Befejezték Etiópiában az Etióp Újjászületés Nagy Gátja (GERD) nevű, Szudánban és Egyiptomban aggodalmat kiváltó nílusi óriásvíztározó feltöltését.

Abij Ahmed etióp miniszterelnök az X mikroblogon jelentette be vasárnap a feltöltés negyedik, egyben utolsó fázisának „sikeres” befejezését, hangoztatva, hogy „a nemzeti szívósság minden nehézség ellenére meghozta eredményét”.

Twitter-poszt

A Kék-Nílus vizét áramtermelésre felhasználó óriásgát építése 2011-ben kezdődött és négymilliárd dollárba került.

A beruházás által érintett három ország – Etiópián és Egyiptomon kívül Szudán – augusztus 27-én jelentette be, hogy újrakezdték a vízfelhasználásról folyó, 2021 áprilisában megszakadt tárgyalásokat.

Etiópia szerint a 6000 megawatt kapacitásúra tervezett vízerőmű kulcsfontosságú gazdasági fejlődése áramszükségletének kielégítéséhez, Egyiptom és Szudán azonban egzisztenciális fenyegetésnek tekinti a gátat, mert vízszükségletük csaknem száz százalékát a Nílusból fedezik.

Az 1,8 kilométer hosszú és 145 méter magas óriásgát feladata, hogy duplájára növelje az áramtermelést Etiópiában, ahol a mintegy 120 millió lakosnak csak a fele rendelkezik villamos árammal. A vízerőmű segítheti Etiópiát abban is, hogy Afrika legnagyobb áramexportőrévé váljon.

Címlapfotó: Marc Ryckaert.

Forrás

SKYTING MAGAZIN

ElőzőLetarolja az El Nino Magyarországot is? – a szakértő válaszol
KövetkezőKétszer is korábban jön idén a nyugdíj
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza