Vasárnap az osztrákok következnek.

A magyar női kézilabda-válogatott 38-31-re kikapott a világ- és Európa-bajnoki címvédő Norvégiától az Eurokupa szerdai nyitónapján, Debrecenben.

Eredmény, 1. forduló:

Magyarország-Norvégia 31-38 (17-19)

Debrecen, v.: Duplij, Pogyebrina (ukránok)

a magyar gólszerzők: Klujber 6, Kuczora 5, Debreczeni-Klivinyi, Albek, Juhász 4-4, Füzi-Tóvizi, Szöllősi-Schatzl, Pásztor 2-2, Győri-Lukács, Márton 1-1

lövések/gólok: 46/31, illetve 50/38

gólok hétméteresből: 6/5, illetve 4/2

kiállítások: 12, illetve 10 perc

A két csapat elmúlt nyolc összecsapásán a skandinávok győztek, így az előző alkalommal, a tavalyi Európa-bajnokság csoportkörében is. A legutóbbi magyar siker 2014 decemberében éppen a debreceni Főnix Arénában volt.

Ezúttal a jövő évi kontinensviadal magyarországi helyszínén lejátszott találkozón a norvég együttesből hiányzott a sportág legendás alakja, a kapus Katrine Lunde. A magyar válogatottból pedig hazautazott Böde-Bíró Blanka, aki MRI-vizsgálaton esett át, míg a debreceniek irányítója, Vámos Petra betegség miatt nem játszhatott.

Kiegyenlítetten indult a mérkőzés, először emberelőnyben tudtak csupán kétgólos előnyre szert tenni a világklasszisokkal felálló norvégok (3-5), akik már a nyitó tíz percben kétszer harcoltak ki kétperces kiállítást. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány először a 19. percben kért időt (10-13), majd a magyar kapuban Szikora Melinda néhány fontos védéssel jelentkezett, az egyre hangosabban szurkoló közönség pedig „egyenlítésbe hajszolta” a válogatottat (13-13). A heteseket biztos kézzel értékesítő Klujber Katrin és a játékot remekül szervező Debreczeni-Klivinyi Kinga vezérletével a 25. percben először a vezetést is megszerezte a házigazda (15-14). Az első játékrész hajrájában fordítani tudtak a skandinávok, akik kétgólos előnnyel mehettek a szünetre.

A második félidőt jobban kezdték a norvégok, négy perc alatt öttalálatosra hizlalták a különbséget (18-23), gyorsan időt is kért Golovin. A fordulás után közel nyolc percen keresztül csak Kuczora Csenge volt eredményes magyar részről. Támadásban a korábbinál többet hibázott a hazai csapat, a norvég válogatott tartani tudta hat-hétgólos előnyét, amelyet végig is vitt a hátralevő időben.

A 87. egymás elleni mérkőzésen ötven magyar győzelem és három döntetlen mellett a 34. norvég siker született, sorozatban a kilencedik.

A vendégeknél Henny Reistad hat, Stine Skogrand négy gólt lőtt, heten pedig három találattal zártak. Marie Davidsen nyolc, a magyaroknál Szikora Melinda és Szemerey Zsófia egyaránt három alkalommal védett.

Védekezés és támadás

Golovin Vlagyimir rámutatott: az első félidőben jól és szervezetten ment a támadás, Debreczeni-Klivinyi remekül irányított, bár a gyors visszarendeződés már ekkor sem működött, ezt támadásban tudták kompenzálni. A szünet után javult a norvégok védekezése, így a magyar válogatott nem tudta jól befejezni a támadásokat, illetve sok gólt is kapott.

„A második félidőben ötpercenként változott a védekezés, aztán a 15. perctől a támadás sem működött igazán, inkább talált gólokat szereztünk, a következő ellenfél ellen ezeket a hibákat nem követhetjük el” – szögezte le.

Büszkeségét fejezte ki, hogy játékosai annak ellenére sem adták fel, küzdöttek és mindent megtettek a közönség kiszolgálásáért, hogy nagy hátrányba kerültek. Meglátása szerint reális eredmény született.

Az MTI kérdésére elmondta: a tavalyi találkozó jó félórájához képest ezúttal tovább játszott jól a csapata.

„De jobban örültem volna, ha a második félidő is ugyanolyan jó, mint az első” – tette hozzá.

Albek Anna a találkozót követő sajtótájékoztatón kiemelte: jó ilyen nívós, magas színvonalat képviselő riválissal játszani, ezeket a mérkőzéseket élvezi legjobban.

„Ezek mutatják meg igazán a hibákat, amiknek a kijavításán holnaptól tudunk dolgozni, ezekből lehet a legtöbbet tanulni a fejlődés érdekében” – fogalmazott.

A második körben a nemzeti csapat vasárnap 17 órától Schwechaton az osztrákok vendége lesz, akik szerdán 33-27-re kikaptak Svájcban. A sorozat további meccseit február végén, március elején, majd április elején rendezik.

Az Eurokupában azok a csapatok vesznek részt, amelyek nem lépnek pályára a jövő decemberi, magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

További eredmény:

Svájc-Ausztria 33-27 (18-11)

Forrás

SKYTING MAGAZIN