviselőházi vizsgálóbizottság által meghallgatott a ballisztikai szakértők egyenesen képtelenségnek tartottak-, hogy az elnöki limuzinban ülő Conolly texasi kormányzót több testrészén is súlyosan megsebesítő lövedék előbb Kennedy testét járta át. De a magányos merénylő teóriájának az a rekonstrukciós kísérletekkel alátámasztott tény is erősen ellentmond, hogy a gyilkos fegyverként bemutatott Manlicher Carcanóval egyetlen hivatásos mesterlövésznek sem sikerült 5,6 másodperc alatt három lövést leadnia, arról már nem is beszélve, hogy a tengerészgyalogosoknál szolgált Lee Harvey Oswald a szolgálati lapja szerint kifejezetten gyenge céllövő volt.
„Én csak egy balek vagyok”
Lee Harvey Oswald végig tagadta, hogy ő lenne az elnök gyilkosa. Oswaldot a merénylet után két órával később a Texas Filmszínházban fogták el a nyomozók. November 24-én a kerületi kapitányság fogdájából a megyei fogdába akarták átszállítani a jószerével még ki sem hallgatott gyanúsítottat azzal az indokkal, hogy ott – úgymond – nagyobb biztonságban lesz. Az átszállítás időpontját – máig nem tudni kitől és hogyan –, megszimatolta a sajtó. A kerületi rendőrkapitány azonban ennek ellenére sem változtatta meg az átszállítás időpontját, sőt, a sajtóigazolvánnyal rendelkező újságírókat beengedte a kapitányság alagsorába, ahonnan Oswaldot a megyei börtönbe készültek átvinni.
Ugyan a maffiával szoros kapcsolatot ápoló büntetett és kétes előéletű Jack Ruby – egy szintén kétes hírű helyi éjszakai lokál tulajdonosa – nem rendelkezett újságíró-igazolvánnyal, ám mégis simán lejuthatott az alagsorba, ahol a nála lévő revolverrel hasba lőtte a nyomozók által közrefogott Oswaldot. (Tettének indokául az elnök halála miatt felháborodást jelölte meg.) Arra soha sem derült fény, hogy Ruby hogyan juthatott le az alagsorba. (Ruby a börtönben halt meg, 1967-ben.) Oswaldot a Parkland Kórházba vitték, ugyanoda, ahová két nappal korábban Kennedyt is, de az életét már nem tudták megmenteni.
Az elnök merénylőjének kikiáltott Lee Harvey Oswald úgy halt meg, hogy nem tett érdemi vallomást. Az utolsó szavai ezek voltak: „I am just a pasty – Én csak egy balek vagyok.” A képviselőházi vizsgálóbizottság álláspontja szerint a Warren-bizottságnak az volt az egyik legsúlyosabb mulasztása, hogy egyáltalán nem foglalkozott a merénylet, valamint Ruby tettének valós motívumaival.
FBI, maffia és külföldi titkosszolgálatok, mint a konteós találgatások legfőbb célpontjai
A képviselőházi vizsgálóbizottság 1979-ben összeállított zárójelentése kizártnak tartotta a magányos elkövető addig hivatalos verzióját, és arra a következtetésre jutott, hogy az elnök egy valószínűsíthető összeesküvés áldozata lett. Abban viszont már nem mentek bele, hogy kik lehetnek és milyen körökből jöhettek a potenciális összeesküvők, tág teret hagyva így a további konteós találgatásoknak és összeesküvés-elméleteknek. Az egyik feltevés szerint az elnök halálának hátterében a szövetségi nyomozóiroda, az FBI nagy hatalmú igazgatója, a Kennedyvel együtt hat elnököt kiszolgáló J. Edgar Hoover állhatott, akit – finoman fogalmazva – nem valami szívélyes viszony fűzött a Kennedy-családhoz.
Hoover szívből gyűlölte a katolikus John F. Kennedyt (mindmáig az Egyesült Államok egyetlen katolikus elnökét), ami súlyos konfliktusok egész sorához vezetett az FBI-főnök és az elnök között. Hoover rendelkezett egy titkos dossziéval,
AMELYBEN AZ ELNÖK MEGLEHETŐSEN VIHAROS MAGÁNÉLETÉRE VONATKOZÓ ADATOKAT GYŰJTÖTTE.
Az FBI igazgatója titkos, törvénytelen nyomozással kiderítette, hogy Kennedy egyik csinos szeretője, a 26 éves Helena Rometsch a nyugatnémet állampolgársága ellenére valójában a keletnémet kommunista titkosszolgálat, a Stasi ügynöke, akinek az elnök a szerelmi légyottokon komoly államtitkokat is kifecseghetett. De nemcsak erről, hanem az elnök más nőügyeiről is tudott, köztük a világhírű filmszínésznőhöz és hollywoodi dívához, Marylin Monroehoz fűződő románcáról is.
Amikor Monroe 1963-ban máig vitatott körülmények között meghalt, Hoover elérkezettnek látta az időt arra, hogy hírbe hozza a díva halálával kapcsolatban az elnököt. Erre azonban nem került sor, mert Kennedy is tudott Hoover ellene folytatott machinációiról. 1963 nyarán váratlanul az Ovális Irodába rendelte az FBI-főnököt, ahol öccse, az igazságügy-miniszteri posztot viselő Robert Kennedy jelenlétében hatszemközti megbeszélést folytatott Hoover igazgatóval. Hogy mi hangozhatott el nem tudni pontosan,
CSAK ANNYI TÉNY, HOGY A BESZÉLGETÉS UTÁN HOOVER RENDKÍVÜL FELDÚLTAN VIHARZOTT EL A FEHÉR HÁZBÓL.
Az FBI-konteó hívei szerint Hoover egyfajta személyes bosszúként a helyettesével, Clyde Tolsonnal együtt tervezte meg a dallasi merényletet, persze, erre mind a mai napig nem került elő semmilyen konkrét bizonyíték.
Egy másik összeesküvés-elmélet szerint a magánkézben álló szövetségi nemzeti bank, a FED (Federal Reserve System) rendkívül befolyásos és nagy hatalmú urai állhattak a Kennedy-gyilkosság hátterében. Kennedy ugyanis 1963 júniusában a FED kikerülésével arra utasította a pénzügyminisztériumot, hogy az állami ezüsttartalék fedezetként való felhasználásával bocsásson ki saját hatáskörben mintegy 4,5 milliárd dollárnyi (akkori árfolyamon számolva, a szerk.) értékű bankjegyet. A FED vezetői és tulajdonosi köre az elnök e „barátságtalan” lépését úgy értékelték, hogy Kennedy a szervezet mindenhatóságának felszámolásával a pénznyomtatás jogát állami kézbe akarja visszavenni.
Mivel ez nagyon komoly pénzügyi érdekeket sértett, az érintett körök úgy döntöttek, hogy az elnököt eltetetik láb alól – vélekednek a FED-konteóban hívők.
SZÓBA JÖTT MÉG A COSA NOSTRA IS, MINT A DALLASI GYILKOSSÁG VÉGREHAJTATÓJA.
Az elnök nyíltan meghirdette, hogy egyszer és mindenkorra véget vet Amerika legerősebb és legnagyobb bűnszervezete, a Cosa Nostra hatalmának, amit a keresztapák nem nézhettek tétlenül- vélik a Cosa Nostra-konteósok. Felvetődött még a kubai és a szovjet titkosszolgálat feltételezett szerepe is az elnökgyilkosságban, de erre ugyanúgy nincs bizonyíték, mint a többi összeesküvés-elméletre.
Noha a Warren-bizottság vizsgálati anyagának legnagyobb része ma már hozzáférhető, de a nagy kérdés megmaradt: mit tartalmazhat vajon az a mintegy négyezernyi oldal, amelyre változatlanul érvényes a 75 éves titkosítási záradék. Talán 2039-ben megtudjuk.
