21 C
Budapest
2023. június. 4. vasárnap

90 ezer revíziót és 155 ezer támogató ellenőrzést indított eddig idén a NAV

Dátum:

Megosztás:

Idén augusztus 31-éig 90 ezer hagyományos revíziót és 155 ezer úgynevezett támogató jellegű ellenőrzést indított a NAV, a támogató eljárások 11 milliárd forint bevételt hoztak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

Tállai András sikeresnek nevezte az adóhivatal ügyfélbarát szolgáltatását, a támogató eljárást, hozzátéve, hogy ezek többségénél elegendő volt a telefonos konzultáció.

Megjegyezte, hogy a jogkövetésre ösztönzés még az adóbevételekre is jótékonyan hat: nyár végéig 11 milliárd forintot hozott a támogató eljárás.

A támogató jellegű ellenőrzés keretében majd félmillió magánszemély jogviszonyát rendezte az adóhatóság. Ezeknél a vizsgálatoknál a járulékbevallások adatait vetették össze a kockázatelemzők a bejelentő-, változásvejelentő lapokon szereplő információkkal.

Eltérés esetén a vállalkozókat az adóhivatal kereste meg, de nem azért, hogy a mulasztás miatt bírságot szabjon ki, hanem azért, hogy segítsen – fejtette ki az államtitkár.

http://www.autogaleria.hu

Az adóhivatal rendezte azokat a „tévedéseket” is, amikor a cég úgy fizette ki a nem jelentett alkalmazott után a közterheket, hogy az már nem is ott, hanem egy másik cégnél dolgozott, a NAV emiatt több millió forintot utalt vissza az érintett vállalkozóknak.

Volt olyan eset, ami még a tapasztalt revizorokat is meglepte: egy nyugdíjas után egyidejűleg több munkáltató is fizette a közterheket, annak ellenére, hogy már nem dolgozott – idézte fel az államtitkár.

Tállai András hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés alapelve változatlan, a cél, hogy továbbra is segítse az önadózást, valamint a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Hazánkba is megérkeztek a Pokol Angyalai (Hell’s Angels) motorosklub tagjai

Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól...

Videón az M1-esen át menekülő őz, amely egy tatabányai kertben talált menedéket

Őzet találtak egy családi ház kertjében Tatabányán pénteken. Az állat kilométerekről, az M1-es autópályán át kóborolhatott el idáig. Az M1-es...

Sorsfordító kijelentést tett Volodimir Zelenszkij

Ukrajna készen áll a rég várt ellentámadás megindítására, hogy visszafoglalja az Oroszország által megszállt területeket – közölte az ukrán...

Itt vannak az új hulladékgazdálkodási rendszer díjai

Megismerhetők azok a díjak, amelyeket alkalmazni kell az energiaügyi miniszter rendelete alapján a július 1-jétől hatályos hulladékgazdálkodási rendszerben. A...