tuzszunet

MTI 2015. február 15., vasárnap 11:06

A kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók tüzérsége tízszer lőtt az ukrán hadsereg valamelyik állására a tűzszünet éjféli életbe lépése óta, de a megállapodást egyelőre alapvetően tiszteletben tartják – közölte vasárnap reggel Szvjatoszlav Ceholko, az államfő sajtószolgálatának vezetője hadműveleti jelentésekre hivatkozva.

Gennagyij Moszkal, az ukrán elnök által kinevezett Luhanszk megyei kormányzó közölte, hogy éjfél után nem sokkal Grad típusú rakéták csapódtak be Popaszna város központjában, és két civil halálát okozták, de azóta gyakorlatilag tűzszünet van.
Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai harcok övezetében adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője szintén megerősítette, hogy a tűzszüneti megállapodás életbe lépése óta jelentősen csökkent a feszültség a térségben. Elszórtan, legfeljebb tíz alkalommal lőttek a szakadárok, főként a két megyeszékhely között félúton lévő Debalceve településnél és Luhanszk városa környékén – írta Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy „aktív támadótevékenységet sem a szakadárok, sem az orosz csapatok jelenleg nem folytatnak”.
Kitért ugyanakkor arra, hogy a tűzszünet életbe lépése előtt, szombaton rekordmennyiségű támadás érte az ukrán állásokat – összesen 170-ről érkezett jelentés, valamint a szakadárok aktív erő- és fegyverzetátcsoportosításokat hajtottak végre az övezetben. Kiemelte, hogy Debalceve közelébe csoportosítottak át például húsz harckocsit, 10 egyéb páncélozott harcjárművet és kétszáz főnyi legénységet.
A kijevi hadműveleti parancsnokság közleményében ugyanakkor azt írta, hogy hírszerzési információik szerint a szakadárok provokációkat készítenek elő. Támadásokat készülnek végrehajtani, hogy utána az ukrán csapatokat vádolják meg a tűzszünet megsértésével.
A szakadárok hírszolgálata egyébként idézte egyik parancsnokukat, aki azt állította, hogy Debalcevénél vasárnap önvédelemből lőttek, mert „az ukrán kormányerők megsértették a tűzszünetet”.
A most életbe léptetett tűzszünetről csütörtökön Minszkben született megállapodás a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport és a szakadárok vezetői között. A dokumentumot a „normandiai négyek”, azaz a német kancellár, valamint a francia, az ukrán és az orosz elnök dolgozták ki a kontaktcsoport ülésével párhuzamosan, szintén a fehérorosz fővárosban tartott csúcstalálkozójukon.

Kép: Google;