Hirmagazin
Image default
Gazdaság

A nyugdíjasok ennyivel kapnak most több pénzt – megszólalt a pénzügyminiszter

Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok – mondta egy a Facebookon vasárnap közzétett videóban Varga Mihály pénzügyminiszter.

A tárcavezető közlése Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója közösségi oldalán hangzott el. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal. „Azt ígértük, hogy visszaállítjuk az idős emberek megbecsülését és megőrizzük a nyugdíjak értékét. Az ígéretet betartottuk: 2010 óta a nyugdíjak összegét megdupláztuk, vásárlóértéküket 20 százalékkal növeltük” – mondta.

Hozzátette: a magyar gazdaság sikeres éveiben nyugdíjprémiumot is fizetnek, eddig összesen már öt alkalommal történt ez meg. Arra is emlékeztetett, hogy visszaépítették „a baloldal által elvett” 13. havi nyugdíjat.

Varga Mihály kijelentette, a mai háborús, szankciós, nehéz gazdasági helyzetben is állják a szavukat: idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, novemberben pedig 3,5 százalékpontos kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre visszamenőlegesen. Novemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok – fűzte hozzá.

Bejelentette, hogy januárban újabb, 6 százalékos emelés jön, februárban pedig a 13. havi ellátást is folyósítják.

Leszögezte, továbbra is kiállnak idősebb honfitársaik mellett, ők „csakúgy, mint eddig”, ezután is számíthatnak a kormányra.

A videóban Nyitrai Zsolt felhívta a figyelmet a nyugdíjasok számára készülő JóKor magazin őszi kiadására, amelynek létrehozásáról az Idősek Tanácsa döntött. Ebből a kiadványból rendszeresen értesülhetnek az olvasók az őket érintő közérdekű információkról.

Nyitrai Zsolt a magazin legújabb számából kiemelte azt a tájékoztatást, ami a novemberben kézbesítendő többletnyugdíjról szól, majd hozzátette: olvashatnak belőle majd az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programról is. Megtudhatják, kik vehetik igénybe a szolgáltatást, hogyan lehet regisztrálni és az milyen esetekben lehet az érintettek segítségére.

A lapból kiderül az is, mondta, hogy mivel harcolnak az infláció ellen, mit lehet tenni, ha hibás terméket vettünk a boltban, és miért érdemes csatlakozni egy gyaloglóklubhoz.

„Keressék a JóKor magazint a postaládájukban!” – biztatta a nyugdíjasokat közösségi oldalán Nyitrai Zsolt.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás