Csaknem száz éve született Romhányi József érdemes művész, akit csak „a rímhányó” íróként emlegetnek a szakmában. Számos magyar opera szövegkönyve került ki tolla alól, de nevéhez kötődik minden idők egyik legnagyobb magyar slágerének szövege is. A Párizsban szép a nyár című szám a Két vallomás című filmben hangzott el.

95 éve született Romhányi József
Romhányi József eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult, brácsán játszott. A Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott 1951-től, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Néhány évvel később, 1960–1962 között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt, majd 1962-től haláláig 1983-ig, a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja.

Számos magyar opera szövegkönyvét ő írta, így Sugár Rezső: Hunyady című oratóriumának, Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond és Ránki György: Muzsikus Péter című operájának szövegírója volt.

Operalibrettókat (Gluck: Orfeusz, Rossini: Ory grófja, Carl Orff: Az okos lány) és musicaleket fordított. Az utóbbiak közül legismertebb a Macskák (1983). A Lúdas Matyi (r. Dargay Attila),Hófehér (r. Nepp József) című filmek forgatókönyvírója volt.

95 éve született Romhányi József2A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma 211. A nagyközönség elsősorban játékos állatverseit ismeri, ezeket halála után, Szamárfül néven adták ki, másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó, 1975), a Mekk mester, (1974) valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege. A mindezen műveiben megnyilvánuló sziporkázó verstehetsége nyomán hamar elnyerte a „Romhányi, a rímhányó” nevet.

Ő írta minden idők egyik legnagyobb magyar slágerének szövegét is. A Két vallomás című filmben hangzott el a Párizsban szép a nyár című szám. Az előadó: Horváth Tivadar, a zeneszerző Ránki György volt. Az 1957-ben készült filmet rendezőként Keleti Márton jegyezte.

Olyan nagyszerű művek kötődnek a nevéhez, mint például a Nagy szamárfül, Doktor Bubó, A Mézga család, Mézga Aladár különös kalandjai vagy a Tíz pici coca.

 

Forrás: kultura