nehezfegyverek

MTI 2015. február 10., kedd 11:25

Lengyelország nem tervezi, hogy nehézfegyvereket, Grom légvédelmi rakétákat, harckocsikat vagy hasonló hadfelszerelést szállítson Ukrajnának – jelentette ki Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, nem zárva ki ugyanakkor a lengyel és az ukrán hadiipar együttműködését.

Siemoniak a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapban kedden megjelent interjúban emlékeztetett, hogy vezető lengyel politikusok, köztük Bronislaw Komorowski államfő és Grzegorz Schetyna külügyminiszter nemrég kinyilvánították: Varsó nem ellenzi, hogy lengyel cégek üzleti alapon fegyvert adjanak el Ukrajnának.
Igazi dilemmának nevezte az esetleges ukrajnai fegyverszállítások kérdését, tekintettel a szemben álló felek közötti aránytalanságra. Utalt az elavult ukrán haditechnikára, miközben a Moszkva-barát szakadárok a legkorszerűbb orosz fegyverekkel vannak felszerelve.
Siemoniak a „propagandaháború elemének” minősítette azokat az utóbbi időben elhangzott orosz kifogásokat, amelyek a még alakulóban lévő, lublini parancsnokságú lengyel-litván-ukrán dandárral szemben fogalmazódtak meg. Rámutatott, hogy ez a kezdeményezés valójában még 2009-ben, az Oroszország támogatását élvező Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök hivatali időszakában született, és akkor még nem jelentett semmilyen problémát. A dandár katonái saját országukban fognak állomásozni, békefenntartó és stabilizációs küldetésekre fogják őket használni, nem pedig Donyec-medencei harcokra – hangsúlyozta Siemoniak, hozzátéve, Oroszország jól tudja ezt.
Az interjúban Siemoniak azt is hangsúlyozta, hogy Lengyelország mindig is támogatta a minszki megállapodás végrehajtását. Mint mondta, Oroszországot igazából Ukrajna nyugati orientációja aggasztja. A vezető nyugati politikusok kalkulációikban figyelembe veszik a konfliktus geostratégiai jellegét, tudják, hogy Oroszország jelenlegi akciói egy szélesebb terv részei – húzta alá. Siemoniak a politikai megoldás fontosságát hangoztatta, mondván: „Jobb az ágyúdörgésnél, ha tárgyalások folynak. http://wyborcza.pl/1,76842,17382884,Lepsze_rozmowy_niz_armaty.html

Kép: Google;