Mintegy 15 millió dollárt kaptak olyan szélsőbaloldali csoportok, amelyek Izrael eltörlését követelik.

Soros György amerikai spekuláns 2016 óta több mint 15 millió dollárral támogatott az elmúlt években olyan szervezeteket, amelyek nyíltan Izrael-ellenes tüntetéseket szerveznek – írta a New York Post.

A Nyílt Társadalom Alapítvány szerint, a hálózata 13,7 millió dollárt adományozott olyan szervezeteknek, amelyek indokoltnak tartják a Hamász véres támadásait. Továbbá a Nyílt Társadalom Alapítvány 2018-ban hatvanezer dollárt adományozott a New York-i Arab–Amerikai Szövetségnek,

amely részt vett annak a brooklyni tüntetés szervezésében, amelyen Izrael eltörlését követelték október 21-én.

Az alapítvány további 800 ezer dollárt adományozott az Izraeli Arab Kisebbségi Jogok Jogi Központ nevű szervezetnek is, emellet pedig több másik gyűlöletkeltő szervezet is részesült támogatásban például a Jewish Voice for Peace és az If Not Now, ezek 650 ezer, illetve 400 ezer dollárhoz jutottak hozzá. A szervezetek tagjai amelyek tagjai az október 7-ei mészárlás óta gyűlöletet szítanak a tüntetéseken, többek között tagjaik a tüntetők között voltak, akkor is, amikor azok

október 18-án betörtek a Capitoliumba.

Előbbi szervezet honlapján az olvasható, hogy „az izraeli apartheid és megszállás – és az Egyesült Államok bűnrészessége ebben az elnyomásban – a forrása minden erőszaknak.”

Dan Schneider, a Médiakutató Központ konzervatív megfigyelő csoport alelnöke elmondta, hogy „Soros György és fia, Alex régóta támogatják a világ legradikálisabb szervezeteit, ezek közé tartoznak a Hamász-párti szervezetek is, amelyek a legborzalmasabb erőszakot támogatják. Soros György úgy tűnik, nagyon eltökélt, hogy továbbra is támogatja az olyan antiszemita szervezeteket, amelyek fel akarják forgatni a nyugati civilizációt” – tette hozzá. 

Nyitókép:  Eric Piermont / AFP

Forrás

SKYTING MAGAZIN

ElőzőNovák Katalin bejegyzését osztotta meg Elon Musk
KövetkezőMegdöbbentő felvétel Nyugatról: izraeli zászlót égetnek Angliában a fiatalok – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza