A 61. Közgazdász-vándorgyűlésen folytat kerekasztal-beszélgetést a fiskális és monetáris politika jelenlegi és múltbéli vezetése

– írja a vg.hu

Egy asztalhoz ült Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jelenlegi és Bod Péter Ákos volt jegybankelnök a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen, ahol egy kerekasztal-beszélgetésbén belül tárgyalják meg a hazai pénzügyi politika kihívásait.

Stack,Of,Hungarian,Banknotes,Money,(forints).,Europe,Hungary
Fotó: Shutterstock

A beszélgetésen Varga Mihály az uniós forrásokról elmondta, a lengyel választásokig nem várható, hogy megérkeznek, a fiskális szigor azonban a továbbiakban is fennmaradhat. Kiemelte, a tavalyi deficitnél kisebb lehet idén a költségvetési hiány, és ha kell, akár folyamatban lévő beruházásokat is leállítanak, hogy ezt a célt elérhessék.

A beszélgetésből ugyanakkor kiderült: a kormány fontolgatja a bankadó kiterjesztését is, hozzátéve, hogy a magyar gazdaság makropénzügyi helyzete nagyon törékeny.

Mérlegeli a kormány a bankadó kiterjesztését, akár folyamatban lévő beruházásokat is felfüggeszthetnekA 61. Közgazdász-vándorgyűlésen ül egy asztalnál Varga Mihály és Matolcsy György, az eseményt a helyszínről, Egerből közvetítjük.

A forint a hírekre hatalmasat esett: az euróval szemben 0,8 százalékkal a 387,4-es szintig, míg a dollárral szemben 0,77 százalékkal a 363,56-os szintig gyengült napon belül.

tőzsde
Rapszodikus árfolyammozgást produkált ma délelőtt a forint

A forint talajvesztése nem feltétlenül a belföldi fejlemények következménye: a Fed tegnap esti kamattartása – és az, hogy egy további emelést is belengettek – jelentős támaszt nyújt a dollárnak, amely szintén megmagyarázhatná a forint földbe állását.

A vándorgyűlésen elhangzottak szerepe ugyanakkor minden bizonnyal jelentős: a makropapírnak tartott OTP részvényei ugyanis szinte a forinttal tandemben kezdtek mélyrepülésbe délelőtt, 5,5 százalék feletti zuhanást könyvelve el fél órán belül.

tőzsde
Hatalmasat esett az OTP árfolyama a délelőtti órákban

Az OTP zuhanását a Mol papírjai is lekövették, 1,56 százalékot vesztve értékükből a délelőtt folyamán, 2,6 százalék feletti mínuszba rántva ezzel a BUX indexet is.

Illúzió az amerikai kamatok gyors apadása – a forint is megreccsenhet a Fed üzeneteireAz elmúlt években csöndben megemelkedett a hosszú távú stabilitást biztosító semleges kamatszint. Az amerikai kamatpályák felfelé tolódása dollárerősödést hozott, míg a forint szánkópályára került mind az euróval, mind a dollárral szemben.

SKYTING MAGAZIN

ElőzőGyerekei és felesége is volt Mihálynak, aki fejbe lőtte magát Budán – megrázó részletek
KövetkezőLeállnak a lengyel fegyverszállítások a gabonavita miatt
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza