A 4.-10. életév a pszichoszexuális identitás megszilárdulásának és a nemi szerep fokozatos kiépülésének időszaka, amelyben a szexuális kíváncsiság, fantázia és játék egyre nagyobb szerepet kap.
A tájékozódást a gyermek a leginkább elérhető, keze ügyébe eső dolgokon, és saját testén kezdi. Így előbb-utóbb felfedezi saját erogén zónáit, testének szexuálisan izgatható részeit (főleg a száj és a nemi szervek környékét). S. Freud a gyermek pszichoszexuális fejlődésében orális (szájhoz kapcsolódó), anális (vég-bélnyíláshoz) és fallikus, ill. később genitális (nemi szervekhez kapcsolódó) fázisokat különböztetett meg. Ez a koncepció – különösen a fázisok merev, időbeni egymásutánisága – erősen vitatható. Tény viszont, hogy az autoerotika legelső és leggyakoribb formája az ujjszopás. Rendszerint a csecsemőkorban jelenik meg, s néhány évig tart.
Az anális autoerotika a kisgyermek tisztaságra szoktatása kapcsán szokott megjelenni. A kiválasztás folyamatainak szabályozása során a gyermek hamarosan rájön, hogy a széklet vagy a vizelet visszatartása, majd kiengedése kellemes izgalmat és élvezetet okozhat. A tisztaságra szoktatás helytelen módszerei azonban nem csak a szülő és gyermek jó érzelmi viszonyát ronthatják el, hanem a pszichoszexuális fejlődést, sőt, az egész jellemalakulást károsan befolyásolhatják.
A gyermeki autoerotika legpregnánsabb formája a maszturbáció, vagyis a nemi szervek szándékos ingerlése. Gyakran már csecsemőkorban kezdődik, s az sem túl ritka, hogy szinte megszakítás nélkül egészen a felnőttkorig tart. Mégis, az óvodáskorban gyakoribb, mint a megelőző vagy következő néhány évben. Kiváltó tényezői között a nemi szervek spontán izgalmi állapotai mellett a nem-tudatos „szülői csábítást” kell megneveznünk; erre bőven van lehetőség a gyermek fürdetésénél, törülgetésénél stb.
A gyermek öningerlő játékai ritkán járnak orgazmussal, de mindenképpen fejlesztik a szexuális reagálókészségét, így előnyösek. Veszély inkább a szülők helytelen reagálásából adódhat, amelyek erős szexuális gátlásokat indukálhatnak a gyermekben, s megzavarhatják pszichoszexuális fejlődését.
Az óvodáskorú gyermeknél olyan szexuális megnyilvánulások is jelentkeznek, amelyek társas viszonyt feltételeznek. Ilyen pl. a saját meztelenséggel kapcsolatos viselkedés, aminek két fő formája: a magamutogatás (exhibicionizmus) vágya és öröme, valamint a szégyenlősség (rejtőzködés), amely az előbbinek túlkompenzálása vagy reakcióképződménye.
Mindkettő jellegzetesen emberi, nem veleszületett, hanem tanulással szerzett viselkedési tendencia. A szégyenlősséget különösen könnyen megtanulja a gyermek, ha a szülők maguk is szégyenlősök, ha otthon is tilos a meztelenség.
Eleinte minden gyermek elsősorban az anyjával azonosul. A nemi azonosságtudat kialakulása folytán aztán a fiúknak át kell állniuk az apára. Ám, ha a fiú azonosul az apjával, akkor azzal a nemi szereppel is azonosul, amit az apa az anyával szemben gyakorol.
Így a fiú az anyjával is „férfiként” próbál viselkedni. Ez a hozzá való érzelmi viszonyának gyakran kifejezetten erotikus színezetet ad: a fiú esetleg valósággal szerelmes lesz az anyjába, s féltékeny lesz az apjára. Ezt a drámai konfliktust nevezte Freud Ödipusz-konfliktusnak. Ma már úgy tűnik ugyan, hogy ez nem általános lélektani törvényszerűség, de előfordulhat. A lényeg az, hogy a gyermeknek meg kell tanulnia a vele azonos nemű szülő nemi szerepét, de azt is, hogy lemondjon a nemi szereppel járó, felnőttes kiváltságokról, s elfogadja saját, gyermekies nemi szerepét. Ennek óriási szocializációs jelentősége van.
Forrás: delina
