Hirmagazin
Image default
Háború

Izrael-Gáza: 11 újságíró halt meg / Hamász-tömegtüntetés Londonban / nem evakuál a gázai főkórház – képek, videók

Híreink a Hamász-izraeli konfliktus szombati eseményeiről (2023. október 14.)

18:22.
Az izraeli Véderő (IDF) közleményt adott ki, amiben részletesen beszámol a hadsereg elmúlt napokban végzett szervezési és logisztikai felkészüléséről, és kijelenti, hogy teljesen készen áll a széleskörű szárazföldi és légi hadműveletekre.

A teljes körű felkészültség azt is jelenti, hogy Izrael bevetheti a tavaly először sikerrel tesztelt lézeres rakétaelhárító rendszerét is, amit még Bennett miniszterelnök jelentett be.

Twitter

17:55.
Az izraeli véderő felszólítja a ciszjordániai zsidó telepeseket, hogy ne avatkozzanak be önkéntesen a rendfenntartó intézkedésekbe, mert bármilyen túlzó vagy illegitim akciójuk csak a Hamász kezére játszana. 

Google

GoogleMegtorlástól fél a legnagyobb európaizsidó közösség

17:43.
A legnagyobb gázai városi kórház vezetősége közölte, hogy nem képes eleget tenni Izrael felszólításának, vagyis hogy evakuálják az intézményt és betegeit. Az Al-Sifa Kórház óránként több száz sebesültet fogad, és orvosi készleteinek 95%-át már elhasználta, mondta Mohammed Abu Selmia, a kórház igazgatója. 

Mentősök érkeznek az al-Shifa kórházba
Mentősök érkeznek az al-Shifa kórházbaAP Photo

A főorvos becslése szerint mintegy 40 000 kitelepített civil ül a fák alatt a kórház körüli üres területen, vagy várakozik az épület halljában és a folyosókon, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesznek, mert Izrael nem támad a kórházakra. 

A gázai egészségügyi főminiszter szerint a konfliktus kirobbanása óta 29 palesztin orvos vesztette életét.

17:31.
X (Twitter) üzenetében az ENSZ főtitkára arra szólít fel, hogy a világ vezetői hagyjanak fel mind az antiszemita, mind a muszlim-ellenes narratívákkal. António Guterres szerint fontos, hogy a politikai megszólalások ne fokozzák a feszültséget az amúgy is súlyos válsághelyzetben.

17:22.
Izrael nem mond le arról, hogy elzárja a víz- és áramszolgáltatást a Gáza övezet felé – közölte Israel Katz energiaügyi miniszter. (Izrael csak 8-10 százalékát nyújtja a gázai vízellátásnak, viszont az áramszolgáltatás már 50%-ban függ tőle.) 

ADVERTISING

17:10.
Tízezres Hamász-párti tüntetés zajlik Londonban.

Twitter

17:05. 
Törölték a Tel Aviv Open idei versenyét, tekintettel a súlyos biztonsági kockázatokra, amelyek a versenyzőket és a nézőket egyaránt fenyegethetik. 

A verseny – melyet tavaly októberben Novak Djokovic nyert Marin Cilic ellen – november elején lett volna esedékes. 

16.40. 

Az izraeli miniszterelnök először járt a Hamász-támadás két helyszínén, ahol a katonai vezetőkkel egyeztetett. 
Netanjahut a hét során több kritika érte, amiért nem kereste fel a tragédia helyszínét, nem vett részt a temetéseken, és nem látogatta meg a sebesülteket.

Netanjahu a Be'erit kibucban
Netanjahu a Be'erit kibucbanGov. of Israel

16:15.
Önkéntes amerikai tűzoltók és mentősök érkeztek Izraelbe, segíteni a krízishelyzetekben.

16:04.
Bombariadó Versailles-ban, kiürítették a kastély területét. 

Twitter

15.11.
Olaf Scholz német kancellár délután telefonon egyeztet Netanjahu izraeli miniszterelnökkel a válságról, kiemelve Izrael szuverenitásának elsődlegességét, de hangsúlyozva a gázai civilek megóvásának igényét is. A kancellár az SPD Teltowban tartott pártgyűlésen beszélt. Közölte, hogy a következő napokban konzultál a török, az egyiptomi és a katari államfőkkel, és Berlinben találkozik II. Abdullah jordán királlyal is.

Eközben Berlinben és Németország más pontjain is Dávid-csillagok jelentek meglakóházak és üzletek ajtóin. A rendőrség keresi a provokátorokat.

Twitter

14.42.
Joe Biden amerikai elnök megismételte tegnapi kijelentését, hogy a gázai polgári lakosság maximális megóvása elsőbbséget követel, amire ígéretet is kapott izraeli partnerétől. Kijelentette, hogy a Hamász agresszivitása az Egyesült Államokra nézve is veszélyt jelent, ezért nem külpolitikai, hanem nemzetbiztonsági kérdésként kezelik.

14.31.
Egyiptom át fogja engedni a határblokádon az övezetben rekedt külföldi állampolgárokat, de a gázai menekülteket továbbra is visszatartja.

14:22.
Szaúd-Arábia sürgős ülésre hívja össze az Iszlám Együttműködési Szervezet OIC), a muszlim országokat tömörítő 57 tagú blokk külügyminisztereit.Az OIC közleménye szerint a találkozón „megtárgyalják a gázai övezet és környékének eszkalálódó katonai helyzetét, a romló körülményeket, amelyek veszélyeztetik a civilek életét, valamint a térség általános biztonságát és stabilitását”. A találkozóra szerdán kerül sor Dzsiddában.

14:17.
Ismeretlenek vörös festékkel fújták le a BBC központi bejáratát, miután az adó megtagadta, hogy terroristának nevezze a Hamászt.
A társaság érvelése szerint nem az ő dolguk minősíteni egy szervezetet.  

Twitter

13:51.
Számos amerikai szövetségi állam, köztük Texas, New York és Florida, 150 millió dollárért vásárol fel izraeli kötvényeket, hogy támogassa Izraelt a gázai háború idején, jelentette a Bloomberg. A vásárlók között amerikai nyugdíjalapok is találhatók. 

13:24.
Yair Lapid, Izrael előző miniszterelnöke a Gáza-közeli Sderot városában  kijelentette, hogy a szükségkormány együtt marad, amíg a Hamász felszámolása be nem fejeződik. A város jelenleg is rakétacsapásoktól szenved, és 30,000 lakosának evakuálása folyamatban van. 

12:58.
Éric Dupond-Moretti francia igazságügyi miniszter bejelentette, hogy 5 év börtönbüntetésre ítélik azt, aki nyilvánosan dicséri a Hamászt vagy az Iszlám Dzsihádot.

Ezzel egyidőben a francia hadsereg 7,000 katonáját is riadókészültségbe helyezték, és biztonsági megfontolásból kiürítették a Louvre múzeumot is.

Twitter

12:21. 
Az IDF, a Shin Bet belbiztonsági szervezet és az izraeli határrendészet Ciszjordánia számos központjában letartóztatott 56 terrorizmus miatt körözött személyt. Közülük 25-ről megerősítették, hogy aktív tagjai a Hamász terrorszervezetnek, köztük két magas beosztású tisztviselő Nablusz városából. 

12:05. 
Az izraeli hadsereg különvizsgálatot indít a Reuters újságírójának halála miatt. A hírügynökség videós tudósítója, Issam Abdallah életét vesztette, hat másik újságíró pedig megsebesült Libanon déli részén pénteken, amikor Izrael irányából kilőtt rakéták eltalálták őket.

11: 39. 
Hossein Amirabdollahian iráni külügyminiszter állítása szerint a Hezbollah belépése a konfliktusba „földrengésszerű” lesz Izrael számára. A miniszter (aki két nappal korábban nem tudott leszállni Damaszkuszban a repülőteret ért izraeli légicsapások miatt) találkozott a Hezbollah vezetőjével, Hassan Nasrallah-val, aki tájékoztatta őt a terrorcsoport libanoni helyzetéről és felkészültségéről.

„Tudok a Hezbollah által megtervezett forgatókönyvekről” – mondta a miniszter. „A Hezbollah minden lépése hatalmas földrengést fog okozni a cionista entitásban.”
Még nem megerősített jelentések szerint Irán páncélozott hárműveket kezdett szállítani az iraki határ felé. 

11: 30.
A nemzetközi újságíró érdekvédelmi szervezet, a CPJ ismeretei szerint múlt szombat óta 9 arab, 1 libanoni és 1 izraeli újságíró veszítette életét a konfliktusról szóló tudósítások közepette. Egy izraeli riporter eltűnt. Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint minden érintett félnek kötelessége és érdeke is, hogy elkerüljék ezt a halálos áldozatot, és a világ tájékozódhasson a zajló eseményekről.

11:22.
Az IDF vezérkara jóváhagyta a gázai támadási terveket, a katonai parancsnokok aláírták a Gáza környékére telepített hadosztályok harci terveit. Az izraeli hadsereg 15 év után először hajt végre nagyszabású földi manővereket. 

11:17. 
A Hamász üdvözli Putyin orosz elnök nyilatkozatát a „folyamatban lévő cionista agresszióról”. (A Hamász közlése közlés hamis, mert az orosz elnök nem használt ilyen kifejezéseket, hanem aggodalmát fejezte ki a várhatóan magas civil áldozatok miatt.)

11:10.
4 terroristát ölt meg az izraeli véderő, akik Dél-Libanonból próbáltak behatolni izraeli területre.

11:07.
Egyiptom folytatja a betonkerítés építését a gázai határvonalon, mivel nem akar egyetlen menekülőt sem fogadni. A belépni szándékozók személyét egyenként egyeztetik Izraellel, elkerülendő, hogy civilnek álcázott terroristák menekülhessenek át Egyiptomba, közölte szombaton az izraeli katonai szóvivő.

Twitter

11:02.

A gázai övezetbe benyomuló izraeli kommandók egyelőre ismeretlen számú és személyazonosságú holttesteket találtak magánházakban. A megölt hamászosoknál a múlt szombati támadás terveit is megtalálták.

10:37.
Palesztin tüntetők összecsaptak az izraeli biztonsági erőkkel, halálos áldozatok is vannak. Palesztin közlés szerint legkevesebb 16 tüntető vesztette életét.

10:00.
A palesztin Hamász elit kommandós csapata, a Nuhba több tucat tagját ölték meg izraeli vadászgépek, amelyek számos célpont ellen intéztek támadást a Gázai övezetben – közölte az Izraeli Védelmi Erők sajtószolgálata. A Nuhba a Hamász magas rangú tisztviselői által kiválasztott fegyveresekből álló kommandós egység, amely a múlt szombati betörés egyik vezető csapata volt.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

Az elmúlt napokban Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti telefonbeszélgetés újabb fordulatot hozott az ukrajnai konfliktus rendezésében.

Géza

A müncheni biztonsági konferencia első napján, február 14-én, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Európa bevonása nélkül nem lehet béketárgyalásokról beszélni.

Géza

Az ukrán hatóságok pénteken arról számoltak be, hogy egy orosz drón csapódott be a csernobili atomerőmű 4. blokkjának védőszarkofágjába, amely az 1986-os katasztrófa során megsérült reaktort fedi.

Géza
Megszakítás