hirmagazin_2015-07-16_142434
A Magyar Honvédség minden szükséges képességgel rendelkezik az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Mórahalmon.

Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter sajtótájékoztatót tart az ideiglenes biztonsági határzár mintaszakaszának építési területén. Fotó: MTI

Négy különböző technikával építik
A határzár mintaszakaszánál tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta, a kivitelezés tíz-tizenkét helyszínen kezdődhet el. A munkában a honvédség kilencszáz tagja vesz részt, a határidő november 30.

A mintaszakaszt négy különböző technikával építik meg, ezek közül választják ki azt az egyet vagy többet, amely alkalmazni fognak a teljes 175 kilométeres magyar-szerb határszakaszon.Ha kell, közmunkásokat is bevethetnek
Pintér Sándor belügyminiszter közölte, az idén 81 333 határsértő érkezett Magyarországra, több mint 80 ezer Szerbia felől.

A kormány az európai gyakorlatot figyelembe véve döntött a határzár építése mellett – mondta a belügyminiszter, hozzátéve: a kormány keddig határoz arról, hogy a kipróbált technológiák közül, melyik a legmegfelelőbb és anyagilag kivitelezhető.

Közmunkások az ideiglenes biztonsági határzár mintaszakaszának építési munkálatain a magyar-szerb határon, Mórahalom térségében. Fotó: MTI

A büntetés-végrehajtás fogvatartottai készítik az alapanyagot, a határzár építése pedig állami keretek között történik. A munka műszaki irányítója és szervezője a Honvédelmi Minisztérium, de amennyiben szükséges a belügyi tárca közfoglalkoztatottakkal segítheti a kivitelezést – tudatta Pintér Sándor.

hirmagazin_2015-07-16_142450

A kivitelezés pontos költsége a technológia függvénye, a kormány az alapanyagokra és a közvetlen munkaköltségre 6,5 milliárd forintot különített el – tette hozzá.Csaknem egymillióan küldték vissza a kérdőíveket
Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta, szerdán lejárt az illegális migrációval kapcsolatos nemzeti konzultáció határideje. Csaknem egymillióan küldték vissza a kérdőíveket, és válaszadók elsöprő többsége egyetért azzal, hogy határozottabban kell föllépni a népvándorlás méreteket öltő illegális migrációval szemben.

A kerítésépítés nem megoldás, de olyan szükséges és elkerülhetetlen lépés, amely megpróbálja törvényes és ellenőrzött keretek közé terelni az illegális migránsok áradatát – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu