Jobbról balra haladva az ötödik apostol az idősebb Jakab.

Jakab robbanékony természetű volt. Szent Lukácstól tudjuk a következő esetet, amely mutatja, hogy Jakab tisztában volt vele, hogy Jézus mennyire más mester, mint a farizeus írástudók. Amikor úton Jeruzsálem felé a szamariaiak az egyik faluban nem voltak hajlandók szállást adni Jézusnak, Jakab az öccsével együtt felháborodva mondta: Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az Isten nyilát, hadd pusztítsa el őket!” Ezért nevezte el Jézus e két tanítványát Boanergesznek, ami annyit jelent: a mennydörgés fiai.

Simon Péter és János mellett Jakab a harmadik, akinek az Úr különleges feladatot szánt: Simon Péter a szikla, az Egyház sziklaalapja; János a szeretett tanítvány, aki legközelebb állt az Úrhoz; Jakab pedig az első vértanú az apostolok közül. Ezért kiváltságos helyzetekben – a színeváltozáskor, Jairus leányának föltámasztásakor és a Getszemáni-kertben – csak hármukat vette maga mellé Jézus.

A Nap már nem a pályája legtetején van, de azért ontja a meleget. Ez július vége – augusztus eleje.

Érdekes részlet, hogy az oroszlán hónap második fele a kínai holdhónapok naptára szerint már a róka. A róka ravasz és vörös. A Nap már kicsit alacsonyabban jár, már nem sugároz annyit, mint júniusban. A róka idején mégis, erőn felül is ontja a meleget. Ravasz, mint a róka.

Az Oroszlán védelmez, férfias, határozott. Ruhájának színe is a forró napos időt juttatja eszünkbe.

Montvai György

SKYTING MAGAZIN