Budapest — Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc (†84).
A legendás színészt pályafutása során a Nemzet Színésze címmel, Kossuth- és Jászai Mari-díjakkal, érdemes és kiváló művész titulusokkal is kitüntették, ami nem véletlen. 2010-ben bekövetkezett haláláig olyan színházi és filmművészeti alkotásokat tett le az asztalra, amelyek a mai napig élnek a nézők szívében.
Kállai kollégáiban is soha nem múló nyomokat hagyott. Gálvölgyi János (72) például a mai napig mosolyogva emlékszik az uszodai fürdőzésekre.
– Nekem megadatott, hogy jóban lehettem vele. Közös szerelmünk volt a Lukács uszoda, oda jártunk rendszeresen. Egy alkalommal egy ismeretlen férfi már háromszor körbeúszott minket, mire negyedszerre csak meg merte szólítani Ferit. Feltette a kérdést: Maga Kállai úr? Mire Feri rávágta, hogy igen. A fickó csak nézett, majd visszakérdezett. Kállai úr, a pék? Ekkor kitört belőlünk a nevetés, és Feri csak annyit mondott: Na, ennyit a népszerűségről. A pályája végén, amikor már csak kisebb szerepeket kapott, sokszor elbizonytalanodott, nem vet-e ez rá rossz fényt, de mondtam neki, hogy ha ő színpadon van, csak rá tud figyelni az ember. Nem volt ebben semmi szégyellnivaló – emlékezett vissza barátjára a Vasárnapi Blikknek Gálvölgyi.
Régi forgatási emlékekből akad bőven, ha Kállai művészetére emlékezünk, az 1976-os Szépek és bolondok című játékfilmben nyújtott teljesítményéért például a legjobb férfialakításért járó díjat is elnyerte, miután Bodrogi Gyula (86) oldalán keltette életre a nőcsábász pékből lett futballbíró karakterét.
– Nagyon jó érzés visszagondolni arra a filmre, nagyon szerettem nézni, ahogy Feri játszott. Szerencsére színpadon is többször szerepeltünk együtt, így tudom, hogy kezdetben mindig szépfiúkat alakított. Ezt később persze levetkőzte magáról, A tanúban nyújtott produkciójáról nem is beszélve. A közös munkák alatt nagyon megszerettem őt, de nem is lehetett volna máshogy gondolni rá. Imádott élni, élmény volt vele egy társaságban lenni. Kifejezetten szeretnivaló kolléga volt – zárta gondolatait Bodrogi, aki mellett Kállai mentorának, Bacsó Péter (†81) rendezőnek az özvegye is sosem múló szeretettel mesélt a férje jóbarátjáról.
– Én már nem is tudom különválasztani kettőjüket, ami legjobban megmaradt bennem, az talán az ő barátságuk. Nagyon nehéz röviden és szellemesen jellemezni két hatalmas és sokrétű életmű alkotóinak a munkásságát, leghitelesebb talán, ha magát Kállai Ferencet idézem:
„Ha arról beszélünk, hogy mi van körülöttünk a világban, akkor kiderül, hogy egy közös antennával fogjuk a dolgokat, szinte azonosan értékeljük az eseményeket. Néha borús kottafejek szerint zenélünk, de ő akkor kimondja: Majd lesz még jobb is” – mondta Hudák Ilona.
Egy másik régi harcostárs, Andor Tamás (82) is felidézte régi emlékeit, mikor még „csak” egy fiatal világosítóként hallgatta a történeteket a már akkor közismert Kállai Ferencről.
– 1956-tól kezdve világosítóként dolgoztam és már akkor hallottam a pletykákat a srácról, aki ismert színészként élvezte a körülötte lévő asszonyok megbocsájtó szeretetét. Rajongott a nőkért, imádott velük kapcsolatba lépni, beszélgetni, érzelmeket cserélni. Később aztán jóban lettünk és ez a tulajdonsága akkor is lenyűgözött. Ahogy a Bacsó Péterrel való kapcsolata is, akire mindig is egyfajta apafiguraként tekintett. Itt fontos elmondanom, hogy A tanú folytatásáért kaptak hideget-meleget, pedig szerintem csak annyi volt a probléma, hogy túl korán készült el.
A politikába is belekóstolt
Kállai Ferenc 1925. október 4-én, Gyomán született. Már fiatalkorában tudta, hogy színész szeretne lenni, ám a háború miatt mindössze néhány hónap után félbe kellett szakítania a tanulmányait. Végül 1945-ben jelentkezett egy válogatásra, ahol azonnal kiszúrta magának a Szabad Színház igazgatója, aki szerződést is kínált neki. Innen már nem volt megállás, egyre komolyabb szerepekben tűnt fel a Belvárosi és a Nemzeti Színház színpadain is, valamint a filmes szakmában is letette a névjegyét. 1985-1989 között országgyűlési képviselő volt, a kulturális bizottságot is vezette.
